A Haydneum Fortepiano Bérletének következő előadóját jól ismeri már a magyar közönség. Somlai Petra régi álma válik most valóra, amikor Schumann-ciklusokat és egy Beethoven-zongoraversenyt játszhat a Zeneakadémia Solti Termében közeli barátaival, az Ensemble Variabile tagjaival együtt. Zenetörténeti utazás a fortepiano égisze alatt.
– Április 25-i zeneakadémiai koncertjén Schumann két karakterdarab-ciklusa és egy sokat játszott Beethoven-zongoraverseny kerül egymás mellé – hogyan és miért? Úgy is kérdezhetném, hogy furcsa párt alkot-e a két komponista?
– Az én szememben Schumann és Beethoven egyáltalán nem furcsa pár. Valahol Beethoven alatt bomlik meg egy kicsit a klasszikus rend a zenében, és úgy érzem, hogy Schumann még tovább megy ezen az úton. Remélem, nem hat önzésnek, amit mondok, de régi álmom valósul meg: a két Schumann-ciklus bemutatása jó ideje a terveim között szerepel. A koncert az Erdei jelenetekkel kezdődik, ami a legkésőbbi darab a programban, 1848-ban született. Ember és természet viszonya jelenik meg benne, Schumann mintegy kinéz magából az őt körülvevő világra. A Gyermekjelenetek egy évtizeddel korábban íródott. Sokan úgy vélik, hogy a ciklust Clarával közös gyermekeik inspirálták, de ha utánanézünk, kiderül, hogy keletkezésekor még épp csak eljegyezték egymást.
Az én értelmezésemben a befelé tekintést jelenti, a saját, elmúlt gyerekkora iránti nosztalgiát. Ez minden felnőttben jelen van, sőt, úgy gondolom, a nosztalgia valójában a gyerekkor végétől része az érzelmeinknek: elkezdünk visszavágyni abba az idilli közegbe, ahol minden kezdődött. Amikor Schumann a darabokat írja, Clarának úgy hivatkozik rájuk, mint „harminc kis édes dologra”, és aztán ezekből válogat ki tizenkettőt, amit egy neki írt levelében említ. A jelenlegi kompozíció tizenhárom darabból áll, és nem tudjuk, hogy melyik került be utóbb, netán írt-e egy újat. A megmaradtakból lett aztán a Bunte Blätter, illetve még később az Albumblätter. Azért nagyon fontos nekem ez a két ciklus, mert bennük még nem a kései, elvont Schumannt halljuk, és mindegyik kis gyöngyszemükkel könnyen tudok azonosulni.
Somlai Petra és az Ensemble Variablie – fotó: Tímár Sára
– És mi a helyzet Beethoven IV. (G-dúr) zongoraversenyével?
– Ennek az lesz az igazi érdekessége, hogy nem nagyzenekarral fogom előadni. Legközelebbi barátaimból és zenésztársaimból jött létre tavaly ősszel az Ensemble Variabile: kiváló, inspiráló művészek, akikkel azt a hangulatot és környezetet elevenítjük meg, amiben annak idején ez, illetve sok más Beethoven-darab is gyakran elhangzott. Tudjuk, hogy a szimfóniákból mind készült kamaraátirat: abban az időben ugyanis nem mindig volt anyagi háttér vagy lehetőség arra, hogy egy teljes zenekar játssza a nagy műveket, sokszor otthoni körülmények között, intim hangulatban adták elő őket. Paulik László és Revóczky Ottília hegedűn, Cs. Nagy Tamás brácsán, Maróth Bálint csellón, Szomor Dániel nagybőgőn működik közre, én pedig egy Graf kópián fogok játszani.
– Ha jól tudom, Schumann zongorára komponálta a ciklusokat. Hogyan fognak megszólalni fortepianón?
– Ez igaz is, meg nem is: a Haydneum tulajdonában álló Graf fortepiano gyakorlatilag tökéletesen megegyezik azzal, amit annak idején a Schumann házaspár nászajándékként kapott, és aztán a komponista a korai korszakában, így ezeknél a ciklusoknál használt is. A mai értelemben vett modern zongora egy viszonylag hosszú evolúció eredményeként jelent csak meg. Ha jól belegondolunk, még Bartók Béla zongorahangzás-ideálja sem az volt, amit a mai modern zongorák képviselnek. Ez fontos tényező, ami sok mindent meghatároz a művek megértésében, illetve interpretációjában. Beethoven esetében ez különösen igaz: a 19. század legelején íródott G-dúr zongoraverseny megszólaltatásához tökéletes hangszer a Conrad Graf kópia.
Somlai Petra és az Ensemble Variablie – fotó: Tímár Sára
– A Haydneum jóvoltából gyakori vendég Magyarországon. Mint komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező muzsikust kérdezem: tágabb kontextusban hol helyezkedik el a magyar régizenejátszás?
– Örülök, hogy ezt megkérdezte, mert az utóbbi időben valóban többször léptem fel Vashegyi György meghívására. Minden egyes alkalommal tisztán érzékeltem, hogy a közönség részéről komoly igény van erre a gondolkodásra, munkára, műfajra. Belgiumban, Hollandiában – a historizmus korábbi fellegváraiban – erősen érzékelni lehet a megszorításokat a kultúra területén is, aminek sajnos már érezhetőek káros hatásai. Ezért is hallatlanul fontos, hogy Magyarországon ugyanolyan lendülettel tud dolgozni a Haydneum, mint eddig. Ki merem jelenteni, hogy világszínvonalú, egész Európában páratlan az itt folyó munka.
További részletek ide kattintva.
