A Szokolay Sándor Négy lamentáció cimbalomra című műve 1976-ban született, ajánlása Fábián Mártának szól.

A cimbalom és a magyar zeneszerzők „nagy találkozása” a hetvenes évekre vezethető vissza. A máig tartó folyamat elindítója, mozgatója, szíve-lelke Fábián Márta volt, a kivételes képességű és felkészültségű, nagyszerű muzsikus.

A jobbára népi hangszernek kategorizált cimbalom viszonylagos elszigeteltség után foglalta el jogosan megérdemelt helyét a koncertpódiumon. Nehéz lenne zeneszerzőt találni az akkori generációból, akit ne ihletett volna meg a művész és hangszere, Márta és a cimbalom.

A négy lamentációban a szerző ötvözni kívánta a népi sirató, a gregorián, a korszerű hangzás és a cimbalom adta technikai lehetőségeket. A tételek viszonyát a lassú-gyors-lassú-gyors kapcsolódásnál jobban érzékeltetné, ha ugyanazt freskó, fafaragás, pasztell, vagy rézkarc formában helyeznénk egymás mellé – olvasható a komponista feljegyzéseiben.

Lukács Miklós ihletett előadása a drámai megformálás rendkívüli kifejezése mellett, hitelesen tolmácsolja a színek és árnyalatok váltakozását tükröző belső mondanivalót.