Tassilo Probst német hegedűművész és Maxim Lando amerikai zongorista „Into Madness” című CD-jükkel nyerték el az ICMA kamarazenei díját. Mindketten húsz évesek, így a kategória valaha volt legfiatalabb nyertesei. Az alábbi interjút a két zenésszel Remy Franck, a Pizzicato munkatársa készítette.
– München és New York nincsenek egymás szomszédságában – hogyan találkoztatok?
Maxim Lando: 2019-ben találkoztunk Münchenben a „Stars and Rising Stars” fesztiválon, ahol felléptünk együtt is, és a csodálatos csellistával, Danjulo Ishizakával trióban is.
Tassilo Probst: Az első próbán Danjulo egy kicsit késett, úgyhogy csak a szórakozás kedvéért elkezdtünk játszani néhány duót. Már az első taktusoknál éreztem, hogy ez valami különleges. Még sosem láttuk egymást, mégis olyan volt, mintha évek óta együtt zenélnénk, mindketten pontosan tudtuk, hogy mit akar a másik csinálni.
ML: Mivel a próbák és a koncert alatt nagyon jól összekovácsolódtunk, úgy döntöttünk, kapcsolatban maradunk. Reméltük, hogy a következő évre is szervezhetünk néhány közös koncertet, de először a saját időbeosztásunk akadályozta ezt meg, majd a következő évadot a Covid teljesen leállította. A kapcsolatunk azonban ezalatt is megmaradt, beszélgettünk zenéről, repertoárról, majd felmerült a közös felvétel gondolata is.
– Hogyan született meg az együttműködésetekből az „Into Madness” ötlete?
TP: 2021 tavaszán fogalmazódott meg bennem egy ilyen CD felvételének terve. Amikor azon gondolkodtam, milyen zongoristával szeretném felvenni, Maxim jutott eszembe először, ami sokak számára meglepő volt, hiszen korábban még sosem játszottunk duókoncertet, de nekem volt egy megérzésem, hogy ez az együttműködés nagyszerű lehet!
ML: A CD létrejöttéért teljes mértékben Tassilót illeti az elismerés. Ő állt az élén az összeállítás minden gyakorlati részének. Ami a repertoárt illeti, könnyen megegyeztünk. Mindkettőnknek tetszett az ötlet, hogy valami szokatlant, kevésbé ismertet mutassunk be. Nemrég játszottam Bartók zongorakvintettjét, amely bár a szerző egy fontos korai műve, sajnos ritkán játsszák. Nagyon szerettem a korai Bartók modern romantikáját, így amikor Tassilo megemlítette a korai szonátát, tudtam, hogy nagyszerű párosítás lesz. Tassilo szerette volna felvenni az Enescut, miután előadta a bukaresti Enescu hegedűversenyen. Erről sem kellett sokat győzködnie, azonnal beleszerettem az improvizatív hangulatba és a rendkívüli színekbe. És akkor ott van az Achron, amely valójában egy hatalmas darabja a hegedű- és zongorarepertoárnak, mégis majdnem 100 évig nem hallhatták!
– Meséljetek még a műsorról, különösen az Achron-szonáta kiválasztásáról.
TP: A CD műsorában elsőként rögzített szonáta az Enescu volt. Ezt a bukaresti Georges Enescu Nemzetközi Hegedűversenyre tanultam meg, akkoriban beleszerettem ebbe a műbe, és nagyon szerettem volna felvenni. Ezután kezdődött a munka, hogy más szonátákat is találjak, amelyek illeszkednek Enescu kelet-európai népzenei stílusához. Engem mindig vonzott, hogy új műveket fedezzek fel és mutassak be a közönségnek, úgyhogy próbáltunk további ismeretlen szonátákat is találni. Így botlottam bele Bartók Béla hihetetlenül korai romantikus művébe. További kutatómunka után pedig kiderült, hogy a Universal Editions archívumában ott van a még kiadatlan, eddig soha nem rögzített Achron-szonáta. Felhívtam a Universal Editions-t, és néhány telefonhívás után kinyomtatták nekünk a kottát!
ML: A lemez címe, az „Into Madness” akkor született meg, amikor New Yorkban próbáltunk és Németországban pedig vettük fel a lemezt. Minden darabunkban éreztünk – a lehető legjobb értelemben – egy kis őrületet, főként az Achron-szonátában. Egy kicsit mi is „megőrültünk”, amikor ezen dolgoztunk, de hihetetlenül elégedettek voltunk az eredménnyel. A zene rendkívül intenzív, gyakran a két hangszer szólama szinte ellentmondásosnak tűnik, de aztán valahogyan mégis együtt kapnak egy magasabb jelentést. A darab tonális/harmonikus nyelve is teljesen egyedinek hat. Minél többet kutattuk ezt a szonátát, annál inkább láttuk, hogy egy igazi mesterművel dolgozunk. Rendkívül izgalmas volt!
– Közös játékotok a CD-n nagyon harmonikus és rendkívül kifejező. Mit gondoltok, mi az a fő elem, ami a duótokat jellemzi?
ML: Azt hiszem, mindketten természetünknél fogva szenvedélyes és intenzív emberek vagyunk, hajt minket az adrenalin. Amikor együtt játszunk érzünk egyfajta energiát, ami folyamatosan ösztönöz minket, hogy szinte túljátsszuk egymást. A hajtóerőnk pedig egyszerűen az a vágy, hogy nagyszerű zenét csináljunk.
TP: Az a különleges a párosunkban, hogy soha nem kell semmi extra erőfeszítést tennünk. Amikor együtt zenélünk, minden magától jön, legtöbbször egyáltalán nem kell megbeszélnünk semmit. Valamiért tudjuk, hogy a másik hogyan akarja alakítani a zenét, játék közben pedig reagálunk rá. Mindketten nagyon spontán zenészek vagyunk, amíg a CD anyagát rögzítettük, nem volt két egyforma felvétel, mégis mindig tökéletesen együtt voltunk. Egyszerűen tudjuk, érezzük, amit a másik csinálni akar.
– A CD kiváló kritikákat kapott, most pedig számos elismert művész produkciójával versenyezve megnyerte az ICMA-díjat kamarazenei kategóriában. Ráadásul az eddigi legfiatalabb díjazottak között vagytok. Mit jelent ez számotokra?
ML: Az biztos, hogy hatalmas megtiszteltetés, és mindketten több mint izgatottak vagyunk, és nagyon örülünk a CD fogadtatásának! Csodálatos ráadás lenne, ha a következő évtizedben elkezdenék felvenni és előadni az Achront. Az ICMA-díj láthatósága segíthet ezt az álmot valóra váltani.
TP: Amikor felvettük a CD-t, egyikünk sem gondolta volna, hogy 20 évesen ilyen elképesztő kritikákat és díjakat kaphatunk a debütáló lemezünkkel, főként ezzel a meglehetősen szokatlan repertoárral. De nagyon jó látni, hogy nemcsak a nagy sztárok lemeze, és nemcsak a megszokott repertoár kaphat figyelmet, hanem az olyan zenei csemegék is, mint az „Into Madness”.
