Marc-André Teruel francia-osztrák nagybőgős az ICMA által létrehozott, a fiatal tehetségeket támogató Classeek-díj első díjazottja. A művésszel Charlotte Saulneron, a ResMusica munkatársa készített interjút.
– Művészi munkájával kapcsolatban rendre előkerül, hogy a határokat feszegeti. Egyetért ezzel?
– A nagybőgőhöz számos sztereotípia kapcsolódik. Nem való szólóhangszernek, nincs repertoárja. Én ezekre szeretnék rácáfolni, többek között azzal, hogy magasabbra, basszbariton regiszterbe hangolom a hangszerem.
– Hogyan lesz valakiből nagybőgős?
– Ezt a kérdést gyakran felteszem magamnak. A hegedűvel kezdtem, majd jött a cselló, ahonnan már csak egy lépés volt a nagybőgő. Ebben találtam meg igazán magamat. Azt hiszem, hogy a személyiségemből fakad, hogy nagybőgős vagyok. A mindennapi életben egy nagybőgős folyamatosan szembesül az emberi test fizikai korlátaival. Elég csak a hangszer cipelésére gondolni. Olyan ember vagyok, aki keresi a saját határait és mindig túl akar tenni saját magán. Ez minden területen így van.
– Van olyan mű, ami a leginkább passzol önhöz?
– A világot a sokszínűség teszi széppé, és számomra ez a zenében is így van. Az, belekóstolhatok a zenetörténet különböző korszakaiba, nekem nap mint nap új energiát ad. Ami vonz, az a gyönyörű zene, és a hangszeremet csak eszköznek tekintem ahhoz, hogy hozzáférjek ehhez a zenéhez. Az egyik következő mű, amin dolgozni fogok Schumann Dichterliebe-ciklusa…
Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható angol nyelven.