John Adams műveinek szentelt albumával nyert díjat az International Classical Music Awards-on Marin Alsop karmester, a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának vezetője. A lemez kapcsán Pierre-Jean Tribot, a Crescendo munkatársa és az ICMA zsűrijének tagja készített vele interjút.
- hirdetés -

Marin Alsop az interjúban kiemelte a bécsi Rádiózenekar sokszínűségét, melyhez szerinte tökéletesen illeszkedik John Adams egyszerre egyedülálló és hagyománytisztelő zenéje. A karmester korábban is dolgozott már hasonló, klasszikust a modernnel vegyítő projekten, Baltimore-ban például Beethoven művei mellett adták elő több, még élő kortárs zeneszerző művét. A karmester itt találkozott először John Adamsszel, akivel azóta is gyakran dolgoznak együtt.
Elmondása szerint fontos volt számára, hogy be tudja mutatni Adams széles zenei palettáját, ezért is válogatott ennyire különböző hangzásvilágú műveket a lemezre. Szerepel rajta tipikusan amerikai, pimasz, de epikus szimfónia jellegű, és egy kifejezetten Alsopnak írt, személyes darab is.
A karmesternő úgy véli, Adams munkáira a folyamatos fejlődés mellett a következetesség is jellemző, ez teszi őt igazán nagy zeneszerzővé. Szerinte a fontos narratívák és új struktúrák kidolgozásának ellenére is igazán egyedi hangot tudott kialakítani, amit a lemezen szereplő zenekar is kifejezetten élvezett a felvétel során.
A teljes interjú az ICMA weboldalán olvasható el angol nyelven.