A Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjének klarinét szakos tanulója három kategóriában is elhozta korcsoportjának első díját.
Az amerikai székhelyű Nemzetközi Klarinétszövetség (ICA) online rendezte meg az éves Clareidoscope elnevezésű versenyét, melyet esszéíró, zeneszerző és előadóművészeti kategóriában írtak ki.
A Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjének klarinét szakos tanulója, Eszenyi Zsombor Dániel a külön zsűri által értékelt mindhárom kategória első díját kiérdemelte korcsoportjában. Felkészítő tanárai Dr. Szatmári Zsolt és Pálfi Csaba.
Eszenyi Zsombor Dániel 2010-ben, hétéves korában kezdte zenei tanulmányait a Gödöllői Chopin Zeneiskolában. Először zongorán, majd furulyán és klarinéton tanult. Fodor László, majd később Kraszna László tanárai munkájának köszönhetően 2017-ben, 14 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjére. Középiskolai tanulmányaimat a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban végezte.
Klarinét versenyeredmények:
- 2021 – Danubia Talents “Wiener Klassiker” Nemzetközi Zenei Verseny: II. helyezés
- 2019 – Silverstein Nemzetközi Klarinétverseny: III. helyezés
- 2018 – Európai Klarinétszövetség Nemzetközi Klarinétversenye, Győr: I. helyezés
- 2018 – Salzburg Grand Prize Virtuoso Nemzetközi Zenei Verseny: I. helyezés
- 2017 – III. Országos Dittrich Tibor Klarinétverseny, Budapest: II. helyezés
- 2016 – Vienna Grand Prize Virtuoso Nemzetközi Zenei Verseny: I. helyezés
- 2016 – IV. Czech Clarinet Art Nemzetközi Klarinétverseny, Csehország, Teplice: II. helyezés
- 2015 – XIII. Carlinoi Nemzetközi Klarinétverseny, Olaszország: I. helyezés
- 2012 – XII. Országos Zeneiskolai Klarinétverseny döntőjébe jutottam