Első díjat nyert Dolfin Benjámin a Michał Spisak Nemzetközi Zenei Versenyen

Szerző:
- 2021. szeptember 24.
Dolfin Benjámin
Dolfin Benjámin

Dolfin Benjámin fiatal fagottos a lengyelországi Dąbrowa Górniczában megrendezett 13. Michał Spisak Nemzetközi Zenei Verseny első díját érdemelte ki.

- hirdetés -

A döntőben a fiatal művész a Zabrze Filharmonikusok Szimfonikus Zenekarának kíséretében, Sławomir Chrzanowski vezényletével játszhatott. Benjámin a hannoveri Zeneművészeti Egyetemen tanul prof. Bogányi Bence osztályában.

A Michał Spisak lengyel zeneszerző nevével fémjelzett három fordulós nemzetközi versenyt évente rendezik meg a névadó szülővárosában, Dąbrowa Górniczában. A megmérettetésre fúvós hangszeren játszó, 30 éven aluli fiatalok jelentkezhettek klarinét, oboa vagy fagott kategóriában.

Az idei megmérettetés mezőnyébe a videóválogatás alapján 43 versenyző jutott. A középfordulóba 12 versenyző került, a döntőben pedig 5 fiatal tehetség mérhette össze tudását.

Dolfin Benjámin tíz éves korától fagottozik, G. Marek Katalinnál kezdte tanulmányait, majd a konzervatóriumban Keszler György és Hartenstein István tanítványa volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lakatos György és Hartenstein István növendéke volt. Jelenleg negyedik éve Hannoverben tanul. Hazai és külföldi versenyek győztese. 2019-ben felvétel alapján beválogatták a világ egyik legrangosabb versenyére, az ARD Nemzetközi Zenei Versenyre.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo