Sikerrel zárult a hetedik Nemzetközi Kürt Akadémia

Szerző:
- 2022. augusztus 31.
forrás: Kürt Akadémia
forrás: Kürt Akadémia

2022. augusztus 14-21. között hetedik alkalommal került megrendezésre Balatonfüreden a Nemzetközi Kürt Akadémia Zempléni Szabolcs kürtművész művészeti vezetésével.

- hirdetés -

A mesterkurzus 24 aktív résztvevője a 17-28 éves korosztály legtehetségesebb kürtösei közül került ki, a 12-16 éves diákok közül pedig 8 hallgató vehetett részt a munkában. Érkeztek hallgatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről, vidéki közép- és felsőoktatási intézményekből, Németország különböző egyetemeiről, Bulgáriából, Izraelből, Tajvanból, Csehországból, Szlovéniából és Dél-Koreából egyaránt.

A kurzusnak a Balatonfüredi Református Általános Iskola és a Ferencsik János Zeneiskola adott otthont, ahol egyéni órákon és kamaraegyüttesekben is tanultak neves tanároktól a világ minden tájáról érkező hallgatók. Az eseményt hangszerkiállítások, előadások, zongorás hangverseny, matinékoncert, templomi kamarakoncert és egy vitorláshajókról adott zenés Flashmob színesítette.

Prof. Zempléni Szabolcs, a Kürt Akadémia megálmodója, művészeti vezetője és tanára az összes résztvevőnek tartott órákat. Állandó vendég Prof. Christian-Friedrich Dallmann, a berlini Universität der Künste tanára, valamint Takács Miklós, a Staatskapelle Dresden kürtművésze és a Giuseppe Signopoli Akadémia tanára. Szőke Zoltán, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és a Fesztiválzenekar szólókürtöse szintén sokadik alkalommal vett részt a munkában docensként. A programban sor került az általa és Takács Miklós által vezetett natúrkürt napra, mely egyéni, csoportos órákat és előadást jelentett.

forrás: Kürt Akadémia

forrás: Kürt Akadémia

Borbíró Máté, a Pannon Filharmonikusok kürtművésze és a Pécsi Tudományegyetem tanára, Prof. Saar Berger, az Ensemble Modern kürtművésze és a Hochschule für Musik Trossingen kürt osztályának professzora, továbbá Johannes Lamotke, a Berlini Filharmonikusok kürtművésze szintén a Kürt Akadémia docensei között volt. A zongorás próbákra Akiko Nikami művésznővel, a berlini Universität der Künste zongorakísérőjével került sor a zeneiskola épületében.

A kurzus nagyszabású nyitókoncerttel vette kezdetét a Kürt Akadémia professzorai és Bálint János fuvolaművész előadásában. Az esemény negyedik napján egy egyedülálló, mégis már hagyománnyá vált zenés Flashmob valósult meg az összes résztvevővel és a tanárokkal közösen. 37 kürtös, négy vitorláshajóra szállva nagy sikerű koncertet adott a Balaton vizéről a Tagore-sétány hallgatósága számára.

Az ötödik napon matinékoncertre került sor, melyen a kurzus két hallgatója hangszerbemutató előadást tartott és játékos formában mutatott be zeneműveket alsó tagozatos gyermekek számára.

Növendékhangversenyre a Ferencsik János Zeneiskola dísztermében került sor, a zárókoncertnek pedig 2022-ben negyedik alkalommal a füredi Református Templom adott otthont. A koncert méltó lezárása volt a 7. Nemzetközi Kürt Akadémiának, a nagy sikerű kamaradarabok mellett a népes közönség ráadásként meghallgathatta a frissen alakult Kürt Akadémia Kórusának előadásában J. S. Bach: Máté passiójának egy korálját (Befiehl du deine Wege) is.

forrás: Kürt Akadémia

forrás: Kürt Akadémia

Juhász Zoltán, Klaus Fehr, az Alexander GmbH és Ricco Kühn hangszerkészítő cégek natúr- és modern kürtjeinek kiállítása megtekinthető volt a mesterkurzus ideje alatt a Balatonfüredi Református Általános Iskola Kálvin-termében, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt a kiállított hangszerek és tartozékok tesztelésére, összehasonlítására.

A Balatonfüredi Kürt Akadémia az elmúlt évekre nem csak Magyarországon, de egész Európában jegyzett és figyelemmel kísért rendezvénnyé nőtte ki magát. Ezt igazolja a többszörös túljelentkezés, a hangszerkészítők töretlen támogatása, illetve a rengeteg passzív, a Kürt Akadémia programjai miatt Balatonfüredre látogató hallgatók jelenléte is.

A programot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alapítványa valamint Balatonfüred Város Önkormányzata támogatta.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo