A weimari Joachim József Nemzetközi Kamarazenei Versenyen lett első helyezett a Motus Quartett, amelynek Hartmann Domonkos csellóművész is tagja. A vonósnégyes a legjobb bécsi klasszikus mű előadásáért járó különdíjat is megkapta.
- hirdetés -

A rangos versenyt 10. alkalommal, március 30. és április 5. között rendezték meg a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Összesen 23 zongorás trió és vonósnégyes indult, köztük a magyar Haris Trió is. A zsűri elnöke Anne-Kathrin Lindig hegedűművész, a főiskola rektora volt.
A 10 ezer euróval járó első díjat az osztrák Motus Quartett nyerte, amelynek tagjai Tim Pieter De Vries (hegedű) Karla Križ (hegedű), Erin Carter Pitts (brácsa) és Hartmann Domonkos Péter (cselló). A második helyezést a német Malion Quartett érte el, a harmadik helyet pedig a szintén német Davidoff Trio szerezte meg.
A Motus Quartett 2022-ben jött létre a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen, ahol a fiatal művészek Johannes Meissl irányításával tanulnak kamarazenét. A vonósnégyes már korábban is sikereket ért el: 2023-ban Artis-díjat kaptak a Nemzetközi Nyári Akadémián, illetve Wiener Klassik-díjjal is kitüntették őket.
A weimari versenyen az alábbi darabokat játszották:
I. forduló:
- Haydn: G-dúr kvartett op. 77 No. 1
- Sosztakovics: 7. fisz-moll kvartett
II. forduló:
- Schumann: a-moll kvartett op. 41 No. 1
- Kurtág: Hommage á Mihály András – 12 Mikrolúdium
- Schubert: d-moll “A halál és a lányka” kvartett
III. forduló:
- Beethoven: F-dúr kvartett, op. 18 No. 1
- Webern: Langsamer Satz
- Mendelssohn: f-moll kvartett op.post. 80