A Bartók Tavasz keretén belül mutatták be április 13-án a Müpában a Tiszta forrás című összművészeti produkciót, amelyben Pál Eszter, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes vett részt.

- hirdetés -

A produkció első perceiben még nem lehetett eléggé belehelyezkedni az összművészeti kavalkádba, a műsor folyamata ahogy haladt előre, húzta magával a közönséget. Ezt jól illusztrálja, hogy a hallgatóság az öt blokkból a harmadikban kezdett beletapsolni a számok közötti pillanatnyi nyugvó időkbe. Ahogy a táncosok munkája profi volt, úgy a jelmezek megtervezése és összeállítása is remekül sikerült, igényes, de nem túlzó. Dicsérendő, hogy bár sok mondanivalóval ruházták fel az előadást, tökéletes hosszúságúra sikeredett, nagyjából hatvan percnyi produkciót jelentett. Ugyan a különböző elemek halmozása a zsúfoltság érzetét keltették, ezt ellensúlyozta az időbeli rövidség.

A koncert kissé nagyravágyóra sikerült, egymás jelentőségét kioltó elemek szerepeltetésével. A színpadkép a következők szerint alakult: táncosok különböző formációban, fényjáték, animált vetítés a háttérben. A vetített kompozíciók sokszor elvonták a táncról a nézők figyelmét (vagy fordítva), volt, hogy a háttérben megjelenő animált képek egyező színvilágban úsztak, mint a különböző népviseletekbe bújtatott fellépők. Ez a halmozás a giccs felé hajlott, kissé nehézkessé téve a fókuszálást és a befogadást.

Rendkívül profi és szervezett produkció jött létre, azonban a különböző műfaji tényezők közti távolság áthidalása olykor erőltetetté vált. Gondolok ez alatt a balett és néptáncosok blokkjainak összefűzésére, valamint a koncert második felében megjelenő színpadi zenészek jelenlétére. A szándék világos volt, túl direkt is talán. A „népi” és a „művi” ötvözése, a művészcsoportok egységesítése. Közös produkció alatt elképzelhetőnek tartottam volna több, együtt megkoreografált részt is, mint ahogy a végén a fináléban láthattuk a két táncos csoport együttes szereplését.

Tiszta forrás – fotó: Csibi Szilvia

Érdekes volt, hiszen a balett kiszámíthatatlansága és a néptánc határozottsága egyszerre több érzést és benyomást keltenek, a koreográfia megalkotása bizonyára rengeteg nehézséggel járhatott, hogy a két fél egyenlő maradhasson, kiegészítve és kiemelve egymást.

A zene kérdésében több tényezőt kell körüljárnunk. Az előadás túlnyomó része alatt hangszórókról lejátszott zenét biztosítottak, ami természetesen magas minőségű volt ugyan, azonban néhány táncot élőzene kísért, amely egyértelműen teljesen más hangulatot és hátteret biztosított. A Ruszin ének című szám alatt az énekesek szintén mikrofonba énekeltek, aminek szükségéről nem voltam meggyőződve, mivel az ének alatt nem történt más a színpadon, a tánc szünetelt.

A műsor gondos összeállítása egyértelmű, a neves közreműködő művészek láttán nem is meglepő. A létrehozók között említhető Fekete-Kovács Kornél, Bubnó Tamás, Pál Eszter, Gőz László, Mihályi Gábor, Velekei László, Ágfalvi György, illetve Káel Csaba rendező. Az említett nagyravágyás talán a felsorolt nevekből is érzékelhető – több szférából is megmozgatott nagy neveket.