Az idei BIDF diáknagyköveteiként először Zurbó Dorottya és Ahrun Bhattarai dokumentumfilmjét, A boldogság ügynökét néztük meg. Ahány ember, annyi befogadói nézőpont létezik, azok együttesen mégis kirajzolnak egy közös keresztmetszetet: a film alapigazságát. A következőkben hármunk meglátásaiból, a filmhez fűzött széljegyzeteiből szerkesztettünk egy közös írást azzal a céllal, hogy másoknak is meghozzuk a kedvét, s ellátogassanak a dokumentumfilm fesztiválra.

- hirdetés -

A boldogság ügynökei révén egy teljesen új kultúrát, tájat, emberélet-minőséget ismerhetünk meg. Előtte soha nem hallottam Bhutánról, főként nem ilyen kontextusban, most azonban beleláthattam az ottani emberek és a természet szimbiotikus együttélésébe, ahol nem a GDP alakulása, hanem az emberek boldogsága a fő szempont.

Ahogy a film végéhez közeledünk, egyre bensőségesebbé válik viszonyunk a látottakkal, és rájövünk, hogy a “boldog” bhutáni emberek is ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint bármelyikünk, kezdve az alkoholista tagadásban élő szülőtől a saját anyjának sorsát cipelő parentifikálódott gyermeken, valamint az önmagát elutasító, de saját anyja szemében mindvégig gyönyörű transznemű nőn át a megözvegyült, feleségével álmodó idős férjig, meg a poligám kapcsolatban élő kiskirály férfiig, akit három feleség szolgál.

Érdemes megnézni ezt a filmet, mert szokatlanul őszintén beszél a boldogságról és annak illúziójáról. A bhutáni értékrend persze egészen más, mint a minket körülvevő fogyasztói társadalomé, ez betudható vallásuknak vagy szerény életmódjuknak. Mégis, az ottani lakosok hálával, odaadással fordulnak életük felé még olyankor is, ha körülményeik, nehézségeik ellehetetlenítik a tisztánlátást.

A film segít, hogy átértékeljük helyzetünket, látásmódunkat, a színes bhutáni táj képe pedig hagy időt megérteni, kitalálni és megismerni, mi (lehet) a boldogság.

A boldogság ügynöke egy 2024-es dokumentumfilm, melyet Ahrun Bhattarai és Zurbó Dorottya rendezett. Főhőse Amber Kuman Gurung, egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök. A filmben Amber mindennapjait követhetjük figyelemmel, ahogy az aprócska ország, Bhután házait járja. A boldogságügynökök feladata nem más, mint felmérést készíteni az ország lelki hogylétéről. Minden ötödik évben körbejárnak és megejtsenek egy ötórás beszélgetést a boldogságról, melyet aztán adatokká alakítanak át.

Ennek eredményeképpen jön létre a boldogságindex, mely Bhután esetében hihetetlenül magas. Ambert követve bepillantást nyerhetünk a bhutáni emberek mindennapi életébe. Közvetlen, szinte már bensőséges szemszögből láthatunk családokat, őszinte és valóságos történeteket hallunk. A miénktől lényegesen különböző szemléletmóddal találkozunk: a bhutáni emberek boldogsága abból ered, hogy arra fókuszálnak, amijük van, nem pedig arra, amijük nincs. Persze ott sem felhőtlen az élet, számunkra ismerős problémákkal szembesülünk, miközben tanúi vagyunk Amber belső vívódásának, mely különös kontrasztban van a munkájával: mások boldogságát méri fel, miközben a sajátját keresi. A nézőt a szívhez szóló jelenetek mellett a gyönyörű képi világ is elvarázsolja. Fantasztikus színvilágú felvételeket láthatunk Bhután épületeiről és természetéről.

Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya A boldogság ügynöke című alkotása megindító dokumentumfilm a bhutáni boldogság felmérésről. Gyönyörű tájakkal, épületekkel nyűgöz le a film, de véleményem szerint a hétköznapi jelenetei bírnak a legnagyobb jelentőséggel: a nyers emberi léttel találkozhatunk teljes voltában, őszinte, néha megrázó módon.

Először Amber Gurungot ismerjük meg, aki a felmérést végzi, s csak egy-egy képet látunk a többi szereplőről. Később mindegyikük története külön-külön, paralel bontakozik ki s éri el drámai tetőpontját. A vallás, a szegénység, az állampolgárságért vívott szüntelen harc, a nacionális és személyes identitás, a halál, a család témái más és más életekben tűnnek fel, s a buddhizmus az, ami összeköti ezeket az életeket, melyeket elképesztő őszinteséggel tár fel a rendezőpáros. Mennyire vagy boldog?, kérdik, s a kérdésre egy a hegyekben egyedül élő férfi olyan választ ad, mely az egész filmre reflektál: “Mindig annyira, ahány szem rizs van a magtáramban.” – Sok dokumentumfilmből hiányolom a művészi látásmódot, keveslem az érzelmet, a látványra fordított figyelmet. A boldogság ügynöke e tekintetben sem hagy hiányérzetet maga után.

A bhutáni Bruttó nemzeti boldogság – a boldogság intézet ügynökei házról házra járva, négy órán keresztül beszélgetnek a lakosokkal egy kérdőív kérdései alapján. Minden kérdésre adott válasz egy számbeli értéket képvisel. A beszélgetés végén a pontokat összesítik és egytől tízig terjedő skálán értékelik az emberek elégedettségét, boldogságát. A film e körül forog. Az “interjúkon” keresztül négy család története rajzolódik ki előttünk, közben pedig, road movie jelleggel, az egyik boldogság felmérő, Amber boldogság keresését is nyomon követjük. Fontosnak gondolom a film témáját. Bhután a világ egyik legzártabb országa, ahová európai embernek ritkán van lehetősége betenni a lábát. A köztudatban úgy él, mint a hely, ahol minden ember boldogan él. Talán ezért jó egy olyan filmmel találkozni, mint A boldogság ügynöke, mert megláthatjuk, mi az ott élők realitása. A rendezők a legintimebb pillanatokat is a szemünk elé tárják, mégsem éreztem magam voyeur-nek, inkább útitársként tekinthettem magamra, s többször feltettem a kérdést: mitől boldogok az emberek? Sokáig nem találtam a választ, de a történet végéhez közeledve ráébredtem: minden csak hozzáállás kérdése.

A cikk szerzői a Fészek Waldorf Iskola tanulói: Csillag Virág Jázmin, Galina Manna, Győrfi Kadosa és Somogyi-Molnár Lily. A szöveget gondozta: Szoboszlai Annamária.