Sosztakovics haláltáncot idéző zongorás triója nem kifejezetten ünnepi alkalmak záróeseményére való darab, de kétségtelenül hatásos, megrendítő darab, főleg, ha ilyen színvonalon adják elő, mint, ahogy azt Alexei Volodin, Baráti Kristóf és Várdai István tette a gálakoncert első részének végén.
A koncert második fele már a hagyományos finálé menetrendet követte: cigánymuzsikával, dallal, a művészeti vezetők köszöntésével és egy meglepetésdarabbal, amelyet 12 cselló szólaltatott meg. Ez utóbbi mű tulajdonképpen egy himnusz, hangvételét az a kiegyensúlyozottság és áradó szépség jellemezte, ami a 2022-es fesztivál legalapvetőbb élménye volt.
Az idén négy napos KaposFest a szokásoshoz képest picit kevesebb meglepetést, játékosságot és váltakozó hangulatot hozott, részint a rendelkezésre álló kevesebb idő, részint a feszes, tudatos programszerkesztés miatt.
Az idei húzónév egyértelműen Elisabeth Leonskaja volt, aki betonbiztos és megkérdőjelezhetetlen pozícióval rendelkezik a klasszikus zenei világsztárok klubjában. Őhozta magával azt a kellően fiatalos, néha pimasz és kötetlen hozzáállást, amit ő már megengedhet magának, és ez tökéletesen passzol a fesztivál arculatához.
A darabok választásának egyik fő szempontja a kiegyensúlyozottság volt: a meglepő hangszerelések, unortodox megközelítések kevésbé jellemzőek, inkább a hagyományosabb, bevált repertoárból válogattak a művészeti vezetők. A Polovec táncok marimbán történő megszólaltatása azonban mindenképp kuriózum volt, a szimfonikus operarészletet remekül ültették át ütőhangszerre: a TanBorEn Trió áttetsző, filmszerű hangzást produkált a színpadon.
Az „out of the box“ érzést ifj. Sárközi Lajos és Zenekara hozta el igazán. A prímás és együttese a legmagasabb színvonalon szólaltatják meg a hagyományokból építkező kavéházi cigánymuzsikát. Sárköziék régi, visszatérő vendégek a KaposFesten, a koncertek után ők játszanak a Kapos Hotel teraszán az igen illusztris közönségnek, amely a fesztiválon fellépő zenészekből, énekesekből és a mesterkurzusokon részt vevő diákokból áll. A zenekar által teremtett sajátosan fülledt atmoszférát ezúttal a Szivárvány Kultúrpalota közönsége is megtapasztalhatta. A Müpa és más illusztris hangversenytermek hallgatósága most újfent realizálhatja a Kaposváron már régóta jelenlévő közhelyet, miszerint csak kétféle zene létzik: jó és rossz, műfaji megkötöttségek nélkül.
A „nagy“ művek előadása kivétel nélkül hatalmas sikert aratott. Schubert, Mozart, Schumann, Brahms kamarazenéit a fellépők kivétel nélkül anyanyelvi szinten beszélik, a beugrással megvalósuló darabok esetében pedig észre sem lehetett venni, hogy az utlsó pillanatban dőlt el a végső felállás.
Bősze Ádám gyakran angolul kezdte a konferálásait, attól függetlenül hogy a magyar ajkúak voltak nyilvánvaló többségben a nézőtéren. A hallgatóság persze jól vette a lapot, nem zavarta őket, hogy néha felborul az arány, nem egyszer az angol nyelv javára: a legtöbben beszélik a nyelvet és így a bevezető szövegek laza stand up-okká alakulnak át.
És különben is, szűk és hiperintellektuális körben vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy játék örömét. Ez a nyilvánvalóan ironikus megjegyzés is Bőszétől származik: Mozart zongora kvartettjének publikálását azzal az indokkal utasította el a kiadó, mert azok túl szofisztikáltak és cizelláltak voltak egy átlag hallgató számára.
A két művészeti vezető, Baráti Kristóf és Várdai István Hornyák Balázzsal karöltve ezúttal is megköszönték mindenkinek a részvételt és kiemelék, hogy a KaposFes egyik legfontosabb feladata a közösségépítés. Ez két pillérből áll: a jelenlegi fesztiválközönség megtarttása, valamint az új, elsősorban fiatal rétegek megszólítása. A KaposFest vezetése érti és érzi, hogy milyen lépések szüségesek a cél eléréséhez, azt, hogyan kell lebontani a falakat művész és közönsége között. Ez egyszerre igényli a már meglévő értékek ápolását, a meg-nem-alkuvás attitűdjét és a nyitást más műfajok felé, amellyek még komplexebbé tehetik az arculatot.