Az Ógabona téren, egyemeletes városi házak sorában szerényen húzódik meg a ma 32. számot viselő házikó (bár az udvarra benézve hátul emeletes részt láthatunk). Nevezetessége, hogy fiatal muzsikus korában itt lakott Goldmark Károly (1830–1915). Erről ma emléktábla is tudósít, bár nem biztos, hogy pontos az évszáma, de erről később.
A Keszthelyen, sokgyermekes családban született Goldmark apja izraelita kántor volt. Keszthely után a Somogy megyei Tab községben élt a család, majd amikor négyéves volt, Sopronkeresztúrra (ma Deutschkreuz, Ausztria) költöztek; az apa ott próbált megélhetést találni, de ott is nagy szegénységben éltek. Viszont Goldmarknak szabad, boldog gyerekkora volt, a majdnem-nyomorgás ellenére is.
Verdin kívül talán senkit nem találunk a zenetörténetben, aki annyira mélyről indult volna minden téren, mint ő. Iskolába későn került, írni-olvasni is csak tízéves kora után tanult meg. Amikor kiderült zenei tehetsége, hetente kétszer, hajnalban indulva, hegedűjével a hóna alatt gyalog járt be Sopronkeresztúrról a soproni zeneiskolába (a Google-térkép szerint egy út két és fél óra gyalog!). Nagyon kitartó volt, mindig ment, ha esett, ha fújt, soha egyetlen órát nem mulasztott. Aztán az egyik, nála jóval idősebb bátyja, aki Bécsben műegyetemi hallgató volt, magához vette, hogy tanuljon. Bécsi tartózkodásáról is regényt lehetne írni: testvére csak a szállását tudta biztosítani, mert ő maga is nagyon szegényesen élt, így kisöccse ott is nagyon sokat koplalt (egyszer az éhségtől össze is rogyott az utcán, kórházba vitték…) Miután 1848-ban az egyetemista testvér komoly résztvevője volt a bécsi forradalomnak, zűrös idők jöttek, és Goldmark hazatért Sopronkeresztúrra. Addigra már jó hegedűs lett, így a soproni színházba jelentkezett zenekari tagnak.
Akkor lakott itt, az Ógabona téri házikóban, amely Szabó Antal – akkor fiatal házas – soproni polgár tulajdona volt.
Az utókor szerencséjére Szabó Antal fia, ifj. Szabó Antal, az első emléktábla állítása apropójából elmesélte a Goldmarkkal kapcsolatos családi hagyományt. Megjelent a Soproni Hírlapban 1930. december 7-én, ebbe olvasunk bele:
Egy napon a fiatal Goldmark Károly jelent meg náluk, hogy szobát béreljen tőlük, de anyám kijelentette, hogy nincs kiadó szobájuk. Goldmark körülnézett a lakásban és azt felelte: Nézze mesterné asszony, ez a kis férőhely (a konyha melletti kis kamrára mutatott) nekem elég volna és mivel már igen sok lakásból elküldtek és az utcán nem csavaroghatok, nagyon kérem, engedje át ezt a kis odút. Anyám a sok nógatásra végre engedett, de már 12 nap múlva felszólította Goldmarkot, keressen más lakást, mert nem tűrhette a szobaúrnak reggeltől estig tartott örökös cincogását.
Ez [Goldmark] ugyanis egész napon át ugyanegy taktust ismételt szakadatlanul, csak néhány percet pihenve, amíg a napi kosztját, 3 drb sült burgonyát megette, ő ugyanis az időben (1849-50-ben) színházi muzsikus volt, de a próbákra nem járt el, hanem csak az előadásokon működött közre, ehhez képest nagyon kis fizetése volt, melyből alig telt a tanuláshoz szükséges kottapapírra, húrra stb. Rendkívül szegényesen élt tehát, de meg volt győződve arról, hogy sokra fogja még vinni és mondta is anyámnak: Legyen türelemmel irántam, ne tegyen ki az utcára, még örülni fog egykor, ha hall majd a híres Goldmarkról.
Anyám ismét megengesztelődött és Goldmark a sziniévad végéig maradt, amely akkor félévig tartott.
Mint ismertté vált jó muzsikus ismételten kapott meghívásokat, de ezeknek csak úgy tudott eleget tenni, hogy apám őt ruháival ellátta. Mikor egyszer szüleim házi bált rendeztek és Goldmarkot mint a házhoz tartozót is szívesen látták, a 3 krumplihoz szokott gyomrának úgy megártott a jótartás, hogy hetekig beteg volt és szemére hányta anyámnak, hogy tanulmányaiban oly hosszú időre megakadt.
Később ő maga így írt erről a korszakról emlékezéseiben:
1848. október elsején beléptem a [Leopold] Kottaun igazgató vezetése alatt állott soproni színház zenekarába prímhegedűsnek, 8 forint havi gázsiért. Hogy időnként nyilvánosan felléphessek, szükségem volt egy frakkra, ezért havi 3 forintot fizettem, másik 3 forint volt a szobám. Minden egyebet a fennmaradt 2 forintból kellett fedeznem. Éheztem és fáztam – de volt egy frakkom …
Hát így élt Goldmark az 1849/50-es színházi évadban Sopronban…
Erre az időszakra, 1849 nyarára esett győri kalandja (a soproni színház ott vendégszerepelt), amikor a győri csata napján kétszer is majdnem otthagyta a fogát.
Sopron után Budára kapott szerződést a Várszínházhoz, onnét került Bécsbe, ahol aztán egész életében élt. Nem hamar jött a hírnév: sorsa fokozatosan fordult jobbra mint magántanárnak és színházi hegedűsnek, de a hat éven át komponált Sába királynője című operájának 1875-ös bécsi bemutatójával az is megjött. Attól kezdve Goldmark európai hírű és rangú zeneszerzőnek számított. Szép öregkort megérve Bécsben hunyt el 1915. január 2-án.
Ifj. Szabó Antal arról nem szólt, hogy szülei tudtak-e Goldmark hírnevéről, megérték-e, de ő igen, és szerencsére őrizte a családi emlékeket, amelyeket remélhetőleg hitelesen tett közzé 1930-ban a korabeli soproni újság.
Akkor, Goldmark születésének centenáriumán már volt emléktábla a sopronkeresztúri házon, sőt, a keszthelyi szülőházat még életében, nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 1910-ben megjelölték. A soproni házikóra 1930-ban, születésének centenáriumán került emléktábla. Szövege ez volt: Ebben a házban lakott Goldmark Károly, a világhírű magyar zeneszerző az 1848–1849. évben.
Mindhárom tábla hasonló sorsú lett, leverték őket a vészkorszakban… A sopronit 1955-ben pótolták, ma is ez látható a homlokzaton. Szakál Ernő alkotását a zeneszerző domborművű arcmása díszíti. Szövegét megváltoztatták, szerintem kárára, mert Goldmark – ifj. Szabó Antal emlékezete szerint – 1849-ben itt lakhatott; sőt, könnyen lehet, hogy már 1848 őszén is; a mai táblán csak az 1850-es év szerepel.
Források:
Czellár Katalin: Sopron. Bp. Panoráma, 2001
Goldmark Károly: Emlékek életemből. Bp. Zeneműkiadó, 1980
Várnai Ferenc: Goldmark Károly élete képekben. Bp. Zeneműkiadó, 1957
Soproni zenei élet a felszabadulást követő 10 évben. = Soproni Szemle 1956. 4.