Bácsi Barnabás 2017-ben kezdte meg tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán és 2020 óta tagja Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Médium kísérletekről, közösségben való alkotásról és bécsi tapasztalatokról beszélgettünk.

- hirdetés -

– Milyen művészeti élmény volt nagy hatással rád?

– Egy konkrét kiállítást mondanék, amit még 2017 őszén láttam a 2B Galériában. Önüzenet címmel a Voyager-program 40. évfordulójának apropóján került megrendezésre. „A Voyager-1 elérte – a földi űreszköz által még soha nem kutatott, érintett – szolárrendszer külső határvidékét (heliopauza), ahol a napszél és a csillagközi gáz keveredik, majd átlépett a jeges csillagközi feketeségbe (terra incognita).”

Szira Henrietta és Kovács Gyula munkái például nagyon inspirálóak voltak (mindketten intermédiások voltak.) Kovács Máté és Kophelyi Dániel performanszával nyílt a kiállítás, akkor még nem gondoltam, hogy Danival (és Jeneses Ádámmal, Janky Mátéval, Pátkai Rozinával) kicsivel később lesz szerencsém együtt dolgozni a Null Orchestra nevű, kísérleti zenei, MMSZK-s (Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium) munkacsoportban.

0O: ※ (reference mark), 2019 [performansz] Trafó Klub fotó: Papp Fanni
alkotók: Bácsi Barnabás, Janky Máté, Jeneses Ádám, Kophelyi Dániel

– Az év végi szakmai kiállítást kísérő OPEN UP nevű rendezvénysorozat keltette fel az érdeklődésemet.

Kinyitották az Epreskertet és be lehetett nézni a műtermekbe. Akkor jártam először a Képzőn és nagyon jó hangulata volt az egésznek.

Ott vettem észre az intermédia épületet. Volt korábbról ismerősöm a tanszékről, aki aztán beengedett, hogy megnézhessem az interes kipakolást. Ennek hatására utánanéztem, hogy mi is ez a szak és megtetszett.

– Mivel foglalkoztál a Képző előtt?

– Vegyésznek készültem, szóval gimnáziumban is biológia-kémia fakultáción voltam, aztán az ELTÉn tanultam kémiát. Ott rájöttem, hogy a kémia mellett sajnos nincs időm művészetet csinálni, amit pedig nagyon szeretnék, ezért úgy döntöttem, hogy egyetemet váltok. Rögtön felvételiztem is első félév után a Képzőre, ahol már következő év őszén kezdhettem is az intermédián. Ide jellemzően nem olyan egyenes az út, mint mondjuk amikor a Kisképzőben grafikát tanulsz és aztán a Képzőn is azt folytatod. Mindenféle háttérrel jönnek ide emberek.

Let Your Distance Draw A Line, 2020 [interaktív weboldal]

– Nem, ezt az egyet választottam ki. Úgy voltam vele, hogy nem akarok kompromisszumokat kötni médium tekintetében. Ezt éreztem a legszabadabbnak – relevánsabbnak gondolom ma az intermediális megoldásokat.

Az ötleteim mindig is több dolognak az ötvözetei voltak, többnyire nem képekben gondolkoztam, hanem inkább konceptuálisan.

Az intermediális-interdiszciplináris művészetet azért tartom fontosnak ma, mert alkalmasabb az aktuális káosz, a kései kapitalizmusbeli állapotunkról és annak tüneteiről való kritikai beszédre.

– Melyik téma áll hozzád a legközelebb, most mi foglalkoztat?

– Nagyon közel áll hozzám a digitális kultúra, saját generációs érzések a virtualitással kapcsolatban.

Érdekelnek a közösségi média hatásai, a poszt-internet, a big data.

Most elkezdtem foglalkozni számítógépes tanulással (machine learning), ezzel csináltam az egyik legutóbbi projektemet a Busó álarcokkal. Megtanítottam egy neurális hálózatot nem létező Busó portrékat generálni a neten összegyűjtött képek alapján. Érdekel még a konceptuális médiahasználat, a média vagy a platformok eredeti rendeltetésétől eltérő, taktikus használata.

– Milyen technikákkal dolgoztál eddig?

– Az interen kipróbáltam pár dolgot: analóg fotót, videót, zenét, interaktív, webalapú munkákat, installációkat. Általában virtuális és/vagy konceptuális dolgokat csinálok.

– Mi az, ami nem működött?

– Taktilitás, rajz, szobrászat kevésbé fért bele eddig, de szeretnék a közeljövőben kézzel fogható anyagokkal is dolgozni. A Képzőn például grafikai sokszorosító technikákhoz alapvetően a grafikusok férnek hozzá a főépületben, szobrászműhelyekhez pedig szobrászok az Epreskertben.

Önerőből pedig egy egyetemista nem feltétlenül tudja mindig finanszírozni a saját művészeti anyag- és eszközkísérleteit,

pedig szerintem egy művészeti képzésnek, főleg egy kortárs, intermediális szemléletű szaknak ez is fontos feladata lenne. Szóval kicsit hiányolom a Képzőn a szakok közötti átjárást és kollaborációkat (bár van egy pár pozitív példa szakok közötti workshopokra, kurzusokra), és nem látom, hogy ez jó irányba változna. Sőt, mióta én itt tanulok, egyre szűkül az az ösvény, amin a felvételitől a diplomáig haladni lehet (például a műterem- és műhelyhasználat abszurd időbeli korlátozásaival, fokozódó bürokráciával).

– Médium tekintetében van valami kiforrott, amit használsz?

– A kódolás az, amit a legszívesebben használok, nem régóta 3D-modellezek is. De tényleg nagyon szívesen kiterjeszteném a munkámat térben megjelenő installatív dolgokra, mert – főleg most, a járvány miatt – túl sok időt töltök számítógép előtt, ahogy mindenki más is. Úgy veszem észre, hogy az emberek türelme is csökkent a számítógépes művészetek befogadására, tehát – teljesen érthetően – nem akarnak a kötelező feladatokon felül még virtuális kiállításokat is nézni.

Technikai médiumok közül inkább az audioalapú dolgok kerülnek előtérbe (mint a rádió, ami újra egyre fontosabb médium).

Médiumhasználat tekintetében az intermédiás oktatóim közül elég inspirálóak nekem például Kaszás Tamás munkái, mert az ő munkáin megjelennek azok a tulajdonságok a valós térben, amelyek vonzóak számomra a virtuális térben: kollázsszerűség, hiperlinkek, képek, szimbólumok kombinálása struktúrákkal, objektumokkal.

– Van olyan kiállítás, amit meghatározónak tartasz?

– A PINCE-ben megrendezett Offline Practices nagyon meghatározó és tanulságos volt számomra, ez volt az első önálló kiállításom. (Visszagondolva kicsit csodálkozom, hogy bevállaltam egy egyéni kiállítást másodév után, mert elég kritikus vagyok a munkáimmal kapcsolatban, saját zenével, szólóban például még sosem mertem fellépni.) Ezen kívül nagyon meghatározóak voltak a Garage Europa (Prologue) és a The Colonial Warehouse kiállítások és az azokat megelőző workshopok Bordeaux-ban, Franciaországban, melyek az MKE és az École supérieure des Beaux-Arts de Bordeaux hallgatóinak és oktatóinak kollaborációjában születtek, magyar részről KissPál Szabolcs vezetésével.

Offline Practices, 2019 [kiállítás nézet] PINCE Galéria fotó: Gyuricza Mátyás

– Abszolút. Számomra egy bemutatkozó kiállításhoz a PINCE tere éppen ideális volt. Szerintem nagyon fontos feladatot lát el ez tér és a csapata, pályakezdő képzőművészeknek is biztosítva kiállítási lehetőséget, de más érdekes helyspecifikus projektek is megvalósulnak itt.

Az első komolyabb csoportos kiállítás, amin részt vettem az FKSE terében volt Sonic Thoughts címmel. Nagyon hasznos volt számomra az ezen való munka, mert együtt dolgozhattam nálam tapasztaltabb művészekkel – Zilahi Anna és Kophelyi Dániel kurálták, egy komplex és jól szervezett projekt volt nagyobb térben, kiadvánnyal, tárlatvezetéssel, Sőrés Zsolt nyitotta meg, vele is jó volt megismerkedni. Viszonylag ritka itthon, hogy ezzel a témával foglalkoznak, hangművészeti kiállítást rendeznek.

– Jól egyensúlyban tartod azt, hogy a saját dolgaiddal is foglalkozol, de részt veszel az eseményeken is. Ezt tudatosan csinálod?

– Szerintem fontos megismerni helyeket, tudni, ki mit csinál az adott környezet művészeti közegén belül, tájékozódni, hogy ne váljon gyökértelenné, amit csinálunk. Meg inspiráció, motiváció, új ötletek is tájékozódás, konfrontáció során születnek.

– Szívesen dolgozol csoportban?

– Általában egyedül csinálom a munkáimat, de szívesebben dolgozom csoportban, mert sokkal előrevezetőbb, tanulságosabb, élvezetesebb. Műtermet is inkább másokkal közösen bérelnék, hogy legyen tere a közös gondolkodásnak.

Egy művészkollektívában például cirkulálnak az ötletek és együttműködések születnek. Ha csak a saját dolgaiddal foglalkozol, az egy idő után rekurzív lesz és elvesztheted a környezeted kontextusát.

Idén felvettek az FKSE-be, részben emiatt jöttem haza ebben a félévben Bécsből, mert szeretnék aktívabban részt venni a stúdió tevékenységeiben. Részben ezért is jelentkeztem, hogy része lehessek egy kurátorokból és művészekből álló közösségnek, ahol lehet kollaborálni, együtt dolgozni.

Cursed Spectrum, 2021 [weboldal]

– Szerettem volna megismerni ottani intézményeket, alkotókat, mert Bécs a közelsége miatt alkalmas a szoros együttműködésekre. Az Akademie der bildenden Künste strukturálisan hasonló volt a Képzőhöz, a Kunst und Digitale Medien stúdióban tanultam, a kijárási korlátozások miatt főleg szoftveres technikákkal, digitális munkákkal (3D, programozás), valamint elmélettel tudtam foglalkozni, elég tanulságos és produktív volt ez a félév.

– Médiumban van változás? Mennyire térnek el téma tekintetében kint?

– Rengeteg intermediális anyagot láttam; kinetikus installációkat, experimentális szobrokat (volt, hogy neurális hálózatokkal, machine learning-algoritmusokkal ötvözve), hangművészeti munkákat. Én úgy vettem észre, hogy nagy hangsúlyt kapnak a társadalmi egyenlőtlenségek és a diverzitás kérdései. Az ottani és az itthoni művészeti témák spektrumának (és a kultúra, a művészek helyzetének) összevetése által azt hiszem, megtanultam tudatosabban reflektálni saját kelet-európaiságomra.

– Mik a terveid a jövőre nézve?

Meghívást kaptam Franciaországba egy csoportos kiállításra, ami terv szerint idén júniusban fog nyílni, és októberig lesz megtekinthető Bordeaux-ban.

– Kisebb szünet után újra elkezdtem zenét felvenni, épp egy új szólóalbumon dolgozom. Jövőre diplomázom, szóval ősszel feltételezem, hogy elkezdek dolgozni a szakdolgozatomon, jelenleg úgy gondolom, hogy művészet-technológia-digitáls kultúra körüli témában. Várom, hogy végre visszamehessek az intermédiára dolgozni, hiányzik a közös munka másokkal és a környezetváltozás. De addig is szerencsére kitöltik az időmet az aktuális művészeti projektek.