Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Kisvárdai Fesztivál Second hand-életérzés Kisvárdán

Second hand-életérzés Kisvárdán

A régi ruháknak szemléletük van és a logika morfológiája összetett – többek között ilyen hasznos ismeretekre is szert tehetünk, ha belesünk GOLYÓ & SON turkálójába. – Kezdi kritikáját Ungvári Judit, a Kisvárdai Lapok főszerkesztője a június 24-én megjelent Kisvárdai Lapokban.

- hirdetés -

Teliholdkor itt találkozhatunk az elszalasztott szerelmek és/vagy legalább egy légyott után rezignáltan sóvárgó Dima Carmennel (Pál Ferenczi Gyöngyi), a hollywoodi filmekről (székely tájnyelven) részletes elemzést szolgáltató energikus influenszerrel, Claribellával (Benedek Ágnes) a turkálótulaj családjának kétes múltjában vájkáló bulvárújságíróval, Tamarával (P. Magyarosi Imola), a különböző egzotikus állatok iránt rajongó idegennel (Szakács László), akinek csaknem végzetessé válik betévedése az üzletbe, vagy az éjfélkor egy időre a románul beszélő Zorica Pușcașiuvá átalakuló Puskás Hajnalkával (Gajzágó Zsuzsa), akiről mellesleg kiderül az is, hogy ő az anyja a kissé lúzer DJ Karcsikának (Kónya-Ütő Bence). Sőt, még az is, hogy eladta a lelkét a Zarának. 3

- hirdetés -

Megannyi dráma. Ja, nem. Vagy mégis? Ki tudja? S mindezek fölött ott van a démonaival küzdő, hamis Pataki Attila-profillal kérkedő és időnként szexuális ragadozóvá alakuló tulaj, Golyó (Erdei Gábor), aki érti a ruhák lelkét, foggal-körömmel ragaszkodik nagyapjától örökölt tradíciójához, a turkálóhoz, az emlékeihez.

Egy epizód egy-két percben Claribellával YouTube csatornáról:

 

Az Amikor telihold ragyog a turkáló felett címmel megalkotott Radu Afrim-féle jól szervezett színpadi őrület megfelelő tettestársakra talált a sepsiszengyörgyi társulatban. Az elképesztően sűrű szövésű, abszurd, játékos szövegáradatot Kali Ágnes fordításában élvezhetjük végig, de nyilvánvalóan a színészek is megteszik a magukét, ha hozzá kell toldani imitt-amott a poénhoz.

A hagyományőrző turkáló teljesen óótentikus népi motívumokkal díszített falai közül, vagy éppen a tulipános ládájából jóféle márkák kerülnek elő,

amolyan igazi second handes eklektikában – ezt a trendet maga az üzletvezető, Golyó képviseli a legüdítőbben, Cartmanes pólója asszem beégett a nézők retinájába. A teljesen lehetetlen szín- és formavilágokat ötvöző díszlet és jelmez Irina Moscunak köszönhető, bájosan szemzavaró összeállítása még sokáig elkíséri az esztétikai tisztaságért kiáltó elmét.

Belső és külső regiszterek között

Kali Ágnes az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadás magyarra fordítója fiatal kora ellenére idén két előadással van jelen Kisvárdán. A Nórához is ő készítette a szövegadaptációt. A színház mellett költészettel is foglalkozik. Ozsváth Eszter beszélgetett vele Kisvárdán.

– Hogyan zajlott a Nóra és a Telihold munkafolyamata?

– A Nóránál a munkafolyamat forgatókönyvszerűen zajlott, a Teliholdat pedig fordítottam, vagy, ahogy Radu Afrimmal mondani szoktuk, „magyarra írtam”. Nála nem az van, hogy egy kész szöveget kapok, hanem együtt írjuk azt, ami az előadás nyelve. Folyamatában születik meg a szöveg, ezen speciel a COVID alatt kezdtünk el dolgozni, a kilátástalanságban, így olyat szerettünk volna alkotni, ami ez ellen megy. Afrimot a román színház fenegyerekének szokták tartani, nagyon autentikus, nagyon más. Ő volt az első olyan romániai rendező, akinél megjelentek progresszívebb elemek, egy igazi úttörőfigura. Más, amit magyar nyelven, magyar kontextusban, és más, amit románban, románul csinál.

Nóra - forrás: Kisvárdai Fesztivál
Nóra – forrás: Kisvárdai Fesztivál

– A színház mellett versírással is foglalkozol, megjelent egy köteted, Ópia címmel. Mennyire tudod összeegyeztetni az alapvetően magányosabb, valamint a csapatban megvalósuló alkotói munkát?

– Az első kötetem 2018-ban jelent meg, ez egy koncepciókötet, azóta sokat publikáltam, jelenleg az első román nyelvű kötetemen, illetve a második magyar nyelvűn dolgozom. Tizenhat éves korom óta elég szerencsés módon tudtam jelen lenni a magyar irodalmi életben, olyan emberek figyeltek rám, akiktől sokat lehet tanulni, Kemény István például…Volt egy szellemi közeg itt is, ahonnan impulzusokat kaphattam, akkor is, mikor még nem álltam kész egy saját kötetre. Az Ópia saját traumák szétírása, feldolgozása, a színházban is ezt keresem.

Mindenfajta alkotás, amit csinál az ember, akkor jó, ha nem ugyanolyan az illető a befejezés után, ha képes változni, meg tud valamit érteni magából. Jóval több az olyan projekt most, amiben ez megszületik, és én mindig keresem a kapcsolódási pontokat, a „boszorkánykört.” Az írásban egy belső regiszterből mész egy még belsőbbe, ezzel szemben a színházban az a gyönyörű, ahogy bentről kifelé tartó folyamatok indulnak el. Abban a külső, közös térben találkoztok, ott van egyfajta varázs, így mindkét megnyilvánulási formára szükségem van.

– Van konkrét színház, netán társulat, akik mellett el tudsz köteleződni?

– Szabadúszó vagyok, és addig a pillanatig fogok színházzal foglalkozni, amíg teljes mértékben az is tudok maradni. Nincs semmi bajom a jelenséggel, de tudom, az intézményesített munkahely nem nekem való. Azokban a projektekben veszek részt, amikbe beleszeretek, emellett rendezőkkel dolgozom együtt, Boti (Botond Nagy – a szerk.) az állandó munkatársam, nem tudom elképzelni, hogy van olyan opció, hogy nem együtt dolgozunk egy előadáson. Afrimmal és Bocsárdi Lászlóval dolgoztam, illetve dolgozom sokat.

– Szoktál nemet mondani felkérésekre?

– Aminek meg kell találnia, az megtalál, nem szoktam azon aggódni, hogy mi lesz. Szerintem nagyon fontos nemet mondani projektekre, mert a probléma és a középszerű előadás ott kezdődik, hogy valaki nem mond nemet, általában anyagi okból. Egy ideje már jó „nemmondó” vagyok.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!