Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című produkciója idén számos fesztiválra utazik, valamint a Déryné Programban is részt vesz. Az előadás keletkezési körülményeiről a rendezővel, Tapasztó Ernővel beszélgettünk.
– Kifejezetten a Déryné Program miatt esett a választás Csokonai drámájára?
– Habár a Déryné Programba pályáztunk ezzel és a Vitéz László című előadásunkkal is, Csokonai darabját már régóta meg akartuk csinálni. Az volt az alapkoncepció, hogy ugyanabban a keretben, díszletben és ugyanazzal a csapattal tudjuk megvalósítani mind a két élőszereplős-bábos előadást. A Karnyónét az első modern drámaként értelmezem: kicsit barokk, kicsit rokokó, kicsit Ionesco. Rengeteg abszurd színházi elemet tartalmaz – már ha lehet abszurd színházról beszélni, hiszen a színház az színház, és kész.
– A korlátozások feloldásával más fesztiválokra is el tud jutni a társulat?
– A tavalyi év után szerencsére most ismét utazhatunk. Jövő héten Nagybányára megyünk az Atelier Színházi Fesztiválra, ami Románia legrégebbi nemzetközi színházi fesztiválja. Ezen kívül több meghívásunk is van. De nemcsak a Karnyónét visszük, hanem a korábban Kisvárdán is szereplő Rosencrantz és Guildenstern halott című előadással is utazni fogunk, amivel a járványhelyzet miatt sok rendezvény maradt el. Nagyon örülök, hogy a bezártság után sok emberhez eljuthatunk.
– Hogyan viszonyultak a színészek a részben élőszereplős, részben bábos játékmódhoz? Hogyan zajlottak a próbák?
– Nem volt nehéz dolgom, mert ezek az emberek, a játszók nagyon szeretik egymást. Nagyon jó barátok vagyunk, és nemcsak együtt dolgozunk, hanem a szabadidőnket is szeretjük együtt tölteni – együtt csináltuk az előadást is. A pandémia alatt kicsit több időnk volt a munkára, és nyugodtan tudtunk dolgozni. Amikor már erre mód volt, Éder Enikővel minden nap átjártunk Aradról Szegedre. Az egyetlen hátránya az volt a dolognak, hogy nem volt egy adott dátum, amit kitűzhettünk volna magunknak. Egy bemutató, ameddig készen kell lenni. Igazából végig a Pinceszínházban alkottunk, s itt az elmúlt egy év alatt több előadás is született.
– Az előadás reflektál Csokonai korának miliőjére, még ha ez sokszor komikus színt is kap.
– Nem hiszem, hogy jobb szerzők lennénk, mint Csokonai. Nekünk bele kell látni az agyába ahhoz, hogy megláthassuk, mi volt ott. Kortársunkká kell tenni őt, nem pedig meggyilkolni azt, amit ő írt. Nyilván a dinamikához szükséges például az, hogy az akkori poénokat aktualizáljuk, de az alapokon nem akartunk változtatni.
– Milyen koprodukciókat láthatunk a jövőben a Pinceszínházzal közösen?
– Látható lesz a következő évadban egy Tolsztoj-darab, ami már igazából kész van, de a közönség még nem látta, és az Amadeus is.
