Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Klassz a pARTon! „Közvetítő vagyok” – Interjú Solymosi Tari Emőkével, aki idén először csatlakozik a...

„Közvetítő vagyok” – Interjú Solymosi Tari Emőkével, aki idén először csatlakozik a Klassz a pARTon! fesztiválhoz

Új színnel gazdagodik az idei Klassz a pARTon! fesztivál. A fesztivál közreműködőihez az idén dr. Solymosi-Tari Emőke is csatlakozik: néhány koncerten ő kalauzolja majd a zene birodalmában a közönséget. Az idei meglepetés-vendég nem csak díjakkal elismert zenetudós, hanem egyben évtizedek óta karizmatikus tanár. Húsz éve tanít a Zeneakadémián és közel negyedszázadon át tanított a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban. Előadásokat tart különböző korosztályoknak, megjelenik újságban, könyvekben, rádióban, tévében és minden olyan fórumon és felületen, ahol kicsiket és nagyokat a zene varázsába tud bevonni.

- hirdetés -

Honnan hoztad a zene szeretetét? Esetleg otthonról, a családból vagy a gyerekkori környezetedből?

- hirdetés -

– Szüleim emlékei szerint  kisgyerekként föl-alá járkáltam a kertben és folyamatosan énekeltem. Volt otthon zongora, amit nagy örömmel fedeztem fel. Édesapám magyartanár volt, akinek az irodalom a szerelme, de néha hallgatott komoly zenét, ami áthallatszott az én szobámba, és ez nekem nagyon tetszett. Sokszor hallgatta Beethoven c-moll zongoraversenyét és Bach II. brandenburgi versenyét, ezek úgy belém ivódtak, hogy hangról hangra tudtam őket.

A szüleim tehát nem zenészek, azt viszont tudták, hogy ha ének-zene tagozatos iskolába íratnak, ott magasabb lesz az általános színvonal is. A kőbányai Pataki téren volt egy kiváló iskola, nagyon jó tanárokkal, oda jártam. Az osztályommal megnyertük az Éneklő rajok országos versenyt, én magam pedig szinte minden versenyt megnyertem, amin elindultam: zenei versenyt, szavalóversenyt, matematika versenyt. A továbbtanulást végül is az döntötte el, hogy a zongoratanárnőm, Stojanovits Katalin volt rám a legnagyobb hatással. A szüleim jobban szerették volna, ha gimnáziumba megyek,  de tiszteletben tartották az elhatározásomat, így kerültem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, zongora szakra. A zenén kívül nagyon érdekelt a pszichológia is, amivel az évek során sokat  foglalkoztam.  Édesapám irodalomszeretete is rám ragadt, rengeteget olvastam, gyakran éjszaka is. Szüleim nagy rémületére egyszer a kislámpát betettem a paplan alá, hogy ne lássák, hogy még mindig olvasok…

Hogy lett belőled zenetudós és pedagógus?

– A konzi után felvettek a Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetébe, ahol legendás tanárok tanítottak: Tusa Erzsébet, majd Hambalkó Edit zongorára, Földes Imre pedig három éven át zenetörténetre. A zongoratanári diploma  mellett hatalmas kincs volt az a zenetörténeti alaptudás, amit Földes Imrétől kaptam.  Az óráin ott ültem az első sorban, középen, és valósággal  ittam a szavait. Varázslatos volt, csak úgy sziporkázott.  Az ember feltöltődött energiával az óráitól. Arról álmodoztam, hogy egyszer én is azt fogom csinálni, amit ő, és főleg olyan színvonalon, ahogy ő. Már a konziban is nagyon érdekelt a zenetörténet, de Földes Imre hatására végképp eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Így aztán felvételiztem az Egyetemi Tagozatra, a zenetudományi szakra. Ott is csodálatos tanáraim voltak: Kroó György, Dobszay László, Somfai László, Ujfalussy József, Szöllősy András, Komlós Katalin, Rajeczky Benjamin…

1988 táján Fodor Lajos, az Esti Hírlap zenekritikusa arra kérte Kroó tanár urat, hogy mivel ő lassan nyugdíjba megy, ajánljon neki valakit a tanítványai közül. Kroó György, aki kritikaírást is tanított nekünk, engem ajánlott. Így lettem már diákkoromban az Esti Hírlap zenekritikusa. Később a Népszabadságnál és különféle zenei folyóiratoknál zenészinterjúkat is készítettem. Fantasztikus dolog volt olyan világsztárokhoz közel kerülni, mint Yehudi Menuhin, Perényi Miklós, Vásáry Tamás vagy Sebők György, aki mellesleg egy ideig tanította az én zongoratanárnőmet, tehát szellemi értelemben a nagyapámat is tisztelhettem benne.

A Szent István Filharmonikusok 2021. március 6-i koncertjéről beszélget Solymosi Tari Emőke a fellépő művészekkel: Káli Gábor karmesterrel, Csővári Csilla énekművésszel, Várjon Dénes zongoraművésszel (38 perc, a beszélgetés teljes, vágatlan változata!)  

 

Egy interjú után megkérdeztem Záborszky Kálmánt, hogy ki tanít nála zeneirodalmat. Mondott egy nevet, mire én tovább érdeklődtem, hogy jól tanít-e az illető. Szöget üthetett a fejébe, hogy ha én ezt megkérdezem, akkor nyilván érdekel ez a munka és a következő tanévtől meg is hívott zeneirodalmat tanítani. Sokan nem értették, miért vállaltam, hiszen addigra már sikeres szakújságíró voltam és a tanítás az ő szemükben kevésbé elegáns dolognak tűnt. Engem viszont ez vonzott leginkább, ezt éreztem elsődleges hivatásomnak. A Szent István Konzinak kiváló tanári kara volt, nagyszerű eredmények születtek ott. Engem pedig óriási ambíciók fűtöttek, igyekeztem a lehető legjobban tanítani. Egy nap felhívott telefonon Földes Imre és kérte, menjek el a lakására, mert fontos mondanivalója van. Leültetett és rögtön közölte, hogy ő három év múlva nyugdíjba megy, körülnézett a szakmában, és úgy döntött, hogy én leszek az utóda. Azt mondta, a munkám alapján úgy látja, én tovább tudom vinni az ő szellemiségét, azt az attitűdöt, ahogyan ő tanít.  Én annyira rajongtam a tanár úrért, hogy ez a döntése számomra nem egyszerűen óriási megtiszteltetés volt, hanem maga a csoda. Immár húsz éve igyekszem a belém helyezett bizalomnak megfelelni.

– Mi vagy tulajdonképpen: tudós, zenetörténész, tanár, kritikus, zenei újságíró?

– Szerintem én egy közvetítő vagyok. Sokan mondták már nekem, szeretetből, aggódásból, hogy túl sok mindent csinálok, szétforgácsolom magam. De én rájöttem, hogy valójában minden, amivel foglalkozom – tanítás, kutatás, írás, koncertek szerkesztése és vezetése – ugyanarról szól: közvetítés a zene, illetve általában a művészetek és a közönség, a befogadók között. Írtam és szerkesztettem öt könyvet, megjelent számos tudományos értékű tanulmányom, főként Lajtha Lászlóról, valamint több száz cikkem a legkülönbözőbb zenei témákról. Rengeteg ismeretterjesztő előadást tartottam szerte az országban. Gyönyörű emlékem például az a hat éven át tartó zenetörténeti előadássorozat, amit Földes tanár úrral közösen tartottunk a TIT József Attila Szabadegyetemen.

A Szent István Filharmonikusok 2021. március 6-i koncertje a Zeneakadémián, szólisták: Csővári Csilla és Várjon Dénes, karmester: Káli Gábor. A koncert szünetében Solymosi Tari Emőke beszélget a fellépő művészekkel (a beszélgetés vágott, 20 perces változata, 34:46-tól) 

Azonban talán a legfontosabb misszió az életemben az a közel hatszáz összművészeti program, amit Záborszky Kálmán felkérésére szerkesztettem és vezettem. Ezek főként két sorozatba rendeződnek. Az egyik a Pastorale, ami családoknak szól, a másik pedig a Felfedezőúton, amit öttől tíz éves, illetve tíztől tizennyolc éves gyerekeknek, diákoknak készítünk, életkori sajátosságaikat figyelembe véve. A Felfedezőúton a szakemberek szerint nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközileg is egyedülálló. Ebben a sorozatban már több mint háromszáz különleges, egészen egyedi szerkesztésű zenés-táncos-vetítéses előadásunk volt, ezeket több mint százezer gyerek látta. Iskolaidőben, szervezetten jönnek a csoportok. Hozzájárulunk a kodályi álom megvalósulásához, hiszen Zuglóban így minden gyerek – függetlenül családi hátterétől – találkozhat a művészetekkel. Értéket és magas minőséget kap, és ezáltal gazdagodhat a belső világa, a személyisége. Az is egyfajta közvetítés, a művészetek szolgálata,  hogy a Magyar Művészeti Akadémián tagozatvezető lehetek. Vagyis igazából minden tevékenységemmel ugyanazt a célt szolgálom, csak más módon.

Menjünk cirkuszba!  A Felfedezőúton-sorozat 2017 tavaszi programja a Zuglói Zeneházban  

 

– Mi az érdekesebb, illetve mi a nagyobb kihívás, kicsiknek vagy nagyoknak, zeneértőknek vagy éppen laikusoknak közvetíteni a zene és a művészetek értékeit?

– Mindegyik egyformán érdekes, csak mindig meg kell találni a megfelelő hangot. Zenetörténetet tanítani legjobban az egyetemistáknak szeretek. A színpadon, szerkesztő-műsorvezetőként álltam már  óvodások, általános és középiskolások, felnőttek és egészen idősek előtt is. A legnagyobb szakmai kihívást persze a kamaszok jelentik. A 2011-ben indult Felfedezőúton című sorozatunkban az őszi előadásokon több mint háromszáz kamasz tölti meg a Zuglói Zeneház nagytermét, összesen közel hatezren jönnek. Közülük sokan azt gondolják, hogy ők nem szeretik a komoly zenét, az operát, a balettet, vagy hogy számukra semmit sem mond egy festmény. Azt sugallja a média is, hogy csak a tömegkultúra való nekik. Aztán az előadásainkon már pár perc után belefeledkeznek a produkcióba, a zenébe, táncba, filmbe, kivetített képekbe; tágra nyílt szemmel figyelnek, egészen átadják magukat az élménynek. Az előadás végén pedig zúg a vastaps, csillognak a szemek. És legközelebb már úgy jönnek be a terembe, hogy látszik rajtuk, tudják, mire számíthatnak és várják az újabb élményt. Mindehhez persze nekünk a maximumot kell nyújtanunk.

Solymosi Tari Emőke a Felfedezőúton című sorozatról tart előadást a Mindenki akadémiája című tévésorozatban, 2018-ban: 

Tudom, hogy sokat dolgoztál a pandémia egy éve alatt is. Volt-e ennek az időszaknak valami hozadéka?

– Amikor tavaly márciusban azzal szembesültünk, hogy hetek alatt kell kidolgoznunk, hogyan tanítsunk online, az kemény dió volt. Mivel szenvedélyes tanár vagyok, ilyen körülmények között is ugyanolyan hatékonysággal és ugyanolyan élményt adva akartam tanítani a rám bízott több mint száz zeneakadémistát. Gyakran több napot is töltöttem egy-egy előadás képanyagának elkészítésével, a filmrészletek kiválasztásával, és persze szakirodalmat szkenneltem, linkeket és zenei anyagot küldtem a hallgatóknak. Mindennek meg is volt az eredménye, mert kiválóan vizsgáztak, nagyon büszke voltam rájuk. Sokat tanultam mindebből. Az így elkészült anyagok pedig a jövőben is sokat érnek majd. Amikor egy-egy zenetörténet órán a képernyőn keresztül próbáljuk közel vinni a  diákokhoz a remekműveket, az hasonlóan nagy feladat, mint egy művésznek online eljutni a közönség szívéhez.

A Felfedezőúton- és a Pastorale-sorozatban is televízióműsorokat kellett készítenünk az elmúlt időszakban. Pár napja vettük fel a Pastorale 250., ünnepi koncertjét Várjon Dénessel, Simon Izabellával és 10 éves kislányukkal, Liánával, és persze a Szent István Filharmonikusokkal és a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeiből álló balettkarral. Ám ez teljesen más műfaj, mint amikor a közönség helyben hallgatja az előadást, hiába szoktuk meg a kamerák jelenlétét. Nem volt könnyű erre átállni, de a hit töretlen bennem, és ha most csak így lehet közvetíteni a művészeti értékeket, akkor ilyen körülmények között kell helyt állni.

– A művészek több mint egy évig kényszerültek erre. Ezeknek a stream, vagy online koncerteknek volt-e megszívlelendő tanulsága? Szerintem az mindenképpen kiderült, hogy nagyobb volt rájuk a befogadó-készség mint bárki gondolta volna. Ez pedig azt is mutatja, hogy érdemes megkínálni az embereket a minőségi művészettel, amit maguktól talán nem kerestek volna. Mit gondolsz erről?

– Óriási dolog, hogy meg tudtunk hallgatni hangversenyeket, annak ellenére, hogy a koncerttermeket nem lehetett látogatni. Sokunkban éppen ez tartotta a lelket. Ráadásul így olyanok is tudtak az élményben részesülni, akik egyébként nem keresték volna fel a Müpát vagy a Zeneakadémiát. A jövőben talán megteszik.

Solymosi-Tari Emőke - fotó: Németh Szabolcs
Solymosi-Tari Emőke – fotó: Németh Szabolcs

Nem minden produkció érvényesül jól az „online térben”. Ugyanakkor emlékszem, mennyire rácsodálkoztam, hogy lám, egy közönség nélküli, „streamelt” koncerttel is micsoda katarzist lehet kiváltani, amikor Ránki Dezső és Klukon Edit adott egy négykezes koncertet Liszt-művekből, Erdélyi Zsuzsanna születésének 100. évfordulójára, a Vigadóban. De szintén csodálatos élmény volt Érdi Tamás március 15-i Chopin-estje. Egy korábbi Schubert-hangversenyének majdnem 40 ezer nézője volt, ennek a Chopin-estnek pedig csak a Zeneakadémia Facebook-oldalán néhány nap alatt 16 ezer! Nem véletlenül! Az a Chopin-est megrendítő volt. Egyszerűen nem tudtam másra figyelni, annyira magával ragadó volt, még így, interneten is.

– Írtál is egy levelet Tamás édesanyjának, É. Szabó Mártának, aki egyben a Klassz a pARTon! sorozat producere. Ez a levél annyira elgondolkoztatott, hogy szeretném pontosan idézni.

Solymosi Tari Emőke levele Érdi Mártához

 

(2021. március 26.)

 …Felfoghatatlan számomra, hogy olyan műveket, mint a g-moll ballada vagy az Asz-dúr polonéz, hogyan tud így eljátszani valaki, aki nem látja a billentyűket. De most lépjünk túl ezen, fogadjuk el, hogy ez Tamás különleges tehetsége, isteni adomány, vagy egyfajta csoda… Van valami, ami ennél fontosabb.

Azt gondolom, ez a gyönyörű muzsikálás annak is nagy élmény volt, aki csak hallgatta, és fogalma sem volt arról, hogy a felvétel hol, mikor, milyen körülmények között készült. De ha valaki látta is, annak egyszerre lehetett torokszorító és felemelő. Legalábbis úgy gondolom, hogy nem voltam ezzel egyedül. Mert mit láttunk? A világ egyik leggyönyörűbb koncerttermét, teljesen üresen… A zongoránál egy fiatalembert, sötét szemüvegben… És most jön, amit nehéz megfogalmazni. Tamás átszellemülten muzsikált, egyedül abban a hatalmas térben, és közben talán elképzelt bennünket, közönséget, akik képernyőn keresztül nézzük-hallgatjuk őt, néhány vagy éppen sok száz kilométernyi távolságból, azokban a percekben, amikor játszott, vagy csak napokkal később. Bizonyára remélte, hogy valahol mégis ott vannak azok a lelkek, akikre hathat… Mert hát azt nem érezhette, amire egy művésznek nyilván szüksége van: hogy ott vagyunk vele, figyeljük őt, vele lélegzünk. Mégis, volt a játékában valami megingathatatlan, konok hit, ami átragadhatott a távoli hallgatóságra is. A hit abban, hogy lehet itt bármi, lehet még egy ilyen, korábban elképzelhetetlennek tűnő helyzet is, az élet lényege, vagy ember voltunk lényege mégis ott van azokban a hangokban, amiket játszik, és ahogyan játssza őket.  A normalitás egy őrült világban. A szépség a rútságban.

Sok közönség nélküli, közvetített koncertet láttam az elmúlt egy évben, és volt már többször hasonló élményem. Ilyenkor mindig nagy hálát éreztem a művészek iránt. De ez most mégis más volt. Talán éppen az fokozta fel ennyire az élményt, hogy egy olyan művész adta nekünk, akinek a puszta életben maradása is csodával határos volt. Tamás “csakazértis” életben maradt és igazi művésszé vált, hogy elénk tudja varázsolni a teljességet. Mi pedig, akik hallottuk, erőt kaptunk ahhoz, hogy “csakazértis” legyőzzük a világban ma jelenlévő rémséget, hogy újra megteremthessük az életünk teljességét. Az üres teremből közvetített Chopin-estnek számomra ez volt az igazi üzenete.

– Azt írod, hogy Érdi Tamás a csodával határos módon nem csak életben maradt, de „csakazértis” igazi művésszé vált, hogy akár az üres koncertteremben is elénk varázsolja a teljességet. Mindabból, amit korábban elmondtál, én azt érzem, hogy ugyanez az akadályt nem ismerő akarat, lelkesedés és bizonyosság hajt téged is ebben a sokféle közvetítői szerepkörben. És valami ilyesmi hajtja a Klassz a pARTon! csapatát is, amikor ingyenes nyári koncertekre élvonalbeli muzsikusokat hív meg játszani, vagy éppen a legelismertebb zenetudósaink egyikét beszélgetni, előadni, azt remélve, hogy véletlenül arra tévedő emberek, nyaralók, turisták, biciklisek, kismamák, családok megállnak – és rabul ejti őket, amit hallanak. És ez nem csak remény, hanem pontosan ez történik, immár hetedik éve, estéről estére. De vajon egyre könnyebb vagy egyre nehezebb dolga van annak, akinek ez a fajta közvetítés a vállalt missziója? Gyakran hallani, hogy nem ennek kedvez a világ.

– Kétségtelen, hogy van egy réteg a társadalomban, amelyiknek csak a profit számít. Nekik nyilván nem érdekük, hogy az emberek nagy tömegei, ahelyett, hogy engedelmes fogyasztókká válnának, értékes kultúrával gazdagítsák a lelküket. Ugyanakkor egyre több szülő ismeri fel, hogy hiába viszi a gyerekét szuper autóval szebbnél szebb helyekre, és vesz neki márkás mobiltelefont és sportcipőt, az igazi gazdagság mégis csak attól függ, hogy a gyereke milyen művészeti élményeket kap. A Pesti Vigadóban rendezett Pastorale-koncertjeinken látjuk, hogy milyen sok szülőnek, nagyszülőnek fontos, hogy a gyereke, unokája minél előbb megmerítkezhessen a zene, a tánc élményében. Azt is tapasztalom, hogy a kormányzat ebben egyre pozitívabb módon gondolkodik. Az pedig egészen ritka lehetőség, mondhatni a csillagok különleges együttállása, hogy jelenleg mind az MTA, mind az MMA élén olyan elnök áll, aki alapvető fontosságúnak tartja a művészet általi nevelést. Az agykutató Freund Tamásnak és a karmester Vashegyi Györgynek ez egyaránt szívügye. Mindketten tudják, hogy ez teszi teljessé, harmonikussá az embert és a kisebb-nagyobb közösséget, hogy ismét Kodályra utaljak.

Solymosi Tari Emőke Szabó Dénes karnaggyal beszélget a Keddi kaleidoszkóp című pódiumbeszélgetés sorozatban, Magyar Művészeti Akadémia, Pesti Vigadó, Makovecz terem, 2017. szeptember 26. 

Amikor Záborszky Kálmán, a Szent István Filharmonikusok művészeti vezetője tíz évvel ezelőtt beharangozta a Felfedezőúton című sorozatunkat, az iskolaigazgatók között volt némi ellenállás. Alkalmanként három tanóra elmarad! Egy tanórányi idő, ami alatt elsétálnak a Zuglói Zeneházba, egy, amíg megnézik az előadást és újabb egy óra, ami alatt visszatérnek az iskolába. Aztán a legelső előadásunkon tíz perc sem telt el, és megtörtént a varázslat, a kamasz közönség pisszenés nélkül, ámulva figyelt. Olyan művészeti légkörbe kerültek, amit egy iskolai tanóra soha nem tud megadni. A végén a tanárok és az iskolaigazgatók odajöttek hozzánk, és kérdezték, nem lehetne-e rendezni egy újabb programot már a következő hónapban…

Hiszek benne, hogy ezzel a misszióval sokat adhatunk. Minél többen, minél magasabb színvonalon igyekszünk ezt tenni, annál több ember életét tudjuk teljesebbé tenni. A balatoni Klassz a pARTon! fesztivál előtt pedig le a kalappal. Szervezői – hatalmas munkával – elsőrangú művészeket visznek el egy olyan közönséghez, amelyik lehet, hogy csak véletlenül találkozik a klasszikus zenével, de rögtön a legmagasabb minőségben. És ami elvarázsolja a lelket, az éppen ez a magas művészi minőség.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!