„A közönség a kezdésre megtöltötte a széksorokat, majd a hangverseny végére a hallgatók száma megsokszorozódott az arra járók koszorújával.” Érdi Tamás zongoraművész, Káli Gábor karmester és Grazioso Kamarazenekar balatonfüredi hangversenyéről Gyenge Enikő írt.
Július 27-én, a Klassz a pARTon balatoni fesztivál félidején, a csodás hangulatú Balatonfüreden jártunk, ahol a fesztivál idei hommage gondolatköréhez hűen – Fischer Annie-ra és Kocsis Zoltánra emlékezünk, Mozart kerek évfordulóját ünnepeljük – csupa Mozart-muzsika töltötte be a teret.
Csővári Csilla énekesnő betegsége miatt két operaáriáról le kellett mondanunk, így a műsorban most csak Mozart briliáns A-dúr szimfóniája (K. 201) és a d-moll zongoraverseny (K. 466) szólalt meg, az öt éve eltávozott zongoraművész-karmester előtti főhajtásként. Kedvencekre, közös zenélésekre emlékeztettek a darabok, a zongoraversenyt például egy emlékezetes 2007-es hangversenyen Érdi Tamás éppen szeretett mentora, Kocsis Zoltán vezényletével játszotta a Müpa színpadán, az A-dúr szimfóniát pedig számtalan alkalommal vezényelte különböző együttesek élén a zenészlegenda.
A K. 201-es szimfónia korai mű (ha Mozartnál lehet egyáltalán erről beszélni), az ún. „salzburgi szimfóniák” sorába tartozik, de persze a mester már ekkor, 1773-ban is teljes fegyverzetben lép elénk. Vagy inkább ugrik. A négytételes darab minden pillanata más-más energiabomba, mely egyik meglepetésből a másikba vezeti hallgatóját. Kutatók szeretik Mozart egyik kedvenceként és egy korai szimfóniatriász tagjaként aposztrofálni, tény, hogy szokatlan módon 1783-as bécsi szerzői estjeinek valamelyikén újból előadatta – ami teljesen eltért az „akadémiák” gyakorlatától, ezeken ugyanis kizárólag „friss” kompozíciók szoktak elhangozni.
Az est karmestere, Káli Gábor külföldi tanulmányai, németországi karrierkezdete okán nem dolgozhatott személyesen Kocsis Zoltánnal sem zongoristaként, sem karmesterként, bár közös iskolájuk (a Zeneakadémia, a Kurtág György és Rados Ferenc által képviselt előadóművészi sztenderd) a jelképesnél jóval fontosabb kapcsolódási pontokat képez kettejük művészetében. Egy konkrét, mondhatni fizikai kapcsolódási pontot pedig éppen a Kocsis biztatására alakult és vele sokat dolgozó Grazioso Kamarazenekar, a Nemzeti Filharmonikusok kamarazenekara jelentett ezen az estén.
Stúdiófelvételeken kényeztetett fülünknek kellett egy kis idő, hogy a szabadtér (erősítés) akusztikai lehetőségeivel és korlátaival egyenesbe kerüljünk.
De azután semmi nem állt az örömzenélés (és öröm-zenehallgatás) útjába. Káli Gábor és a Grazioso meglepő megvilágításba helyezte a sokszor hallott muzsikát, újszerű fényeket és árnyékokat kreált, korábban rejtőzködő közép- és basszus-szólamok mutatták meg magukat és váltak a zenei folyamat kovászává. Könnyed és mégis magvas vonóshangzás, szépen beépülő fúvósszólók, lendületes átvezetések és áttörten míves kamaraszerű hangszerelés gondosan kimunkálva.
Úgy éreztem, nem volt véletlen, hogy Káli 2018-ban a Hong Kong-i karmesterverseny első díja mellett a zenekar díját is átvehette, a karmester meghódította a Grazioso Kamarazenekart is, egy nyelvet beszéltek.
A zenészek minden rezdülését lekövette és megelőlegezte, az már nem is dicséret, hanem alapvetés, hogy gesztikája mennyire pontos volt,
és nem létezett kényes belépés, amit együttesével ne oldottak volna meg példaszerűen és görcsmentesen. A szimfónia IV. tételének vagy a zongoraverseny fináléjának rakétatémáira gondolok. Oldott, természetes, színgazdag, energikus muzsikálás, derűs, de feszes kommunikáció. Kálinak arra is volt energiája, figyelme, hogy egy-egy szép zenei megoldást (a zenekarét, később a zongoristáét is) mosollyal, hálás kézmozdulattal honoráljon, máskor kezeit leengedve hagyta szabadon játszani együttesét.
„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!”
József Attila
A-dúr után d-moll – az ereszkedő kvint lemondó szubdomináns gesztusa, rezignált, negatív erőtér. (A d-moll hangnem ismert mozarti és kortárs szimbolikájáról most ne is ejtsünk szót.) Érdi Tamás és Mozart K. 466-osa jelentékeny közös múlttal rendelkeznek: a fiatal zongorista mindössze 17 éves volt, amikor a kiugrását jelentő és kiemelkedően jó kritikai visszhangot kapott CD-felvételt elkészítette másik venerált mentora, Vásáry Tamás vezényletével.
Érdi az érzékeny, intim hangulatú zenék valóságos szakértője
– sokszor hallgattuk őt meghatottsággal vegyes lelkesedéssel Chopint, Schubertet, és persze Mozartot játszani –, de korántsem szűkítenénk le fölöslegesen előadói spektrumát, hiszen emlékezetes Bartók-interpretációk is állnak mögötte. Most is valósággal lubickolt Mozart zongoraversenyében, a legtermészetesebb, mórikálás nélküli, érzékeny, de magvas zongorahangon zongorázva. Semmi vitathatóan „kreatív olvasat”, posztmodernkedés, ízlése, instrumentális megoldásai lazák, példaértékűek, frázisvégei, harmóniaváltásai inspirálóan kifinomultak.
A zeneszerző a zongoraverseny kódájában mintha belefáradt volna a sok komolyságba, és elbűvölően gyermekded fricskával zárta le a művet.
De a d-moll hangulatától nem szabadultunk: első ráadásként a csodálatos d-moll fantázia (K. 397) hangzott el, majd lelkes és kitartó ünneplés utána Bartók Este a székelyeknél című darabja zárta a szép füredi nyárestet.
„Szerintem divatba hoztuk a klasszikus zenét!” – mondta örömmel Érdi Tamás egyszer egy nyilvános beszélgetésben, a Klassz a pARTon fesztivál évről évre növekvő népszerűségére utalva. Most is érdekes volt megfigyelni, ahogy a közönség a kezdésre megtöltötte a széksorokat, majd a hangverseny végére a hallgatók száma megsokszorozódott az arra járók, meg-megállók, és földbe gyökerezettek élő koszorújával. Megálltak, és nem mentek tovább.
