Nők az évszázadok viharában – ez a címe annak az operaestnek, amellyel július 28-án Balatonfüreden, július 29-én pedig Keszthelyen a Klassz a pARTon fesztiválon Fodor Beatrixszel és a csupa női hangszeresből álló Dohnányi Kamarazenekarral áriákat és duetteket adnak elő. Vajon mi ez a kifejezetten női projekt? Kiderül, hogy a felállás szinte véletlen: a kamaraegyüttes ötödik tagja tavaly még az operaátiratok hangszerelője, Gazda Bence volt, az viszont igaz, mondja Keszei Bori, hogy mint szoprán énekesnő, ő elsősorban a saját szerepeire gondol, ha operáról akar beszélni. És nagyon is akar.
Keszei Bori, a Magyar Állami Operaház magánénekese ma szabadnapot vett ki az Óbudai Társaskörben, ahol műsorszervezőként dolgozik. Alaphivatását gyakorolva, tegnap este az Eiffel Csarnokban énekelte Mozart A kairói lúd című operájának szoprán főszerepét. Amióta késő este onnan hazaért, már „csak” azzal foglalkozott, hogy tizennégy éves lányát elindítsa élete első önálló külföldi útjára. Csomagolás, biztosítás, papírok, utolsó elintéznivalók. Ebéd a családnak, a másik két gyerek írja-e a leckét, aztán irány a reptér és a gép még fel sem szállt, ő már otthon, a telefonnál ül, hogy rögzítsük ezt a beszélgetést. Nem így képzelné el az ember egy sztár tipikus napját. De női sorsnak itt és most elég tipikus. És máris témánál vagyunk.
„Engem roppant érdekel a történelem, sokat is olvasok róla, és rendkívül foglalkoztat a női szellem fejlődése, nők és férfiak kapcsolatának alakulása az évszázadok során. Erről pedig az operák sokat elmondanak. Bár azokban a régi korokban férfiuralom volt, és bizonyos értelemben van ma is, én bátornak tartom azokat a zeneszerző férfiakat, akik mertek bátor nőkről operákat alkotni, mertek ellenkező nőkről, lázadó nőkről, okos nőkről darabokat írni és zenét komponálni. Nekik köszönhetően az operák megmutatják, hogy az évszázadok során hogy nőttük ki magunkat, és tudtuk elérni sajátos női útjainkon azt, hogy végül egyenrangúként tudunk egymás szemébe nézni.”
Általános nézet mégis, hogy meg kell újulnia ennek a műfajnak. De hogyan, és újul-e?
Le kellene hántani minden felesleges patetikusságot az operajátszásról, mondja az énekesnő. Az előadónak a realitás talaján kell maradni, meg kell értetni a nézőkkel a zenén túli cselekmény lényegét. A másik fontos cél a műfaj megszerettetése a legkisebbekkel.
„Sok beavatón vettem részt és nem ismerek olyan gyereket, aki ne hallgatná tátott szájjal, amikor az operáról mesélek, az érdekes történetekről, vagy hogy milyen magasan, vagy milyen mélyen lehet énekelni. Ha a gyerek idejekorán találkozik ezzel a műfajjal, annak meglesz az eredménye.”
Példát is mond, a kultúrsátrat, amivel a Magyar Állami Operaház a Sziget Fesztiválra települt ki, és ő hét vagy nyolc éven át ott énekelt. Súlyosan nehezített pálya volt. „Többségében nem józan, napokon át sátorban alvó nyugat-európai fiatalok hallgattak minket. Lenyűgöző volt és rendkívül tanulságos, hogy ezek a srácok három-négy rock-koncert után véletlenül szédelegtek be, lerogytak a félig üres műanyag poharaikkal és elkezdtek minket hallgatni, majd egy idő után velünk énekeltek, kívülről fújták a híres áriákat. Lehet, hogy ők lesznek azok, akik 15-20 év múlva bérletet vesznek az operába.”
Mint ahogy most nyáron is ki tudja, ki mit visz magával a balatoni operaestről, ahova talán véletlenül betéved és ugyanúgy megfogja, mint, mondjuk, egy rock együttes játéka. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Keszei Bori annak idején énekelt jazzt is, bluest is, rockot is, és nem biztos, hogy minden operarajongó tudja, hogy valamikor a TilosazÁ volt a törzshelye. Hogy és mikor lépett be az életébe az opera? Először a könnyű műfaj vonzotta, mondja. De hétéves korától Kodály rendszerű iskolába járt, hegedült, furulyázott, gyerekkórusban énekelt. Lélekben kellett az operára megérnie. Pontosan emlékszik, hogy huszonkét éves volt, amikor az énektanárnője, Bikfalvi Júlia amatőr társulatában Az úrhatnám szolgáló című Pergolesi darabban kapott egy pici szerepet. Akkor érezte meg, mit jelent az, amikor egy egész zenekar megszólal a maga utánozhatatlan teljességében. És a dallamok megunhatatlanok.
„A rock, pop számokat szívesen meghallgatom kétszer-háromszor is, de nem elégít ki. Kellemes, de nem elég. Ott engem megérintett ez a minőségi zene. És a színpad, a színház. Egy olyan összművészet, ami talán egyetlen más műfajban sincs meg.”
Meglepett, amikor olvastam, hogy tanítóképzőt végzett, nem Zeneakadémiát. A válasz most még jobban meglep. „Képzeld, azóta elvégeztem.” Sok nagy sikerrel a háta mögött, a pandémia kezdetén azt gondolta, az mégsem lehet, hogy leénekelt huszonöt évet a pályán és nincs egyetemi diplomája arról, amivel foglalkozik. Ezért 2020-ban lediplomázott. Most pedig felvételizik a Károli Egyetemre. „Már túl vagyok a szóbelin és remélem, sikerrel járok, mert a színháztudomány mesterszakot is szeretném elvégezni, hogy a színházi világ egészéről bővítsem az ismereteimet.”
Pedig ő is elmondhatta volna azt, amit Gregor József szívesen emlegetett, hogy neki Szeged volt a Zeneakadémia. Szegedi évei alatt játszott operát, operettet, musicalt, prózát, gyakorlatilag mindent. Aztán egy bécsi meghallgatás olyan jól sikerült, hogy váltott, és így töltött öt évet a bécsi Staatsoper magánénekeseként. Sikere volt, sok szép szerepe és mégis hazajött.
Anya lett, egy év korkülönbséggel két gyermeke született. Hazahúzta a szíve. Azt mondja, nem akart német ajkú gyerekeket nevelni egy számára idegen városban. „Elsősorban a gyerekek miatt jöttem haza, de őszintén mondom, hogy nem bántam meg. Olyan életet sikerült kialakítanom, ami ugyan nem a sztárok világa, de egy háromgyerekes teljes családban tudok élni, miközben főszerepeket énekelek még ma is. Azt hiszem, hogy ez az a szint, amire az én lelkem, tehetségem, habitusom való. Ez az én helyem, nem följebb és nem lejjebb.”
A három gyerek e mellett a hivatás mellett mindenképpen nagy vállalás. Kell hozzá logisztika, idegrendszer, akarat, meg szerencse.
„De engem az anyaság erősített. Ha az időm nagy részét a gyerekeimmel töltöm, akkor a maradékot huszonötször jobban osztom be, a fennmaradó másfél- két órát nem lötyögöm el. Azonnal odaülök a zongorához, azonnal gyakorolok. És egy nőnek, egy anyának végtelen energiái vannak.”
Igen, sokáig úgy érezzük. De közben változunk és velünk változik a hangunk. Bori azt mondja, ezt el kell fogadni és élni kell vele. A Rigoletto Gildájával debütált Szegeden és a Magyar Állami. Operaházban is. Ma is pontosan emlékszik, min kellett a legtöbbet dolgoznia. Azóta eltelt tizenöt-húsz év, és legutóbb a Szegedi Szabadtérin énekelte három évvel ezelőtt. „Ami akkor nehéz volt, azt most kisujjból kiráztam, viszont ami akkor lazán ment, azért most nagyon kapaszkodnom kellett. De ami ennél fontosabb, az a lelkület. Fiatal voltam, amikor azt a Gildát énekeltem, és most az én negyvenes, három gyerekes, sokat tapasztalt, mondhatnám, öregedő lelkemet nehezen tudtam ebbe a naivába visszapakolni. Iszonyatosan nehezen. Hangilag jól sikerült, de az opera nem csupán hangi bravúr, hanem súlyosan mély lelki építkezés és persze színészet. Szerencsére senki nem írta le, hogy öreg vagyok, tehát külsőleg is tudtam hiteles lenni, mégis tudtam, hogy utoljára éneklem. Szép búcsú volt, ötezer ember előtt.”
Szép, de nem szomorú. Mert szerencsére jönnek az új feladatok. Ilyen volt egy idei premier, Monteverdi Poppeia megkoronázása című barokk operájának modern feldolgozása, ami, azt, mondja, híven kifejezte, hogy honnan hova fejlődik egy olyan hang, egy olyan karakter mint az övé.
„Ami számomra húsz éve elképzelhetetlen lett volna, az mára a legteljesebb kihívás lett, és nem tudom elmondani, milyen boldog vagyok, hogy a naiva szerepekből át tudtam lépni ezekbe az új feladatokba, és ma már jóval összetettebb szerepekben találom meg az önazonosságot.”
Nincs szerepálma, mert már szinte minden neki valót elénekelt és közte rengeteg a kedvenc. Szerencsés énekes az, aki elmondhatja, hogy ennyi kedvenc szerepe van. „De nemsokára ötven éves leszek, és ez a könnyed, leggero naiva hang és alkat, ami az én hangfajom, elkezdődik a húszas évek elején, és az ötvenes évek közepére ennek vége. De ezt a Jóisten jól elrendezi, mert amellett, hogy még mindig nagyon jó szerepeim vannak, miután engem ez a műfaj ennyire érdekel, én látok magam előtt egy olyan pályát, ami nem feltétlen a színpadon, hanem akár annak túloldalán, a produkciók létrehozásában, vagy a tehetségkutatásban, vagy a szervezésben folytatódik tovább. A kettőt már most is párhuzamosan csinálom: a Társaskörbeli munkám mellett szervezőként közreműködtem már zeneakadémiai karmesterversenyen és gyermeknapi rajzfilmfesztiválon. Látom magamat hatvanas hölgyként, aki, úgy remélem, elég tudással és szeretettel tud majd fordulni a fiatalok felé és produkciókat hoz létre nekik.”
Valahogy úgy, mint az, akivel Bori szinte gyerekként találkozott a Cimbora táborokban és most énekesi pályája csúcsán hívta meg a Klassz a pARTon fesztiválra, amelynek producere. Érdi Szabó Márta gyerekek ezreit hódította meg a minőségi zenének, a költészetnek, a művészetnek. Köztük Borit is. „Igen, tizennégy éves voltam. Márta nekem példakép. Mindannyian tudjuk, hogy a kultúra az a balansz, amit először dobnak ki egy hajóról a vészterhes időkben. Kultúrával foglalkozni soha nem kifizetődő, ritkán lehet belőle meggazdagodni. Ehhez elhivatottság és nagy tudás kell. Akkor is tudtam, hogy Márta kivételes személyiség. De most látom igazán, hogy milyen mérhetetlen idealizmus, ugyanakkor akaraterő és kitartás kell ahhoz, hogy valaki ezt így tolja végig ebben az országban. És én nagyon hálás vagyok érte, hogy mindig tudta, hogy én az ő kis cimborája vagyok és hívott, számon tartottuk egymást az évtizedek során. Úgyhogy nekem ez nagy megtiszteltetés és szinte családi érzelmű dolog, hogy én ezen a fesztiválon felléphetek.”
Szabadtéren lesz az operakoncert?
És beltéren is. De bárhol is lesz, jó lesz.
A Klassz a pARTon! Fesztivál kiemelt támogatója a SZERENCSEJÁTÉK ZRT, MVM ZRT, NKA