Koncertsorozatot szentel Kocsis Zoltán emlékének a Nemzeti Filharmonikusok

Szerző:
- 2017. szeptember 28.
Kocsis Zoltán - forrás: Nemzeti Filharmonikusok

Október 4-én nyitja a Nemzeti Filharmonikusok a Kocsis Zoltán emlékének szentelt koncertsorozatot, amelynek az Olasz Kulturális Intézet ad helyet.

- hirdetés -

A név kötelez, mondhatnánk, és valóban szeretnénk olyan hangversenyekkel tisztelegni az emléke előtt, amelyeket ő is szívesen hallgatna

– mondja Hamar Zsolt, az együttes zeneigazgatója, az est karmestere.

A programban elhangzik a Nemzeti Filharmonikusokat két évtizeden keresztül irányító muzsikus különleges hangszerelése, mintegy százötven átdolgozásának egyike. Az Obermann völgye Liszt Zarándokévek című svájci élményeket összegyűjtő kötetének filozofikus mélységű darabja, amelynek kottájában számos zenekari effektusra utaló bejegyzés található – Kocsis Zoltán ezek alapján indult el, és készített el egy olyan átdolgozást, amely akár Liszttől is származhatott volna.

Kocsis Zoltán életműve előtt tiszteleg a Hungaroton

Kocsis Zoltán alapító tagként vett részt például az 1970-as években létrejött Új Zenei Stúdió munkájában, 1986-ban gyászzenét írt a csernobili atomkatasztrófa áldozatainak emlékére.

Kocsis Zoltán egy igazi remekművet komponált, minden tekintetben. Egyebek mellett arra is rávilágít, hogy a hétköznapi életünkbe bármikor belehasíthat egy szörnyűség, egy szerencsétlenség. Amikor ez a borzalmas élmény elmúlik és folytatjuk megszokott életritmusunkat, csak utólag érezzük annak megdöbbentő hatását. A tragédia lehet éppúgy egy ember által okozott, mint egy természeti katasztrófa, vagy éppen az, hogy egy olyan ember hagy el bennünket idő előtt, akinek még köztünk lett volna a helye és csak most érezzük át igazán, hogy mily pótolhatatlan ő.

– vallja Hamar Zsolt Kocsis Zoltán Memento című műve kapcsán.

Kocsis Zoltán odafigyeléssel kísérte fia, Krisztián pályáját, akivel többek között a koncerten hallható Mozart-zongoraversenyt is előadták. A műsort egy különleges kompozíció zárja, Richard Strauss Metamorfózisok című alkotása. A szerző 23 vonós szólistára írta meg megrendítő tanulmányát a II. világháború utolsó hónapjaiban, emlékeiben a lebombázott München látványával, a több ezer éves európai kultúra feletti gyász érzésével. A mintegy félórás, de egytételes alkotásban Beethoven Eroica-szimfóniájának gyászinduló témája vonul végig – erre is utal az Átváltozások cím.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo