Vladimir Nabokov orosz származású amerikai író, fordító és kritikus, aki egészen meglepő, egyéb tevékenységeiről is híressé vált. Nem sok irodalmár mondhatja el magáról, hogy egyben lepkész és sakkfeladványszerző is.
- hirdetés -
Szintén nem gyakori, hogy valaki úgy nyilatkozzon a gyermekkoráról, hogy az a lehető legtökéletesebb volt. Nabokov 1899. április 22–én, Szentpétervárott született gazdag és befolyásos családban, mint legidősebb fiú. Otthon oroszul, angolul és franciául beszéltek, így a kis Vlagyimir három nyelven nevelkedett. (Hazafias érzelmű édesapja csalódására előbb tanult meg angolul írni-olvasni, mint oroszul.)
Az 1917-es oroszországi forradalom elől a család egy krími birtokra menekült, ahol 18 hónapot töltöttek, Szentpétervárra pedig többé nem tudtak visszatérni – a fehérgárdisták 1919-es veresége után száműzetésbe vonultak Nyugat-Európába. A család egy időre Angliában telepedett le, ahol Vladimir a cambridge-i Trinity College-ban bővítette ismereteit a szláv és latin nyelvekből.
Apját 1922-ben Berlinben orosz monarchisták tévedésből meggyilkolták. Nabokov művészetében örök nyomot hagyott ez a borzalmas emlék. Több regényében sújt le a végzet hirtelen, előre nem látható módon a szereplőkre. Röviddel apja halála után anyja és nővére Prágába költöztek; Nabokov Berlinben maradt, ahol megtalálta helyét az orosz emigráns művészek közösségén belül mint elismert költő és író. Oroszul írt műveit vagy tíz évig V. Szirin név alatt publikálta. Berlinben teniszleckéket is adott, hogy könnyítsen anyagi helyzetén.
1923 májusában megismerkedett Vera Jevszejevna Szlonyimmal, és 1925-ben összeházasodtak. 1934-ben megszületett egyetlen gyermekük, Dmitrij. 1937-ben Berlinből Párizsba költöztek, majd 1940-ben a háború elől az Egyesült Államokba menekültek. A család Manhattanben (New York) telepedett le, ahol Nabokov állást kapott egy múzeumban (American Museum of Natural History). New Yorkban ismerkedett meg Edmund Wilson amerikai íróval és kritikussal, aki felhívta Nabokovra bizonyos szerkesztők és kiadók figyelmét.
Vera és Vlagyimir – forrás: cultura.hu
1941-ben Nabokov munkát talált az összehasonlító irodalom előadójaként a Wellesley College nevű egyetemen, Massachusetts államban, illetve egészen pontosan kifejezetten és kizárólag az ő számára hozták létre ezt a pozíciót, ez pedig biztosította családja megélhetését. Így Nabokov belemélyedhetett az írásba és a lepkék tanulmányozásába. Az egyetemen létrehozta az orosz tanszéket. 1945-ben Nabokov megkapta az amerikai állampolgárságot. Ugyanebben az évben értesült arról, hogy Szergej nevű öccse egy náci koncentrációs táborban meghalt.
Nabokov az Egyesült Államok számos pontján tartott előadásokat; az 1947–48-as szemeszterben egy személyben képviselte a Wellesley-ben az orosz nyelv és irodalom szakot. 1948-tól a Cornell Egyetemen (Ithaca, New York állam) tanított orosz és európai irodalmat. Előadásai széles körű tudást árultak el, diákjai előadói stílusát briliánsan szatirikusnak nevezték. Itt kerültek felszínre erősen egyéni, az írásművészettel kapcsolatos nézetei. Diákjainak azt tanította, hogy az irodalomnak nem az erkölcsi nevelés a célja.
A regény nem kell, hogy véleményt hordozzon, sokkal fontosabb, hogy esztétikai élvezetet nyújtson – ehhez pedig a legtöbb figyelmet a mű formai, stilisztikai, és szerkezeti kialakítására kell fordítani.
Nabokovot bírálói túlságosan steril írónak, tehát inkább esztétának, nyelvtudósnak tartják, aki nem másért írt regényt, mint a nyelv összefüggéseinek vizsgálatáért. Visszautasított minden, szerinte általános, azaz konvencionális ötletet, mellyel egyesek egy regény elbírálását vagy élvezetét megközelítik. Példaképpen James Joyce Ulysses című regényét hozta fel: az olvasóknak inkább a karakterekre kellene koncentrálniuk, kísérni őket Dublin utcáin, ahelyett, hogy az írek történelmét követnék, mely egyes kritikusok szerint lényeges a regény megértéséhez.
Tíz évig tartó instruktori állása folyamán Nabokov bemutatta a Cornell Egyetem diákjainak az irodalom nagyjait, ezek között Charles Dickens regényeit, ötvenperces előadások keretében.
1953-ban családjával az Oregon állambeli Ashlandbe költözött; itt fejezte be a Lolita című regényét (1955), verseket írt, és lepkegyűjtő szenvedélyének hódolt.
Első kilenc regényét oroszul írta, de a nemzetközi elismerést, mint elsőrendű prózaíró, angol nyelven írt műveivel nyerte el. Lolita című regényét gyakran emlegetik mint legismertebb és legfontosabb művét. Témája miatt (egy felnőtt férfi vonzalma egy tizenkét éves lányhoz) a könyv nagy visszhangot, sőt felháborodást keltett publikálása után. Ezután az 1962-ben megjelent Pale Fire (Gyér világ) és az 1969-es Ada című regényeivel biztosította helyét a huszadik század legelismertebb írói között. Sokak szerint a Gyér világ című regénye a legjobb. Ada, a leghosszabb, nem váltott ki egyértelműen pozitív kritikusi véleményt.
Nabokov Anyegin angol fordítása sem talált kedvező visszhangra. Puskin epikus művét az orosz lelkivilágról rímekben írta meg, míg Nabokov rímtelen prózára fordította. Ezért sokan kritizálták irodalmi berkekben, közöttük a befolyásos Edmund Wilson amerikai kritikus is, aki segítette pályája elindításában. Kritikusai azzal vádolták, hogy fordításával csak rontott Puskin költői nyelvezetén.
A Lolita sikere után Nabokov visszatért Európába és életét az írásnak szentelte. 1960-tól haláláig a svájci Montreux-ben, a Montreux Palace Hotelben lakott feleségével. Innen intézte üzleti ügyeit, és szervezte meg lepkevadászatait az Alpokba, Korzikára, és Szicíliába.
A Nabokov házaspár lepkegyűjtés közben – forrás: cultura.hu
Regények, kisregények, versek, színdarabok, fordítások, előadások tartoznak életművébe orosz és angol nyelven. Műveiben a modernizmus és a posztmodernizmus irányzatait követte. Írásaira jellemző az összetett cselekmény, a sokszor tekervényes szójáték, és a betűrím.
Nabokov háromnyelvű neveltetése meghatározta művészi munkásságát. Korai orosz nyelvű írásai közül sokat maga fordított angolra, másokat fia, Dmitrij közreműködésével. Mint író, hitt az egyéniség fontosságában, és visszautasított minden olyan ideológiát amely korlátozza az egyéni szabadságot és kifejezésmódot: ezek közé sorolta a diktatórikus rendszereket, sőt, még Freud pszichoanalízisét is – utóbbit gyakran parodizálta műveiben.
Művészetére erős befolyással volt szinesztéta mivolta.
A szinesztéták idegrendszerében bizonyos érzéki tapasztalatok (önkéntelenül) más jellegű érzék bizonyos emlékeit idézik fel. Egyes szinesztéták például a leírt számokat mindig színesnek látják, sőt, ugyanazt a számjegyet mindig ugyanolyan színűnek. Az ilyen szinesztéta előtt a betűk nemcsak felidéznek egy színt, hanem azokat eleve színesnek látja. Nabokov gyakran átruházta ezt a tulajdonságát egy-egy regénybeli karakterére.
A Baljós kanyar (Bend Sinister) című könyvében egy Krug nevű szereplő a lojalitás szót egy napsütötte arany villának látja.
Nabokov regényeit többen kritizálták a jellemfejlesztés elégtelensége miatt. Példának felhozható Danilo Kiš jugoszláv származású író „Nabokov, or Nostalgia” (Nabokov, vagy nosztalgia) című tanulmánya. Kiš ezt írta: „Nabokov művészete egy nagyszerű, komplex, de steril művészet”. Jevgenyij Jevtusenko orosz költő egy interjú alkalmából ezt mondta róla: „Nabokov prózájából kihallani a sebészeti szerszámok zörejét”. Ennek ellenére Nabokov munkássága jelentős befolyást gyakorolt a 20. század íróira, és ez a befolyás a mai napig tart. Mint minden íróra, rá is hatottak elődei: Anton Csehov, Franz Kafka, Gustave Flaubert, Gogol, Edgar Allan Poe, Marcel Proust, Lev Tolsztoj.
Saját hazájában csak a glasznoszty ideje alatt adhatták ki írásait, amikor 1988-ban Gorbacsov engedélyezett egy ötkötetes kiadást Nabokov műveiből.
Nabokov mint rovartani kutató is kiváló volt. Mivel hosszú rovargyűjtő karrierje alatt soha nem tanult meg kocsit vezetni, feleségére, Verára kellett hagyatkoznia, hogy eljuthasson gyűjtőhelyeire.
Egy Vlagyimir Nabokov által rajzolt lepke – forrás:facebook.com/vladimirnabokovauthor
Az 1940-es években mint kutató dolgozott a Harvard-i múzeumnál (Museum of Comparative Zoology at Harvard University), és ő volt felelős a múzeum lepkegyűjteményének megszervezéséért. Ezen a területen írásai erősen technikai jellegűek.
Egy bizonyos lepkefajta megkapta a „genus Nabokovia” nevet munkája iránti tiszteletből, több más lepkefajtával egyetemben.
Emigráns évei alatt Nabokov elég sok időt töltött sakkfeladványok felállításával és megoldásukkal is. Ezek nagy részét a Poems and Problems című emigráns lap publikálta. 1976-ban ismeretlen eredetű lázzal kórházba került. 1977-ben ismét bevitték egy lausanne-i kórházba, ahol súlyos, hörghurutos vértolulásban halt meg július 2-án. Maradványait elhamvasztották, majd elhelyezték a Montreux melletti Clarens falu temetőjében.
Vlagyimir Nabokov – forrás: facebook.com/vladimirnabokovauthor
A halála körüli időkben The Original of Laura című regényén dolgozott. Megkérte feleségét és fiát – mint irodalmi hagyatéka megbízottjait –, hogy halála után égessék el a kéziratot. Ezt azonban egyikük sem volt képes megtenni. A befejezetlen regény körülbelül 125 kézzel írt indexkártyából áll, és az író halála óta egy svájci bank páncélszekrénye őrzi. Miután Vera Nabokov 1991-ben meghalt, egyedül Dmitrij, és egy második, ismeretlen személy férhet csak a páncélszekrényhez. A kézirat egyes részeit megmutatták néhány, Nabokovot tanulmányozó tudósnak. 2008 áprilisában Dmitrij kijelentette, lehet, hogy a regényt ki fogja adatni.
(Via Wikipedia)
