A Libri Kiadó gondozásában jelent meg Szabó Stein Imre új kisregénye, a Soha – Napló a pokol tornácáról címmel. Az egészen új optikájú holokauszt kisregény, egy magánbűnöktől távolról sem mentes, férfias tartásában is önző ember fejlődéstörténete.
Szabó Stein Imre a 90-es években újrafordította Shakespeare és más Erzsébet-kori szerzők drámáit, ezekből aztán a korszak jelentős színpadi bemutatói születtek. A Törökfürdő című irodalmi folyóirat holdudvarában írói pályája együtt indult – mások mellett – Térey Jánoséval, Péterfy Gergelyével. Szabó Stein aztán kulturális televíziózással kezdett foglalkozni, később kommunikációs szakemberként nemzetközi komolyzenei projektek, így például a megújult Zeneakadémia hazai és nemzetközi újrapozícionálása és a Bartók Világverseny és Fesztivál megalkotása fűződik nevéhez. Több kötetben publikált Shakespeare és egyéb Erzsébet kori műfordításai számos jelentős színházi bemutató alapját képezik. A Soha – Napló a pokol tornácáról című kisregénye szenvedélyes visszatérés a par excellence szépirodalomhoz.
„Különös atmoszférájú pillanatfelvételek a Soa magyarországi fejezetéből. Alászállás: nem is annyira a történelembe, mint inkább az egyes ember sorsába, tényleges valóságába.” – írta Barnás Ferenc, az Életünk végéig című, 2020-ban Aegon- és Libri Irodalmi Díjra jelölt regény szerzője.
1944. május-június, Dunaszerdahely, vihar előtti csend. Stein Albert magas rangú katonatiszt, első világháborús hős, akit a Horthy rendszer ugyan mentesített a sárga csillag viselése alól, a zsidótörvények miatt mégis nyugállományba kényszerült. Földbirtokosként él, erős a magyarságtudata, de keményen torol meg minden, zsidókat érő sértést. Alakja törékeny egyensúlyi pont egy már repedező és hamarosan darabokra törő világ határán. Hiszen a végromlás egyre közelít, miközben a korán érkező nyári forróság kérlelhetetlen atmoszférát von a történések köré.
A Soha sodró lendületű, új optikájú holokauszt kisregény, egy magánbűnöktől távolról sem mentes, férfias tartásában is önző ember fejlődéstörténete: Stein Albert „futása” során kirajzolódik és nagyszabású tablóvá szélesül a korabeli magyarországi miliő. A szöveg ereje földhöz szegez – nem letenni való olvasmány.
„Óramechanika-finomságú mondatok, melyek a pokol idejét mérik; gyémánttá sajtolt történelem, zenévé finomított dübörgés” – fogalmazott Péterfy Gergely, író, a 2020-ban Libri Irodalmi Díjra jelölt A golyó, amely megölte Puskint című regény szerzője.
Szabó Stein Imre egy vele készült interjúban elmondta, a regény nem dokumentarista, de a mélyrétegekben táplálkozik a családja történetéből, a főhős egyik minta toposza nagyapja, aki különös és erős személyiség volt. Hősi figura, aki az utolsó pillanatig próbált kiállni a közösségéért. Mindezek mellett fenn tudta tartani kapcsolatát azokkal a régi tiszttársakkal, akikkel együtt szolgált, és akik természetesen az antantot támogatták a nácibarátokkal szemben. Megvoltak a titkosszolgálati kapcsolatai is. „Csupa rejtélyes vonal – a kihívás és a valós tragédia számomra adott volt. – mondja róla Szabó Stein. – Elegem volt abból a holokauszt-sztereotípiából, ami úgy állítja be ezt a kataklizmát, hogy a zsidókat megfosztja az individuális sajátosságaik jogától.
Nagyon sok holokauszt témájú alkotás abban a végpontban ábrázolja a zsidókat, amikor be vannak szorítva egy embertelen helyzetbe, elvesztve az emberi karakterüket, és aki zsidó, az akkor áldozat, és a másik oldalon pedig a mészárosok. Szerintem ez nem tisztességes bánásmód. Ezért az én könyvem egy olyan idősíkban kezdi a cselekmény ábrázolását, ahol még ez a törékeny egyensúlyi állapoton nyugvó, de végtelen sokszínű és alapvetően békés együttlét valójában már foszlik szét, de mégiscsak jelen van még. Itt éltek a zsidó honfitársaid, akik közül több mint félmilliót elvittek, pedig maguk is mélyen gyökeret eresztettek. Tehát bizonyos dolgok tisztázásra szorulnak. Egy ilyen főhőssel, aki egyszerre egy Horthy-katonatiszt és zsidó, és mindkettőt magáénak érzi, ez egy olyan felállás, ami talán sok mindent felszínre hozhat, amit a törésvonalak egyik vagy másik oldalán nem szoktak ábrázolni.”