A négy ország partnereinek együttműködésével létrejött projekt célja, hogy a látványos, az utcaszint felett 15-30 méterrel megvalósuló vertikális táncművészeti produkciókkal és a hozzájuk kapcsolódó szemétgyűjtő, valamint újrahasznosító közösségi kampányok révén felhívják a figyelmet a társadalom által felhalmozott hulladék jelentette problémára.
- hirdetés -

Madárként a levegőben repkedő táncosok, akrobatikus elemek – a hazánkban egyedülálló vertikálistánc-társulat 2016-ban alakult. A vertikális tánc a tánc- és a cirkuszművészet elemeit ötvöző, akrobatikus elemekkel tarkított műfaj, amely 90° fokkal elforgatott színpadon valósul meg, akár 30 méter magasan.
A The Flock Project formáció, amely 2019-ben a nemzetközi építészeti fórum, a Prágai Quadriennálé egyik nyitó előadásaként szerepelt, Magyarország vidéki helyszínei, fesztiváljai mellett az elmúlt években Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Szerbiában, Csehországban is bemutatkozott. Az Eco-flight projekt a környezet kihívásaira reflektál: olyan koreográfiát hoztak létre, amelyben újrahasznosított anyagokból készülnek a jelmezek, PET-palackok átalakításával és hulladék felhasználásával. Marketingfelületeiken is kommunikálják a szemétszedésre ösztönző társadalmi akciót.
A próbák során látható, ahogy a levegőben repkednek, így számos néző összegyűlik egy-egy próbára is. Ehhez fő kihívásuk minden országban a megfelelő központi épület kiválasztása. Az események során közösségi szemétgyűjtés, képzőművészeti vetítések, élő zene, különböző interaktív játékok vonják be a helyi lakosságot hazánkban és a partnerországokban. Ezeket a programokat a témával foglalkozó civil szervezetek, önkéntesek, kulturális intézmények bevonásával valósítják meg. Emellett szokásukhoz híven dramaturgiára épülő, újcirkuszi összművészeti világot teremtenek élő zenével.
A produkció a városi környezetre való odafigyelést ösztönzi, felhívja a figyelmet a városi létre, a városi terek és a járókelők kapcsolatára. A nagyszabású közösségi élmény ösztönző, pozitív hatással bír. A projekt négy országban valósul meg 2025-re nemzetközi turnéval: hazánkban, Csehországban, Szlovákiában, Spanyolországban. Az Eco-flight társadalmi akció, környezetvédelmi kampány és művészeti megmozdulás egyben.
A cikk a Kreatív Európa történetek 2021–2023 című kiadványban jelent meg.

- A Kreatív Európa Irodák hálózata minden, a Kreatív Európa programban résztvevő országban, így Magyarországon is jelen van. Munkatársaink örömmel állnak a pályázók rendelkezésére a programmal kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint a külföldi partnerkeresésben.
- A Kreatív Európa Nonprofit Kft. az Európai Unió Kreatív Európa programjának hivatalos magyarországi koordinátora, fő támogatói a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Filmintézet és az Európai Bizottság.