„Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos” – mondja Szerb Antal. És valóban: a művészvilág abban a furcsa helyzetben van, hogy amit közvetít, az nyilvánvalóan valami „magasztos”, pénzben nem kifejezhető értékkel bír. Mégis, nekünk, művészeknek is élni kell valamiből. Nem csoda, hogy a pandémia alatt elindult az #artiswork, illetve a #noculturenofuture mozgalom.

„Hogyan is kerülhettünk olyan helyzetbe, hogy bizonygatnunk kelljen, amit mi, művészek csinálunk, az valójában munka, amiért alapvetően fizetés jár?” – Egy közös sétára invitálom most az olvasókat, járjuk körül, hogyan is jutott kultúrához az elmúlt évben egy átlag kultúrakedvelő ember.

Ingyenes és fizetős közvetítési lehetőségek

Facebook – YouTube – Vimeo – eSzínház – SzínházTV és a többiek

A rendezvények korlátozásával egyenes arányban kezdett felfutni a streaming világa. Eleinte mindenki azzal közvetített, amivel tudott. Facebook vagy Facebook LIVE, YouTube, illetve megfelelő sávszélesség esetén a saját honlap vagy egyéb streaming szolgáltató jöhetett szóba.

A közvetítések sorába aztán beálltak a legnagyobb rendezvényhelyszínek, ingyenesen elérhetővé vált sok koncert a MÜPA Home csatornáján vagy a Zeneakadémia, a BMC oldalának szervezésében, de közvetített például online platformján a Papageno is, majd csatlakoztak hozzá különböző intézmények, együttesek és művészek is. Nem lehetünk elég hálásak ezeknek a platformoknak, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tették és teszik ma is kincseiket.

Müpa közvetítések

A közvetítések során nem várt problémák is felmerültek. Az ingyenes szolgáltatóknál az élő adás a nézők számának a függvényében akadozóvá vált, jogi viták alakultak ki a Facebookkal, melyek sokszor csak a reklamációt követően váltak orvosolhatóvá. Meglepő módon ugyanis,

a klasszikus zene közvetítésének jogait lemezkiadók hada őrzi vicsorgó fogakkal.

Magam is belefutottam már többször, hogy egy-egy felvételemre azt a választ kaptam, hogy nem vagyok rá jogosult, mert az adott Mozart-művet Elina Garanca énekli, ami azért több mint nevetséges. De élő közvetítésünknél is bele-belenémítgattak a streambe, mert úgy vélték, az épp aktuálisan elhangzó Mozart-trió egy, az algoritmus alapján felismert lemezfelvétel hangzóanyagát tartalmazza. A reklamáció ilyen esetekben időigényes. Nagyjából hét-tíz nap átfutással jár.

Az utóbbi egy évben egyértelműen kiderült, hogy ilyen mennyiségű koncert közvetítésére a Facebook egyáltalán nincs felkészülve.

Az alternatívaként felmerülő YouTube és Vimeo viszont az oldal sajátosságaiból adódóan nem tudja ugyanazt a nézettséget hozni, hiszen ezen nem töltünk annyi időt, a Youtube-ra fel kell iratkozni, hogy értesítést kapjunk egy-egy koncertről, véletlenül egyik oldalon sem akadhatunk rá egy-egy közvetítésre. Ennek ellenére bizonyos együttesek „átpártoltak” ezekre a site-okra, mivel jobb minőségben, biztonságosabb körülmények között nézheti a közönség a közvetítést.

Berlini Filharmónikusok

Az ingyenes megoldás mellett felbukkantak fizetős lehetőségek is. Jellemzően színházi platformokon. Az eSzínház és a SzínházTV például normál jegyeladásos rendszerben árulja a jegyeket egy-egy előadásra. Mindemellett ott vannak a digitális koncerttermek, a legismertebb talán a Berlini szimfonikusoké, valamint az előfizethető klasszikus zenei csatornák, a legrangosabb a Mezzo TV. A valós számok azonban azt mutatták, hogy a különböző intézmények, színházak, együttesek, előadóművészek számára ezek a megoldások sem rentábilisak.

Patronálás online?

Meglepő módon, azok a cégek, amelyek valójában professzionálisan, sok éve már nagy tömegeknek streamelnek élőben, megfelelő fizetség ellenében, eredetileg nem klasszikus zenével foglalkoztak. Mégcsak nem is kultúrával.

18+

Ezek a site-ok olyan oldalak, melyek kezdetben 18 éven felülieknek való, úgynevezett felnőtt tartalmakat szolgáltattak élőben a célközönségnek. Azonban a válságra reagálva azonnal megnyitották kapuikat a kultúra számára, és bár itthon még kevéssé ismert ezeknek a videómegosztó oldalaknak a működése, többen úgy gondolják, a művészvilág számára hosszú távon ez jelenti a jövőt. Ezek közül az oldalak közül az egyik legjelentősebb a Patreon, ami gyakorlatilag egyhavi támogatási lehetőséget ajánl fel a követőknek, feltöltött tartalomért cserébe. A Patreon mára zenészek, képzőművészek, vloggerek, podcasterek, közösségek, írók, újságírók, gamerek és bármilyen kreatív tevékenységet végző alkotóművészek egyik vezető platformjává vált nemzetközi szinten.

A közvetítések anyagi vonzata

A megfelelő sávszélesség biztosítása mellett pénzbe kerül még a koncerthelyszín nyitvatartása, a személyzet, a közvetítő team, azok felszereltsége. Meg kell fizetni a szolgáltatót, aki közvetít, a részt vevő művészeket, a próbákat. Tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy egy élő közvetítés állandó technikai háttér nélkül jóval költségesebb, mint egy élő kocert- vagy színháztermi előadás.

A kulturális szféra hamar ráébredt, hogy hiába teszi fizetőssé ezt a szolgáltatást, nyereséges nem tud lenni támogatás nélkül.

Erre válaszként érkezett egy számomra nagyon abszurd támogatási rendszer, melyben a pályázatoknál általában kikötötték, hogy amennyiben az illető művész, együttes, társulat támogatásban részesül, az adott koncertet ingyen köteles streamelni vagy előadni. Ez két szempontból is érthetetlen volt számomra. Egyrészt a megítélt támogatások összege gyakran még a stream költségét sem fedezte, tehát valójában vagy veszteségesen, vagy minimális haszonnal tudtak kijönni belőle a „nyertesek”, másrészt a támogatott élő (nem streamelt) nyári és őszi ingyenes koncertek tömkelege után kérdőjelessé vált számomra, nem értékelték-e ezzel le az adott együttest puszta jószándékból a jövőre nézve. Nem beszélve azokról az előadóművészekről, együttesekről, társulatokról, akik nem részesültek támogatásban, és jegyeladással próbáltak ugyanebben az időszakban bevételhez jutni.

A közvetítésekkel felmerülő kérdések

És itt következnek azok a kérdések, amelyek mind a mai napig megosztják a kulturális szférában dolgozó művészeket, fenntartókat, nézőket.

Nézzük először a közönség szemszögéből a felmerülő kérdéseket:

• Miért vegyek jegyet egy online előadásra, ha például a MET, Müpa stb. ingyenesen hozzáférhetővé tette az archívumát és még online koncerteket, előadásokat is a rendelkezésünkre bocsát?
• Mit tegyek, ha vennék jegyet egy koncertre vagy előadásra, (hogy támogassam az általam kedvelt együttest, társulatot, vagy csak mert így érzem helyesnek), de ezt nem teszik lehetővé?
• Ha egy évig ingyen nézhettem koncerteket, akkor mire fel kérnek el tőlem a járványhelyzet megszűntével öt-, hatezer forintot egy jegyre?

A dolgozó művészek szempontjából:

• Minek próbáljak olyan streamekre, amelyeket alig néz valaki? Vagy anyagilag nem éri meg megcsinálni? Vagy nem nyújt igazi katarzist egyik fél számára sem?
• Miért fogadjak el egy támogatást, ha a támogatás összege nem fedezi a befektetett munkát, viszont ugyanerre a munkára más támogatás nem igényelhető vagy biztosítható?
• Egyáltalán támogatásnak lehet-e, kell-e hívni egy valós, elvégzett munkáért megítélt pályázati összeget?

A fenntartó szempontjából:

• Hogyan tartsam fenn az adott együttes, intézmény működését, ha a törvények a „leállást” nem teszik lehetővé?
• Hogyan teremtsem elő a jegybevétel nélküli működés anyagi feltételeit?

A művészet valós értéke

Bizonyos intézmények nem sokat gondolkodtak ezeken a kérdéseken. A MET, a Sydeny-i Operaház például egyszerűen bezárta kapuit, és fizetés nélkül (némi alapbiztosítással) elküldte a zenészeket. Nem szeretnék most azokkal a hangokkal foglalkozni, akik úgy reagáltak a 2020-ban kialakult nagyon súlyos helyzetre, hogy menjenek a művészek egy bevásárlóközpontba dolgozni. Az, hogy a világ a kulturális élet megmentését nagyjából a legutolsó helyre pozícionálta, egy nagyon szomorú képet fest a 21. század társadalmáról.

Ám az önsajnálat nem megoldás. Az Angliában alulról szerveződő Freelancers Make Theatre Work (Szabadúszók Működtetik a Színházat) mozgalom például nagyon szép eredményeket ért el a szigetországban. A művészek egymással, az iparágban dolgozókkal, valamint a helyi parlamenti képviselőkkel osztották meg tapasztalataikat, szükségleteiket, és elindult egy párbeszéd, egymás kölcsönös segítése, ami óriási eredménynek számítható.

A művészet értékének kérdése azért is ennyire kényes téma, mert a művészet valódi haszna pénzben nem kifejezhető.

A jegyeladásból befolyó összeg mint valós anyagi haszon egy leegyszerűsített, pusztán gazdasági megközelítése a nagyon összetett, inkább mentálhigiénés témának.

A kulturális szférát különböző berendezkedésű államokban különböző módon tartják fenn. A jegyek árából befolyó összeg nagyon ritkán elég egy adott együttes, intézmény, társulat fenntartására.

Van, ahol a magánszektor támogatja a kulturális szférát, van, ahol az állam, de azt nem árt tudni például, hogy tulajdonképpen a világ összes nagy operaháza veszteséges támogatások nélkül.

Miért működnek mégis? Mert a művészet értékét tekintve számokban nem kifejezhető, a társadalom lelki egészségét egyértelműen szolgáló alapszükséglet. És bár a művészek belső indíttatásból teszik, amit tesznek, akkor tudják a maximumot nyújtani, akkor tudják átadni, ami bennük van, amire születtek, ha közben nincsenek megélhetési problémáik. Nem arról van szó, hogy derogálna bármelyiküknek biciklis futárkodni, ahogy tették azt többen is a szabadúszók közül a korlátozás alatt, hanem hogy a közjót tekintve több „hasznuk” van, ha azt teszik, amihez a legjobban értenek.

Hogyan értessük meg akkor az emberekkel, hogy a művészet óriási érték? Hogy a mindennapi életünk része? Hogy művészet nélkül a világ elviselhetetlen? Mivel

abszurd módon a világ egy pillanatra sem maradt művészet nélkül, csak a művészek maradtak megélhetés nélkül ebben a nehéz időszakban, 

számomra ez nagy kérdés. Az anyagi veszteség, ami a kulturális szférát érintette nem olyan kézzelfogható, mint a repterek, szállodák, vendéglátóipari egységek helyzete. Hiszen a közvetítések folyamatosan mentek, némelyikre még jegyet is lehetett venni. Látszólag a kultúra tovább élt, tovább él. A tartalékok azonban lassan teljesen kimerülnek. Az elkövetkező néhány évben válik majd világossá, milyen valós hatások érték a most csendben, kitartóan testi és lelki maratont futó, egyre kimerültebb művészeket, művészeti ágakat. Egy dolog biztos: a felépülés nem lesz könnyű, és a közönség érzékeny figyelme és szeretete nagyon sokat tud majd segíteni ebben.