A harmincadik előadással búcsúzik Kevin Budaörstől

Szerző:
- 2025. január 24.
Jelenet a Beszélnünk kell Kevinről című előadásból – fotó: Borovi Dániel

Február 9-én látható utoljára a Lionel Shriver kultikus regényéből készült Beszélnünk kell Kevinről a Budaörsi Latinovits Színházban. Az előadást 2023 áprilisa óta közel háromezren látták, ráadásul a bemutató nézői egy színháztörténeti pillanatnak is részesei lehettek: ugyanis a világon először Budaörsön állították színpadra a művet.

- hirdetés -

A darab Eva és Kevin tragédiáját meséli el: egy iskolai mészárláshoz vezető út lelki folyamataiba enged betekintést a jelenből szemlélve a múlt eseményeit, de láttatja azt az állapotot is, amelybe a Kevin környezetében élők kerülnek a történtek hatására. Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező amellett, hogy végigvezeti a nézőt a cselekményen, komolyan foglalkozik olyan tabusított témákkal, mint a gyerekvállalás, valamint az anyaság mibenléte.

Körüljárja, hogy egy nő miként viszonyulhat a saját terhességéhez, a gyerekvállaláshoz, milyen kételyek gyötrik akár a szülés, akár a gyereknevelés kapcsán. Eván keresztül felteszi a kérdést, hogy mennyiben az anya hibája, ha a fiúból gyilkos lesz.

Jelenet a Beszélnünk kell Kevinről című előadásból – fotó: Borovi Dániel

A darab egészen sajátos dramaturgiával – két idősíkot futtatva párhuzamosan – tárja a nézők elé a tragédiát, és azokat az érzéseket, amelyek a szereplőkben kavarognak. Látjuk a fiatal (Hartai Petra) és az idősebb nőt (Pelsőczy Réka), ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy a múltbéli és a jelenbéli anya gondolatait is megismerhesse a közönség.

„Az idősebb és a fiatalabb Eva két csodálatos alakítás: tele van energiával, de minden túlzástól mentes. Hartai Petra naiv, bizonytalan figurát játszik, míg Pelsőczy Réka sokat látott, kiábrándultat – aztán e két figura árnyalódni kezd, egyre több színt kölcsönöz a másiktól, és nagyszerű rendezői ötlet, hogy egy ponton helyet cserélnek, Pelsőczy játssza a fiatal nőt, Hartai az idősebbet”

– írta kritikájában Puskás Panni a Revizor Online-on, kiemelve a darab epikusságát is, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a mondanivaló mélysége megmaradjon a levélregény-forma felbomlásával is.

„Nagyon fontos volt számunkra, hogy ezt a két idősíkot és a két idősíkhoz tartozó cselekményszálakat párhuzamosan, egymás mellett tudjuk bemutatni. Tehát hogy valaki úgy meséljen a saját élményeiről, hogy közben meg is mutassuk azokat, mintha valaki visszamenne a múltba és reflektálna saját egykori önmagára. Innen jött az ötlet, hogy Evát, a főszereplőt két színésznő játssza, akik mindvégig egyszerre vannak jelen a színpadon” – mondta a sajátos elbeszélő dramaturgiáról Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező egy, a bemutató előtt készült interjúban.

A világpremiert a közönség részéről is nagy érdeklődés övezte, már a bemutatót követő hónapban teltházas közönségtalálkozón beszéltek az előadásról az alkotók – Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező, a regényt színpadra alkalmazó Németh Nikolett dramaturg és a szereplők –, valamint meghívott szakértőként Fehér Ildikó pszichológus. 2024 márciusában, a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb beszélgetést szerveztek – amely szintén teltház előtt zajlott –, egészen más oldalról közelítve meg a témát, Végh József klinikai szakpszichológus részvételével.

Hartai Petra – fotó: Borovi Dániel

A január 31-i, utolsó előttit követő, február 9-i legutolsó előadáson – csakúgy, mint a bemutató óta eltelt másfél évben – Kevin szerepében Fröhlich Kristóf lesz látható, partnerei pedig a Budaörsön vendégművészként játszó Pelsőczy Réka, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Böröndi Bence, a több szerepben is látható Takács Katalin, valamint Koós Boglárka.

A művet Komló Zoltán fordítása alapján Németh Nikolett alkalmazta színpadra, díszlet- és világítástervezője Sokorai Attila, jelmeztervezője Pető Kata, akinek a munkáját Hornyák Dóra segítette. Az előadás zenéje Keleti András munkája.

Az utolsó előtti előadásra jegyek ide, az utolsó előadásra pedig ide kattintva válthatók.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo