A Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványának elnökét, Körmendy-Ékes Juditot az együttes alapításának 60. évfordulója kapcsán kérdeztük a zenekarnál jelenleg is zajló arculatváltásáról, az átpozícionálás és a brandépítés szükségességéről, valamint az elmúlt három év eredményeiről. Múltról, jelenről és jövőről.

- hirdetés -

– 2020-ban vette át a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványának elnöki tisztét. Mi volt a motivációja?

– Kuratóriumi tagként már azelőtt is figyelemmel kísértem a Liszt Ferenc Kamarazenekar munkáját és jól ismertem az alapítvány működését is. Hittem abban, hogy az LFKZ művészi teljesítményében hatalmas potenciál van, amely bizonyos változtatásokkal és a menedzsment munkájának új alapokra helyezésével meg fog mutatkozni, de ennek az a feltétele, hogy ez utóbbi paritásban legyen azzal a művészi munkával és elismertséggel, amit az együttes a magáénak tud. Az elnökséggel azt vállaltam, hogy félreteszem az egyéb munkáimat és csakis az LFKZ-ra koncentrálok.

– Az elmúlt három évben komoly változások mentek végbe az együttesnél, változott az zenekar összetétele, az arculat és a fókuszpontok is, de valójában miért volt szükség ezekre a változásokra?

– Egyszerűen fogalmazva a zenekar piaci teljesítménye lényegesen elmaradt attól a művészi színvonaltól, amit egyébként képviselnek, én pedig ezen szerettem volna változtatni. Az elmúlt években alapjaiban változott meg a piaci környezet, amihez alkalmazkodni kell, nem csak a finanszírozási stratégiák, de a brandépítés tekintetében is.  

– Mit ért pontosan ez alatt?

– Az újrapozícionálás tekintetében az üzleti élet általánosan elfogadott szabályai alapján kezdtünk piackutatásba, a versenytársak feltérképezésébe és üzleti terv készítésébe, valamint az ágazati trendektől eltérően folytattunk hibrid kampányokat. Ezek mind olyan eszközök, amik viszonylag gyorsan képesek hatni.

Körmendy-Ékes Judit – fotó: Gordon Eszter

– Tették mindezt a covid alatt egy olyan pénzügyi környezetben, ahol különösen nagy az állami kitettség, az angolszász szponzorációs rendszer pedig mintha nem tudná megvetni a lábát.

– Mind a két megállapítás helyes. Nagy-Britanniától eltekintve egyébként az egész kontinensre ez a jellemző, persze országonként eltérő a helyzet. Mindaddig, amíg itthon alacsony a vásárlóerő és nem lehet valódi jegyárakkal dolgozni, szükség is lesz az állami szubvencióra. A szponzoráció valóban gyengén fejlett, az elmúlt időszakban pedig a jegybevételek is elmaradtak, hiszen a covid alatt gyakorlatilag megállt az élet, de utóbbi azt is magával hozta, hogy időt kaptunk, hogy átgondoljuk a céljainkat és az ahhoz megfelelő művészeti és üzleti stratégiát.

– Lehet már mérni az eredményeket? Valóban gyors volt a hatás?

– Rövidtávon azt mondhatom, hogy nemcsak visszaálltak a koncertszámaink, de jelentősen növekednek, teltházak előtt játszunk nem csak itthon, de külföldön is. Működik az utánpótlás programunk, népszerűek az iskolai koncertjeink, a játékos foglalkozások és a már többedik alkalommal meghirdetett rajzpályázatunk is, valamint nagyon fontos, hogy árbevételben is hozzuk a reális céljainkat. A következő lépés az, hogy hosszú távon a Liszt Ferenc Kamarazenekar Magyarország egyik első számú kulturális exportcikke legyen, amitől talán nem is állunk olyan messze.

Liszt Ferenc Kamarazenekar

– A profil egyébként mennyire változott meg?

– A piackutatás megmutatta, hogy az elmúlt hatvan év hagyományainak megtartása mellett, nyitnunk kell egyfajta kisebb szimfonikus zenekari lét irányába. Ez egyrészt lehetőséget ad a repertoár bővítésére, másrészt arra, hogy mi magunk is be tudjuk játszani az új, egyre nagyobb koncerthelyszíneket, főleg a megcélzott ázsiai piacokra gondolva. Bővíteni kell tehát létszámban is és repertoárban is, amihez egyébként nagyszerűen tud kapcsolódni az az utánpótlás programunk, melynek keretében rendre zeneakadémiai hallgatókkal, leendő kollégákkal egészítjük ki egy-egy koncertünket.

– Az arculatváltás mellett egy különleges, jubileumi évadot is összeállítottak, hiszen alapításának 60. évfordulóját ünnepli a zenekar. Minden egybevág?

– Ez a jubileum a továbblépésről szól. Arról, hogy megünnepeljük az alapítókat és amit létrehoztak, azt, hogy idáig eljutottunk és hogy a mostani helyzet milyen lehetőségeket tartogat. Egy közös történetet, aminek nem csak múltja, de megalapozott jövője is van.