Ősszel tapodtat sem kell kimozdulni a fővárosból, hogy különleges kultúrákkal találkozzunk. Október 9-én negyedik alkalommal szervezik meg ugyanis a PONT Fesztivált, amely során ismeretlen tájak lakóit és hagyományait hozzák közelebb hozzánk. Ezúttal két, Európa legkeletebbi peremén fekvő ország lesz az események vendége: Grúzia és Örményország a fesztivál új helyszínét, a Múzeumkertet fogják benépesíteni hagyományaikkal. Mi a közös bennük? Nem csupán a gránátalma termesztése!
- hirdetés -

Olyan örökségeink is vannak, amelyek nem családi kötődés útján kerülnek hozzánk, hanem azért, mert az életünk során ismerjük meg őket. Igaz ez az UNESCO által létrehozott szellemi kulturális örökségek változatos listájára, ahol helyet kaphat mindaz, amit a szem nem lát, de a szív érez. Zene, gasztronómia, átörökített és megőrzött tudás.
Nem csoda, hogy a PONT Fesztivál létrehozásakor erős szempont volt az, hogy megismerhessük távoli vidékek kincseit. Mindazt, amit egy táncos lába mutat be, kezek készítenek vagy játszanak el. Mind a grúz, mind az örmény nép nyelve több ezer éves múltra tekint vissza; és a régi korokból eredő élőszóhoz sajátos írás is jár, amely a latin és cirill betűk jól megszokott vizuális ritmikája helyett sokkal inkább csodaszép kalligráfia benyomását kelti. S hogy hol futhatunk bele a programokba? A PONT Fesztivál idén szabadtéri rendezvénnyé alakul, és a Múzeumkertet veszi majd birtokba.
Az új helyszín: a „Muzi”
A Nemzeti Múzeum telkének történetéről a 18. század közepétől kezdve vannak emlékeink: nyugati oldalára Klobusiczky Ferenc kalocsai érsek az 1750-es években építtette fel pesti palotáját, amely mögött egy barokk kertet is kialakíttatott. A Múzeumkert (pesti becenevén Muzi) képét később jelentősen átformálta a Nemzeti Múzeum ma is álló gyönyörű klasszicista palotájának 1837-ben kezdődő építése, majd a rákövetkező évben a Pestet sújtó árvíz; manapság pedig egyedülálló közparkja a Palotanegyednek. Híres fái és árnyas részei, nyitott terei szinte kínálják magukat, hogy otthont adjanak egy olyan eseménynek, mint a PONT, mert természetes igényünk van arra, hogy egészen közelről halljuk a zenét és magával ragadhasson minket a színes kavalkád.

Nemzeti Múzeum – forrás: PONT Fesztivál
Nagyon várt vendég például az Urmuli Kvintett, valamint az örmény születésű, Magyarországon letelepedett harmonikaművész, David Yengibarian. Előbbinél vessünk egy pillantást a hangszerekre: talán még sosem láttunk kamancsát, azaz térdhegedűt, vagy dudukot, ami igazán meghatározó eleme ennek a zenének, pedig csupán egy egyszerű nádsípról van szó. A dudukkal a koncert előtti workshopon alkalom nyílik alaposabban is megismerkedni.
A grúz bor titka
Mitől annyira mások a különleges kvevri technológiával készült grúz borok? A leszüretelt szőlő nedűjét a pincékben leásott agyagedényekben érlelik, azzal az archaikus tudással, ami apáról fiúra öröklődik. A kvevri minőségét nagyban meghatározza, hogy hol ássák a földbe. Nyugat-Georgiában például, ahol a szőlőt nedves, termékeny talajon termesztik, és késő ősszel szüretelnek, a kvevriket száraz homokba teszik a maraniban, azaz a pincében, majd fából készült vagy fonott kosárhoz hasonló tetővel fedik le.

David Yengibarian – forrás: Liszt Ünnep
Maga a kvevri szó égetett agyagedényt jelent, a benne történő borkészítés pedig a bortermelés legrégibb ismert módszere: a régészek olyan 8000 éves leleteket is találtak már Georgia területén, amelyeken kimutathatók voltak a cserépre száradt bor összetevői. Nem csoda, hogy az UNESCO ezt is a szellemi javak listájára vette, de az a veszély fenyegeti, hogy nem lesz, aki fáradságos munkával elkészítse – addig kóstoljuk meg, amíg lehet! S hogy milyen szőlőből készül? A grúz szőlőtermesztők és borászok igen büszkék Georgia fajtagazdagságára, és emellett igen konzervatívok is: vallják, hogy a grúz borászatba nem szabad beengedni a világszerte elterjedt szőlőfajtákat.
Szívhez szóló élmény
Aki különlegességre vágyik, igyekezzen úgy érkezni a programokra, hogy részt vehessen a délben kezdődő kaukázusi dobworkshopon. Aki pedig gyerekekkel jönne, szintén nem fog csalódni: az örmény és grúz kézművesség fogásaival is meg lehet ismerkedni. A Nemzeti Múzeum késő délutántól filmvetítéseknek ad otthont: az Adila című dokumentumfilm a grúz tradicionális zenéről és néptáncról szól, a Repülj, madár, repülj! pedig Simon Broughton, a Songlines című világzenei magazin főszerkesztőjének narrációjával kíséri végig a magyar táncházmozgalom történetét. Előbbihez a Balogh Ádám varázslatos kaukázusi fényképeiből, utóbbihoz a Kása Béla dokumentarista fotóiból összeállított szabadtéri tárlat csatlakozik.
A cikk eredetileg a Liszt Ünnep hivatalos magazinjában jelenet meg.