Az amerikai szaxofonos, Ravi Coltrane legendás zenészek gyermekeként jött világra. Egy családi tragédia nyomán talált rá saját hangjára és alkotói univerzumára, az oda vezető úton pedig mindvégig tisztában volt azzal, hogy múltja mindenképpen hatással van rá. A muzsikust – aki nem először jár Budapesten – karrierje jelentős állomásán lesz alkalmunk meghallgatni: a Cosmic Music az első olyan estje, amelyet teljes egészében John és Alice Coltrane zenéjének szentel. Az estre október 18-án kerül sor a Müpában.
Legendás szülők, családi tragédiák
Ravi Coltrane legendás zenészek gyermeke: édesapját, John Coltrane-t nemcsak a jazz, hanem általában a 20. századi zene legnagyobb alakjai között tartjuk számon. Ahogy Ravi találóan mondta apja A Love Supreme című klasszikus albumáról: „Ha feltennénk ma egy Pat Boone-lemezt – ami ugyanabban az évben jelent meg –, mai füllel és ízléssel százéves zenének tűnne. Az A Love Supreme viszont olyan módon kutatja a zene jövőjét, ami ritkaságnak számít [még ma is].”
Édesanyja, Alice Coltrane neve a nagyközönség számára kevésbé ismert – ám ő szintén zenészóriásnak számít. Klasszikus képzettségű zongoristaként indult, orgonán és hárfán is játszott. 1963-ban ismerkedett meg John Coltrane-nel, két évvel később házasodtak össze; zenekarába is belépett McCoy Tyner helyére. Férje 1967-es halála után kezdett saját albumokat kiadni, amelyek akkoriban megosztották a jazzkritikusokat, de a műfajon túl más forrásokból is merítő, a keleti filozófiák által inspirált zenéjét ma már a spirituális jazz csúcsteljesítményei között ismerik el. A hetvenes évek végén visszavonult a zenészélettől: Kaliforniában vezette a Sai Anantam Ashram kolostort, és szanszkrit himnuszok előadásait rögzítette kazettára a gyülekezet számára.
A híres szitárművész, Ravi Shankar keresztnevét viselő Ravi Coltrane 1965-ben született. Kétéves volt, mikor édesapja májrákban elhunyt. A Coltrane-testvérek nagyon szoros viszonyban voltak édesanyjukkal:
„Számunkra olyan volt, mint egy isten. Bár Kaliforniában élt, én pedig New Yorkban, döntéseimnél befolyásoló erővel bírt, tudatos és tudattalan módon egyaránt”
– mondta róla Ravi.
Bár gyerekkorától kezdve körülvette a zene, nem erőltették, hogy ezt válassza. 1982-ben egy váratlan családi tragédia indította el a művészi pályán: autóbalesetben elhunyt akkor 17 éves bátyja. Ezt követően Ravi éveken át csak sodródott; a tanulást is abbahagyta, alkalmi munkákat vállalt. A veszteség viszont arra is ráébresztette, milyen jelentősége van annak, hogy „mit teszünk, amíg itt vagyunk”. Viszonylag későn, 21 éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével – így édesapja munkásságával is –, és a klarinétot tenor- és szopránszaxofonra cserélte.
A fúvóka a te szádban van
A California Institute of the Arts diákjaként Charlie Haden vezetése alatt tanult, miután pedig végzett, New Yorkba költözött. Játszott Elvin Jones zenekarában, majd számos nagyság – Jack DeJohnette, Rashied Ali, Wallace Roney, Joe Lovano és Steve Coleman – mellett is megfordult. Máig nagyon sok együttműködésben vesz részt, akár saját műfaján, a jazzen kívül is: unokatestvére, az elektronikus zenét megújító Flying Lotus lemezén is játszott már.
Pályája elején ő is küzdött a tehetséges szülők rá nehezedő terhével. Elvin Jones így emlékezett a fiatal Ravi Coltrane-re: „Sokszor úgy érezte, hogy csak azért irányul rá figyelem, mert John Coltrane fia. Ki kellett rántanom ebből. Azt mondtam neki, hogy másokat nem tudsz befolyásolni, de azt igen, hogy te magad hogyan gondolkodsz. Saját magad miatt tegyél meg valamit, és úgy tedd, ahogy senki más nem tudja. A hangszered fúvókája a te szádban van, nem máséban.”
A múltbeli traumákra kapott válasz
Ahogy az All About Jazz portál kritikusa találóan fogalmaz: nincs szaxofonos az elmúlt harminc évben, akin ne lehetne érezni John Coltrane hatását. Ravi ezt mondta az összehasonlításról, amivel bizony gyakorta szembesül: „Számomra ez külső teher, nem belső; nincs szó arról, hogy azzal küzdenék, hogy »ó, az apám John Coltrane, muszáj nagyon jónak lennem«. Nem úgy nőttem fel, hogy otthon élőben hallottam volna őt játszani és megpróbáltam volna utánozni.”
A hatásokról, azok saját zenéjébe való beépítéséről is sokszor beszél.
„Minden hangra, amit lejátszunk, hatással van egy korábbi esemény. Ez nem tudatos folyamat: egész valónk múltbeli traumáinkra ad választ, ösztönös, intuitív módon”
– mondta a Jazz Times magazinnak adott interjújában. Ez azonban nem jelent utánzást – az igazi nagyságok (mint szülei is) éppen annak köszönhetik zenéjük erejét, hogy „mások imitálása helyett önmagukat adták”, fogalmazott a Blue Note kiadó oldalán megjelent beszélgetésben.
Örökség és kísérletezés
Ravi Coltrane zenekarvezetőként 1998-ban adta ki első lemezét, a legutóbbi pedig a Spirit Fiction volt, ami a Blue Note-nál jelent meg 2012-ben, és három kategóriában is jelölték Grammy-díjra. A post-bophoz szokták sorolni: az irányzat a hard bop és a modális, free és avantgárd jazz keveréke. Kísérletezőkedvét jól mutatja, hogy a Blue Note-nál megjelent lemezén több szám úgy készült, hogy kvartettjét két, külön-külön zenélő duóra osztotta, és felvételeiket a stúdióban illesztette össze.
Saját karrierje mellett aktívan ápolja szülei zenei örökségét: felügyeli az újrakiadásokat, szülei Long Island-i házának restaurálását és közösségi-oktatási térré alakítását. Édesanyja neki köszönhetően tért vissza rövid időre a nyilvános zenéléshez: 2004-ben megjelent Translinear Light című albumának Ravi – számos jazzlegenda, valamint egy számban testvére, Oran mellett – nemcsak közreműködője, hanem producere is volt. Az újabb lemez terve Alice Coltrane 2007-es halála miatt hiúsult meg.
Ravi Coltrane korábbi koncertjein is játszotta szülei szerzeményeit, néhány feldolgozást lemezre is vett, azonban a Cosmic Music az első olyan estje, amit teljes egészében John és Alice Coltrane zenéjének szentel. Pályáját ismerve biztosak lehetünk abban, hogy nem puszta szellemidézésre számíthatunk, hanem az ismert – vagy a számunkra ismertnek vélt – darabok valódi (újra)felfedezésére.
