A Liszt Ünnep keretében október 16-án és 17-én két alkalommal is hallható Fábri Péter és Wolf Péter közösen jegyzett két új dalciklusa. Az A Reckless Requiem bemutatója kapcsán Szenthelyi Krisztián fiatal baritonnal beszélgettünk pályáról, tervekről és a kortárs művekről.
- hirdetés -
– Zenész családba születtél. Mindig is egyértelmű volt, hogy ez a te utad is?
– Gyerekkoromtól nyilvánvaló volt, hogy a művészeti pályát választom. Először a tánc érdekelt kifejezetten, de bevallom, hogy nem voltam elég kitartó. A család nem erőltetett rám semmit, már tíz éves voltam, amikor először leültem a zongorához. Ekkor kezdődött minden. Később végleg felhagytam a tánccal, és az éneklés felé fordultam. Tizenhét évesen kezdtem el első mesteremtől, Hormai Józseftől éneket tanulni. Ettől kezdve biztos voltam abban, hogy mit szeretnék csinálni.
– Huszonhat éves korodra számos kiváló művésszel és együttessel dolgoztál már együtt, több nívós elismerést tudhatsz a magadénak, júniusban pedig lediplomáztál a Zeneakadémián. Hogyan tovább?
– Mindig is több projekten dolgoztam párhuzamosan és szerencsére ez most sincs másként. Kilencedik éve vagyok a magyar zenei élet résztvevője, a folyamatos tanulás mellett pedig mindig arra törekedtem, hogy minél széleskörűbb tapasztalatot szerezzek. Valóban kiváló művészekkel dolgozhattam már eddig is együtt, akiktől nagyon sokat tanultam. Ennek a közel egy évtizednek a gyümölcse az a csodálatos lehetőség, amelynek most októberben a részese lehetek. Néhány hónapja Wolf Péter azzal keresett meg, hogy írt nekem egy dalciklust. Azt hiszem pályakezdőként ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetett volna.
– Korábban is dolgoztatok már együtt?
– Péter öt évvel ezelőtt hallott engem, amikor a Mátyás-templomban énekeltem együtt a lányával, Wolf Katival. Akkor ugyan csak nézőként vett rész a koncerten, de mivel az általa komponált Ave Mariát adtuk elő, már akkor is nagy súly volt a vállamon. Azt hiszem, hogy jól sikerült az az előadás, hiszen azóta tartjuk a kapcsolatot, most pedig megkeresett ezzel a különleges feladattal.
Szenthelyi Krisztián – fotó: Posztós János
– Az A Reckless Requiem a Liszt Ünnep keretében debütál. Mit lehet tudni a darabról?
– Wolf Péter két igen nagyívű dalciklust alkotott, melyek szövegét Fábri Péter írta. A koncert első részében a Sommerreisét hallhatja majd a közönség Wolf Kati és Balog József zongoraművész előadásában, ezután hallható majd az A Reckless Requiem, melynek énekszólamát éneklem, édesanyám, Faludi Judit csellóművész és maga a zeneszerző, Wolf Péter zongorakíséretével.
– Énekművészként mennyi pluszt ad a számodra egy kortárs ősbemutató?
– Bármit is adunk elő – legyen az például egy opera, amit estéről estére énekel az ember –, annak minden alkalommal ugyanolyan fontosnak kell lenni az előadó számára. A közönség ugyanis megérzi, ha már nem szívvel-lélekkel csinálja az ember. Ősbemutatót énekelni ugyanakkor valóban különleges lehetőség, hiszen ez a darab most csendül fel először. A mi felelősségünk, hogy az adott mű tökéletesen szólaljon meg és a szerző szándékai szerint hangozzék el. Számomra külön öröm a Wolf Péterrel közös munka, nagyszerű élményeket és nagyon sok tapasztalatot szerzek. Hosszú próbafolyamaton vagyunk már túl, amelynek során betekinthettem a mű alakulásába is, hiszen Péter sokszor a próba során finomította a darabot. Olyan összhangban tudunk együtt dolgozni, amit remélem, hogy a közönség is érezni fog majd az előadások során.
– Az október 16-i alkalomra már el is fogytak a jegyek, ezért másnap ismét színpadra álltok a Zeneakadémia Solti termében.
– Ez számomra hatalmas öröm. Azt tapasztalom, hogy a mai közönség egyre kevésbé fogékony a dalok világára, mert az elmúlt évtizedekben a populárisabb, kevésbé intim műfajok vették át a dalestek szerepét. Az, hogy a Sommerreise és az A Reckless Requiem iránt ilyen nagy az érdeklődés, arra ösztönöz, hogy mégis érdemes foglalkozni ezzel a műfajjal. Abban pedig biztos vagyok, hogy Wolf Péter és Fábri Péter együttműködése egyértelmű garancia arra, hogy két különleges és értékálló mű született.
– A fellépések mellett aktívan részt veszel a kulturális programszervezésben is, „Ének a köbön” címmel például tavaly indítottátok el a Fészek Művészklub új klasszikus zenei programsorozatát. Mesélnél erről?
– A kulturális szervezés sokkal hamarabb vált az életem részévé, mint az éneklés. Nagyon szeretek a közösség motorja lenni, gyermekkoromban pedig sok lehetőségem volt, hogy szüleim koncertjein a háttérmunkát is megfigyeljem. A Fészek sorozatában, kortársaimmal közösen állítunk össze kamarakoncerteket, mert fontosnak tartom, hogy a pályakezdő művészek minél több lehetőséghez jussanak.
Szenthelyi Krisztián – fotó: Posztós János
Egy énekversenyt is megálmodtál, melyre idén ősszel kerül sor első alkalommal. Mi volt a motivációd?
Nagyon hálás vagyok első mesteremnek, Hormai Józsefnek, hogy a nevét adta ehhez a kezdeményezéshez és az ő szellemiségét képviselve rendezhetjük meg az I. Hormai József Regionális Énekversenyt, amire jelenleg is várjuk a zeneiskolák magánének-tanulóinak jelentkezését. Ez számomra egy misszió. Egy leendő énekes a zeneiskolában alapozza meg a tudását. Az, hogy itt milyen hatások érik, milyen lehetőségeket kap, véleményem szerint sorsdöntő lehet. Három korcsoportban várjuk a jelentkezéseket a 16 és 28 év közötti korosztályból, akiknek különböző fellépéseket és kurzusokat ajánlunk majd fel.
– Sokrétű feladatokat vállalsz. Mik számodra a hosszú távú kihívások?
– A fent említetteken kívül számos koncertem lesz még. Néhányat említenék közülük. Egy régi álmom valósul meg, hiszen egy Schumann-estet adok majd a nagynénémmel, Szenthelyi Judittal és édesanyámmal, Faludi Judittal közösen. A Zeneakadémián több koncerten is énekelek, majd egy operaesten is, illetve az év zárásaként a Mátyás-templomban. Emellett zeneiskolában is tanítok és elkezdtem a művésztanár képzést a Zeneakadémián. Hol látom magam a jövőben? Szeretnék koncertezni és szervezni is, illetve minél több műfajban kipróbálni magam. Ez biztosan a korosztályom sajátossága is, de nem tudok egy műfaj mellett elköteleződni. Van egy végzettségem, de nyitott vagyok bármire, nem szeretném elvágni magam semmitől, mert úgy gondolom, hogy sokkal színesebb a világ annál, hogy egy műfajnál megragadjunk. Szeretnék fellépni operaházakban, koncerttermekben és természetesen vannak olyan művészek, akikkel nagyon szívesen állnék egy színpadon. Meglátjuk, mit hoz majd a jövő, de úgy érzem, hogy a helyemen vagyok.
