Édesapám zenei érdeklődése miatt a Brandenbrugi versenyek és Bach hegedűpartitái örökre összefonódnak gyerekkorom utazásélményeivel, utazásainknak ugyanis állandó kelléke volt gyerekdalok és némi jazz mellett a komolyzene – különösen a barokk zene.
A klasszikus zene tehát „zenei anyanyelvemmé” vált, négy év gimnázium után ugyanakkor mégis rendkívül elveszettnek éreztem magam, amikor életemben először – elsős zeneakadémistaként – beültem a Nagyterembe. Mivel a komolyzenei koncerteken való részvétel nem vált gyerekkorom szerves részévé (leszámítva a zeneiskolai tanszaki koncerteket), folyamatosan attól féltem, hogy valamit „elrontok”: nem jó helyre ülök, rossz pillanatban tapsolok, esetleg nem megfelelő módon élem át a hallott zenét.
Úgy tűnik, hogy a probléma nem egyedülálló jelenség, ennek kiküszöbölésére ugyanis számos komolyzenei programot találunk, amelyeknek a gyerekek és fiatalok zenei nevelése a célja. Bár eltérő, hogy a különböző intézmények és zenekarok kiket és milyen módon igyekeznek elérni, abban mind megegyeznek, hogy a gyermekkori zenei nevelés fontos, az erre áldozott időt, energiát és pénzt pedig jó befektetésnek tartják.
A Liszt-kukacok Akadémiája névre hallgató programsorozat Facebook-oldalát böngészve hamar rátalálok Liszt-kukac úrra, amint egy hangversenyzongora mellől néz ellenálhatatlan mosolyával a kamerába. További képeket keresgélve felfedezem, hogy a Zeneakadémia gyerekprogramjainak immár elengedhetetlen kelléke, plüss Liszt-kukac úr zeneakadémiás maszkot is szokott hordani, Facebook-oldalakat is böngész néha, a műanyagmentes júliusban is részt vett, a vírushelyzet előtt pedig szívesen utazgatott a világ különbözői pontjaira. A Facebook-oldal a plüssfigura születését is gondosan dokumentálja és kistestvérének érkezéséről is értesülhettünk. De hogyan illeszkedik egy plüssfigura a Zeneakadémia komoly(zenei) arculatába? Mi is pontosan a Liszt-kukacok Akadémiája?
A Zeneakadémia gyerekeknek szóló programsorozata Fazekas Gergely zenetörténész ötlete alapján született a Zeneakadémia épületének 2013-as újranyitása után. A megújult épületben a gyerekek korosztályuknak megfelelő programokon vehetnek részt, illetve az épületet is bejárhatják. Az építészeti szempontból is lenyűgöző Zeneakadémia és a LEGO-ból épített makett ugyanúgy élményt jelentenek tehát, mint maguk a zenei programok – osztja meg velem Mona Dániel, a program művészeti vezetője.
Az élményközpontúság az egész programsorozat fontos alapelve: egyik programon sem a száraz zenetörténeti vagy zenelméleti tények kapnak hangsúlyos szerepet, hanem az, hogy új élményekkel térhessenek haza a gyerekek – és szüleik is. Ebben az is nagy szerepet játszik, hogy sokszor neves előadók lépnek fel a matinékon. Mindez persze csupán azok számára vonzerő, akik tudják, hogy kik számítanak „nagy neveknek”, a matinékoncertekre tehát inkább olyan gyerekek érkeznek, akiknek szülei, nagyszülei koncertre járó felnőttek, és akikből a későbbiekben koncertre járó közönség válhat. Mona Dániel meg is említi, hogy – bár a Zeneakadémia sorra dolgozza ki új ötleteit, köztük az iskolákba ellátogató programot is – a matinékat tudatosan nem iskolai osztályoknak hirdetik meg, a rendezvényekre a gyerekek a szüleikkel érkeznek (ami egyébként sokkal fegyelmezettebb közönséget eredményez).
Emellett iskolai osztályok számára is szerveznek programot: a Zenelabirintus iskolás csoportoknak mutatja be a Zeneakadémia épületét. A különböző programokon rendszeresen részt vevő gyerekek természetes módon ismerik meg a hazai komolyzenei élet egyik legfontosabb helyszínét, otthonosan mozognak a koncerttermekben, és észrevétlenül megtanulják a koncertre járás írott és íratlan szabályait. A rendezvények tehát ilyen módon „nevelik” a jövő közönségét: „beavatják” a gyerekeket ebbe a kívülről szokatlannak és néha félelmetesnek tűnő világba.
A Zeneakadémia mellett természetesen a budapesti koncertélet másik nagy helyszíne, a Müpa is igyekszik a jövő közönségének programokat biztosítani. Honlapjuk szerint kiemelten fontos küldetésüknek tartják, hogy szerepet vállaljanak az elkövetkező nemzedékek koncertlátogatóinak nevelésében és a Zeneakadémiával együtt ők is az élményre, valamint a kreativitásra és interakcióra helyezik a hangsúlyt. Ennek keretein belül a hatalmas épület több helyszíne is megnyílik hétvégente a kisebb-nagyobb gyerekeknek, mindenféle változatos programokot kínálva.
A Müpa komoly és elegáns vendégekhez szokott termeit ekkor gyerekzsivaj, rohangálás és csemetéiket fegyelmező szülők hangja tölti meg. Az eseményhez illően a rendezvényen dolgozó hostok és hostessek is lecserélik szigorú, elegáns és kissé kényelmetlen szürke egyenruhájukat, és sportcipővel és zöld színű egyenpólóval járulnak hozzá a felszabadultabb légkör megteremtéséhez. A Müpa honlapját böngészve azt láthatjuk, hogy csecsemőkortól egészen 18 éves korig kínálnak programokat, nem csupán hétvégente, hanem hétköznap délelőttönként is – iskolai csoportoknak. Az intézmény bőséges anyagi forrásait és új utakat kereső hozzáállását mutatja, hogy néhány évvel ezelőtt bemutatták a Müpa zenei virtuális valóság játékát. A VR („virtual reality”) szemüveg képi világa az iskolás gyerekek körében népszerű Minecraft nevű játék pixeles grafikáját idézi és többek között olyan feladatot is kínál, amelyben megismerkedhetnek különböző hangszerekkel és azok hangjával. Ez a képi világ fogadta egyébként azokat a lelkes gyerekeket is, akik a vírushelyzet teremtette online világban tavasszal a Müpa gyereknap alkalmából kiadott foglalkoztató „füzetét” töltögették (természetesen a füzet valójában egy letölthető pdf dokumentumot jelentett, hiszen a gyerekeknek rendezett személyes programok is szüneteltek a tavaszi lezárások alatt).
A VR szemüveg hiányában is vannak természetesen egyéb – talán kissé konvencionálisabb – lehetőségek a hangszerekkel való ismerkedésre: a Budapesti Fesztiválzenekar számos gyerekprogramja között például Hangszerkóstoló nevű is található. Az 1–2. osztályos korosztálynak – általában énekórákon – tartott programon a gyerekek megismerhetik a különböző hangszereket és azok sajátosságait, miközben egy néhány rövid darabból álló koncertet is meghallgatnak. A távolról való ismerkedést aztán felváltja a kézzel fogható élmény is: a program végén ki is próbálhatják a hangszereket, ami akár későbbi zeneiskolai tanulmányaikat is meghatározhatja (ilyen élményt pedig a virtuális valóság – egyelőre – nem tud biztosítani).
A Zeneakadémiával és a Müpával ellentétben a zenekar sokszor „házhoz viszi” a gyerekprogramjait: iskolákban, kisebb falvakban, de az SOS Gyermekfaluban is jártak már többször. Missziójuk, hogy hozzáférhetővé tegyék a zenehallgatás és zenélés élményét kicsik és nagyok, fővárosiak és vidékiek, hátrányos helyzetű és jómódú családból származó, a zenében tehetséges és a muzsika iránt kevésbé érdeklődő gyermekek számára is – olvashatjuk a honlapjukon. A sok évvel ezelőtt elindult, és mára már egyfajta branddé vált Kakaókoncert az évek alatt egy edukációs ívre felépített programsorozattá alakult, amelynek része a koncerteket kicsiben imitáló Kakaókoncert, a zenekar hierarchiáját és működését mesés keretben bemutató Zenevár, a próbatermi látogatások, de az olyan különlegesebb programok is, mint az autista gyerekek és családjaik számára kidolgozott Autizmusbarát Kakaókoncert, vagy a TérTáncKoncert is.
Illési Erikával – a Zenevár program megálmodójával és vezetőjével – beszélgetve kicsit beláthatok a „kulisszák mögé”, amikor megosztja személyes élményeit a programokkal kapcsolatban. Meggyőződése, hogy a zenekarnak missziója, hogy a magyarországi zeneoktatási hálózatba része legyen, főleg amiatt, mert a hazai zeneiskolai rendszer kevés pénzért nyújt magas színvonalú oktatást az ország bármely területén. Úgy látja, hogy a zenetanulás kitörési lehetőség, amelynek lehet elindítója akár egy olyan gyerekfoglalkozás is, amelyet a zenekar tart. Szerinte a figyelemzavarral küzdő gyerekeknek komoly segítséget jelent, ha elmélyülhetnek egy hangszer tanulásában, az ebben szerzett sikerélmény pedig az önmagukról alkotott képüket is jelentősen megváltoztathatja – pozitív irányba. Kérdésemre, hogy van-e kézzelfogható eredménye a zenekar programjainak, azt válaszolja, hogy tud olyan esetről, amikor az egyik résztvevő a program után zeneiskolába kezdett járni, ugyanakkor az ennél kevésbé egyértelmű visszajelzések is abban erősítik meg, hogy érdemes ezt a missziót folytatni. Felemelő élményként írja le, amikor egy egész csapatnyi gyerek rácsodálkozik egy hangszerre vagy egy zeneműre – sokszor életében először.
Az általa megálmodott Zenevár program egyfajta mesejátékként fogható fel. Célja, hogy bemutassa azt a hierarchikus világot, amelyben a zenekar zenészei nap, mint nap élnek: a király a karmester, a királyi család tajai a vonósok, a nemeseket és udvarhölgyeket a fafúvós hangszerek jelképezik, míg a lovagokat és vitézeket a rézfúvós hangszerek. A keretmese nemcsak leköti a gyerekeket, hanem segítségével könnyen követhetővé válik a zenekar felépítése és a megszólaló zeneműveket is tartalommal tölti meg. A program fontos momentuma a közös zenélés: a saját készítésű pengetős- és ütőhangszerek segítségével a résztvevő gyerekek is csatlakoznak a zenevár lakóihoz az utolsó számban, ami azonban még véletlenül sem egy koordinálatlan esemény. A zárószámot – hogy tényleg megismerhessék egy zenekar mindennapjait – próba előzi meg, ahol leginkább azt kell begyakorolni, hogy hogyan lehet egyszerre elkezdeni és befejezni egy művet. A folyamat persze nem egyszerű, a kitűnni vágyók például szívesebben járnak külön utakon, nem annyira figyelve a király-karmester utasításaira. A próba után felkonferálják a zárószámot, így minden egyes résztvevő ténylegesen egy koncert fellépőjének érezheti magát. A közös zenélés a tapasztalatok alapján hatalmas élmény a gyerekeknek, de fontos az is, hogy egy biztonságos, szabályokkal határolt rendszerben ereszthetik el magukat és felgyülemlett energiáikat. A keretek között megélt szabadságot egyébként a Liszt-kukacok Akadémiájának művészeti vezetője is kiemeli. Bár a Zeneakadémián megrendezett matinékoncerteken fegyelmezési problémákkal általában nem kell küzdeni, kihívást jelent az aktívabb és rakoncátlanabb gyerekek lekötése. Erre nagyszerű lehetőség a Dés András által vezetett, Bacsó Kristóf és Fenyvesi Márton részvételével zajló Jazz játszótér nevű program, ahol a gyerekekkel közösen hoznak létre egy improvizációra épülő produkciót. Ahogy Mona Dániel kiemeli, igazán felemelő, amikor a gyerekek a maguk és társaik szórakoztatására olyat kiabálnak be, amit teljes butaságnak tartanak, Dés Andrásék azonban komolyan veszik őket és az alapján improvizálnak. Úgy látja, hogy az ilyen gesztusok segítenek abban, hogy bizonyítsák a gyerekek számára, hogy a zene „menő” és segít abban, hogy a nyitottabbak legyenek a (klasszikus vagy jazz) zene felé is.
Ahogy a fenti példa is mutatja, az ilyen jellegű programok nem csak a gyerekeket helyezik újszerű helyzetekbe, hanem a „jólnevelt” esti hangversenyekhez szokott zenészeket is. Illési Erika azonban ezt pozitívumként éli meg: örül, hogy kollégáit – a Fesztiválzenekar zenészeit – egy másfajta közegben is megismerheti. A próbákon és hangversenytermi koncerteken például kevesebb lehetőség van a színészi véna és a jelmezviselési képességek csillogtatására, de közösségépítő szerepe is van, hogy megismerhetik egymást egy másik oldalról, és ez segítheti a későbbi közös munkát is. A közös bolondozás mellett új élményt jelent a zenészek számára az is, hogy megismerhetik a gyerekek nézőpontját, akik egy számukra eddig ismeretlen közegbe kerülnek: van, hogy megfigyelik a zenészek cipőit, de sokan azon is elcsodálkoznak kicsit (egyébként teljesen érthető módon), amikor a kürtös kirázza a nyálat a hangszeréből. A zenekar zenészei között természetesen szülőket is találunk, akik újabb nézőpontból tekinthetnek a programokra: nem csupán zenészként, hanem anyaként vagy apaként is. A Fesztiválzenekar egyik hegedűse például egy négyéves kislány és egy hatéves kisfiú édesanyja, gyermekei pedig – indirekt módon – csecsemő koruktól kezdve tanulják a komolyzenészek mindennapjainak rejtelmeit. Édesanyjuk ugyanakkor fontosnak találja a gyermekprogramokon való részvételt, ahol a koncert kifejezetten az ő korosztályuk igényeit veszi figyelembe és amire nem úgy tekintenek, mint „anya munkahelye”. A Kakaókoncert például kifejezetten alkalmas arra, hogy lekösse a kicsiket: rövid, kevés számból álló kamarakoncertet kapnak, amiben elmélyülhetnek, miközben közösségi élményben is részük van a koncert utáni közös kakaózással. Sajnos az elmúlt másfél évben mind a közösségi élményt, mind a digitális eszközöktől mentes elmélyülést ellehetetlenítette a járvány. Bár sok gyerekprogram online formában is létezett, igazi céljukat ilyen módon nem tudták betölteni.
A zenei nevelés – főleg a nehezebb sorsú, hátrányos helyzetű vagy valamilyen fogyatékossággal élő gyerekek esetében – nem könnyű és igazából nem is látványos feladat. Könnyebb és kényelmesebb az illedelmesen viselkedő felnőtt közönségtől is tisztes távolságot tartó pódiumon játszani, mint új és izgalmas programokat kitalálni, esetleg hosszabb távokat utazni egy vidéki faluba egy néhány órás gyerekfoglalkozás kedvéért. A matinékoncertek és egyéb gyerekrendezvények mégis fontos részei a hazai zenei életnek, a gyerekek számára élvezhető és magas minőségű zenei élményt nyújtani pedig kiváltság. A programok szervezésében olykor talán kissé megfáradt szervezők mindenesetre abba kapaszkodhatnak, hogy nem lehet tudni, milyen gondolatcsírát ültet el akár egyetlen hang is egy kisgyermek fogékony elméjében.
A cikk a Zeneakadémia Zenetudományi Tanszékének „Zenei publicisztika” kurzusára született, a szerző az intézmény MA-hallgatója.