Két zeneszerző, Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei szólaltak meg a bakonybéli bencés monostor templomában. A közönséggel utána régi és kortárs zenéről, egyszólamúságról és lelkiségről beszélgettünk – nem is annyira csak a felszínt kapargatva.
Több mint egy emberöltő választja el őket egymástól, de zenéjükben rokon vonásokat találni: a 72 éves Dukay Barnabás és a 29 éves Szécsi Lőrinc művei hangoztak el a bakonybéli Szent Mauríciusz templomban augusztus 14-én. Nem csak a két alkotó hasonló szellemisége derült ki, hanem az is, hogy a barokk stílusú plébániatemplom ragyogó akusztikával bír ilyen hangversenyekhez. Rajk Judit (alt) és Kéringer László (tenor) énekelt, Krulik Eszter brácsázott, Sz. Tóth Ágnes pedig fuvolázott.
Egy tenor hangon megszólaló áldozócsütörtöki szentlecke nyitotta a műsort: a bizánci rítusú liturgiadarab kísérőhangszerek nélkül, az énekhang puszta erejével keltett hatást. Efféle „takarékosság” tükröződött a kortárs darabokban is. Szécsi Lőrinc Egy útmenti forrásra című darabja fuvolán és althangon szólalt meg, Hellén kantátájának részleteiben pedig a négy előadóból legfeljebb három állt egyszerre a reflektorfényben. Dukay …az enyém és értem van… című altmonódiáját szintén kíséret nélkül énekelte Rajk Judit, Szécsi Lőrinc Imáját pedig Kéringer László és Krulik Eszter kettőse adta elő. Egytől egyig különös művek, amelyek minden stílusból kilógnak, még a klasszikusból is. A koncert után a két zeneszerzővel és az előadókkal meg is beszéltük, hogy miért.
Pál apostol a Korinthusi levél sokszor idézett szeretethimnuszában úgy ír: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom.” A magyar fordításban zavaró a ’cimbalom’ szó, amelyet görög nyelvű eredeti ismeretében érdemesebb lenne cintányérnak mondani; lényeg a lényeg, hogy Pál szerint a szó szeretet nélkül puszta csinnadratta, csupa ritmus, semmi dallam. Akkor hát ezért volt fontosabb a dallam a korai egyházi zenében?
Dukay Barnabás szerint ezt nem nekik kell megválaszolni. „Egy hangnak a ritmuson túl van magassága, erőssége, dinamikája és iránya vagy eredete – ez rögtön négy vagy öt dolog, amivel a szerző játszani tud.” A kortárs zeneszerző számára új világokat és új lehetőségeket nyit meg annak a több száz, több ezer hangsornak ismerete, amit az emberek a különböző kultúrákban és korokban használtak. Szécsi Lőrinc például antik görög hangsorokra támaszkodott a Hellén kantátában, sokszor azonban inkább az intuícióra bízta magát, mintsem a benne lakozó szigorú tudósra. Dukay szerint nem egyszerűen egzotikumot jelentenek ezek a skálák:
„Az indiai zenében több mint négyszáz fajta rágát ismernek. Ezek szerint ennyiféle érzést tudnak megkülönböztetni.”
A negyedhangok, de a hagyományos nyugati hangrendszertől való eltérés az előadóknak jelent gyakorlati kihívást. Kéringer László könnyedén énekelte a bizánci liturgiadarab negyedhangos díszítéseit, de ebben azért sok munka van. „Úgy kell megtanulni ezeket a zenéket, hogy a hallgató aztán azt gondolja, hát ezt mindenki el tudná énekelni. Hatalmas előnyből indulok, amikor kopt vagy keleti zenék után a Die schöne Müllerint kell elénekelnem, hiszen olyan eszközökkel gyarapodott a táram, amik nem kerültek volna hozzám, ha a szűk repertoárnál maradok.”
„Egy vonóshangszeres általában arra edz, hogy pontosan a félhangokra tegye az ujját. A negyedhangoktól félünk, mert az hamis” – tette hozzá Krulik Eszter.
„Holott nem hamis, csak a mi kultúránkban nem használják. Sok időbe telik, míg rászokik az ember füle.”
Nemcsak a negyedhangok és a régi hangsorok tették különlegessé ezeket a műveket, hanem az is, hogy sokszor egy- vagy kétszólamban szóltak. Hajlamosak vagyunk úgy látni a zenetörténetet, mint állandó fejlődést, miszerint egy ideig csak egy szólamot tudtak komponálni a szerzők, ma pedig már több tucatnyi sorból álló partitúrákat. Természetesen ez sem ilyen egyszerű.
„Egy jó ideje minden darabom egyszólamú” – mondta Szécsi Lőrinc. – „Legalábbis minden darabom alapja egy egyszólamú dallam, abból faragom ki a zeneműveket. Túl sok a lehetőség, szinte már nyomasztóan sok. Szerintem korántsem egyszerű kérdés az, hogy miért egyik hang következik a másik után.” Dukay Barnabás szerint az egyszólamú zene sokkal nagyobb birodalom, mint a többszólamú zene. „Csakhogy az európai zenekultúra egész más irányt vett az elmúlt kétszázötven évben. Minden megváltozott, átszerkesztették a vonóshangszereket, új hangszereket találtak fel. Beszűkült a hangrendszerek világa, Wagnerrel pedig eljutottunk a 12 hanghoz.” Beszűkült? Nem éppen kitágult – ha a hétfokú diatonális hangsor helyett már tizenkétfokúságról beszélünk? „Bach még komponált fríg, dór, jón, mixolíd hangnemekben, a népzene a Dunántúltól a Balkánig, Afrikáig, Ausztráliáig sokféle hangolást és hangközt ismer.” Azok kedvéért, akik elvesztek a zenei zsargonok között, összefoglalva: „Dúr-mollra szűkültünk, és csókolom.” Nagy nevetés.
Később az is szóba került, hogy vajon Perotinus, a 12. századi francia zeneszerző valóban ugyanolyan jó zenét komponált-e, mint Mozart. Dukay szerint ez egyértelmű. „Ha valami tökéletes, akkor az tökéletes, akár nyolcszáz, akár háromezer éve született.”
Dukay és Szécsi máshogy gondolkodik az időről is. Kéringer László frappánsan így foglalta össze, mit jelent az egyszerű szépség a zenében, amitől mintha megállnának az órák: „Sok ezer évig tocsogott magában a gyönyör, aztán felgyorsultunk, és ennek a szépség látja kárát.” A koncert tényleg egész különleges tudatmódosulást okozott a hallgatóban, relatívvá vált a tempó is. Dukay azt mondta, a délutáni vesperás is ilyen hatással van arra, aki részt vesz a misén. Az imádságok és az énekek után csend van. „Találjunk egy pontot az időn kívül – erről szól a zene. Hogy az időt meg lehet állítani, ki lehet lépni belőle. Ezt mindenki meg tudja csinálni. Kezdjük ott, hogy nem gondolkodunk.” És ilyenkor szokott alkotni? „Már nem úgy mondom, hogy dolgozom. Nem dolgozom, csak szemlélődöm, hallgatom a hangokat.”
A beszélgetés végén Baán Izsák atya, a bencés monostor perjele kérdezett a zeneszerzőktől: ha szent szövegre írnak zenét, nem tartanak tőle, hogy veszítenek erejükből a szavak?
„Úgy komponálok, hogy hol a szöveg tartalma húzza magával a zenét, hol pedig a zene a szöveget” – felelte Szécsi Lőrinc. Dukay viszont egész más választ adott: ő először a zenével készül el, amit a szöveg ismeretében komponál meg.
„A szöveg eszméjének szoros kapcsolata legyen a zenével, de hogy engem a szöveg határozzon meg, arról nem lehet szó!” – mondta Dukay.
A bakonybéli monostorban több művészeti program is helyet kapott a nyáron. Érkezésünk előtt például Cseh Tamás-emléknapot szerveztek (többek között Szűcs Krisztiánnal és Beck Zolival), az ősz első napjaiban, szeptember 3-án pedig az Orlando Énekegyüttes és a Müncheni Bach Kamarakórus ad koncertet itt. A Vallis musicalis című sorozatban legközelebb november végén lesznek koncertek és workshopok, ezek a programok már az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kötődnek, amelynek központja 2023-ban Veszprém lesz.
Baán Izsák atya elmondta, a következő hónapok gazdasági nehézségei elől ők sem tudnak elbújni. „De ahogyan fogy a fény és növekszik a sötétség, úgy lesz még fontosabb mindaz, ami őrzi a reményt, és közösséget teremt– mondta. – Így tekintek most a még idénre tervezett zenei-kulturális programjainkra. Különös várakozás van bennem Bakonybélben kedves szentünk, Szent Gellért ünnepével, szeptember 24-vel kapcsolatban, amikor várhatóan a színvonalas komolyzenei és a könnyűzenei programok erősíteni fogják közösségeink összetartozását, a reményt, hogy a szépség segít megmaradni embernek a legnehezebb időkben is. Elődeink, vértanúink példája is erre biztat minket.”