Farkas Gábor zongoraművész neve mára a hazai klasszikus zenei világban otthonosan mozgó közönség számára a legmagasabb szintű hangszeres tudás, a páratlan zenei költőiség és az egyedi hang szinonimájává vált. 2011 óta állandó vendége Kína legnagyobb koncerttermeinek, így immár közel másfél évtizede ad teltházas koncerteket és mesterkurzusokat a nyugati kultúra iránt komoly érdeklődést mutató távol-keleti országban. Idén immár második koncertturnéjára indult Kínába, amelynek utolsó koncertjén Meláth Andrea operaénekessel lépett fel. A művészt a zárókoncert után kérdeztük legfrissebb élményeiről és tapasztalatairól.
Farkas Gábor művészeti pályája 1999-ben indult, a Földes Andor Zongoraverseny II. díjának elnyerésével. Zongoraművészi diplomáját 2005-ben szerezte Falvai Sándor és Némethy Attila növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, amelynek utóbb doktori iskolájába is felvételt, majd doktori címet nyert, ahol Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás voltak zenei konzulensei.
A 2000-es évek első felének kiemelkedő versenysikerei a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny dobogósaként, majd a Magyar Rádió Zongoraversenyének győzteseként egycsapásra a magyar koncertélet ünnepelt szereplőjévé emelték az ekkor mindössze húszas évei elején járó zongoraművészt. A mai napig emlékezhetünk Farkas ezen korszakának legendás repertoárdarabjaira – vagy ahogy Szvjatoszlav Richter nevezte a maga kedvenceit, „csatalovaira” – Liszt Wilde Jagd-jára, vagy a 12. Magyar Rapszódiára.
2008-ban megjelent első lemeze „An Evening with Liszt” címmel a Warner Music Hungary gondozásában, amely utóbb elnyerte az egyik legrangosabb francia hanglemez-díjat a „Grand Prix du disque”-et. Ezt követően 2009-ben elnyerte a weimari Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny I. díját és közönségdíját, majd 2012-ben Liszt Ferenc-díjjal is kitüntették. Ekkorra Farkast már a romantikus repertoár egyik legavatottabb tolmácsolójaként tartotta számon a hazai zenei világ, és a nemzetközi zeneélet legnagyobb koncerttermeinek is visszajáró vendégévé vált. Napjainkban már a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője, a zongora főtárgy egyetemi tanára, és egyben a Doktori Iskola Billentyűs Tanszékének Alprogram vezetője.
Farkas Gábor mára Kínában, és más távol-keleti országokban, így Japánban és Dél-Koreában is visszatérő és ünnepelt művész. Első jelentős kínai útja a weimari versenygyőzelem részeként került be a koncertnaptárába a Liszt-bicentenárium idején. A Liszt-verseny győzteseként ugyanis lehetőséget kapott arra, hogy egy nyolc állomásból álló „Kínai Liszt-esték” címet viselő koncertsorozat keretében a szélesebb kínai közönség előtt is bemutatkozhasson, köztük olyan kiemelkedő helyszíneken, mint a pekingi NCPA Hall és a Shanghai Oriental Art Center. Ami még különlegesebbé tette a rendezvénysorozatot, hogy Farkas abban a koncertsorozatban járhatta végig a nyolc helyszínből álló turnét, amelyben korábban olyan nevek szerepeltek, mint Vásáry Tamás, Maurizio Pollini, Jevgenyij Kiszin, vagy Leslie Howard. A sorozat rendkívüli sikerrel zárult, s az elkövetkező években számos további meghívás követte egészen 2019. decemberéig, ahol Farkas még adott egy pekingi koncertet és tartott egy mesterkurzust a Central Conservatory-ban.
Idei első kínai turnéja július 8. és július 19. között volt több sanghaji állomással, köztük két szólóesttel a Shanghai International Piano Festival, Grand Theatre-ben és a Shanghai Steinway Hall-ban, amelyet a Shanghai Conservatory felkérésére tartott mesterkurzusa követett. Útja innen Nantongba vezetett, ahol a Grand Theatre-ben adott nagysikerű szólóestet, majd turnéját a Lanzhou International Festival nyitókoncertjével zárta. Utóbbi egy nevezetes beugrás volt a szakma doyenje, Jerome Lowenthal, a Juilliard School of Music professzora helyett, akinek betegsége miatt kellett lemondania fellépését. Ezt követte mostani, novemberi turnéja, ahova a New York-i Carnegie Hallból érkezett, ahol a Liszt Verseny zsűritagjaként vett részt. Szólóestjein főleg Schubert és Liszt művei voltak programon. Az első útja Pekingbe vezetett, ahol a Central Conservatory of Music és a University of China válogatott művésznövendékei számára tartott mesterkurzust. Ezt követte a Wenzhou Grand Theatre-ben adott teltházas szólóestje, amelyet újabb mesterkurzus követett a Wenzhou University-n. A következő állomás Wuhan volt, ahol november 23-án Meláth Andreával adott koncertet Liszt, Kodály és Bartók dalaiból. A turné végül a Wuhan University of Music-on tartott mesterkurzussal zárult november 25-én. A jelen turnék nagy sikerére való tekintettel a zongoraművész a jövő évi sanghaji fesztiválra is visszahívást kapott. Farkas számára a legnagyobb meglepetést – és egyszersmind örömet – a hallgatósága soraiban rendkívül nagy számban jelenlévő fiatal jelentette. Kínában a szülők számára presztízskérdés, hogy gyermekeikkel megismertessék a nyugati klasszikus zenét, ezért, ha a szülők koncertre mennek, természetes, hogy gyermekeiket egészen fiatal kortól magukkal viszik. Mára pedig Kínában az alapműveltség részévé vált, hogy a gyermekek komolyzenét tanuljanak, ami elsősorban a hangszeres zenét jelenti, ezen belül is zongorát vagy hegedűt. A szülők a kurzusokon, meghallgatásokon jegyzetelnek, s otthon kikérdezik a gyermekeiket.
Ennek oka egyrészt Kína nagyfokú nyitottságában rejlik, amellyel a nyugati művészet, s ezen belül is a komolyzene iránt viseltet, másrészt pedig az olyan világsztárok hatása, mint Lang Lang, aki Senjangból elindulva, kiemelkedő tehetséggel és szorgalommal felvértezve lett Gary Graffman tanítványává a Curtis Institute of Musicban, majd nőtte ki magát a világ mára egyik legünnepeltebb koncertzongoristájáva. Életútja fiatalok tízmillióit inspirálta csak Kínában, hogy professzionális szintű zongoratanulmányokba kezdjenek. Mára ezt „Lang Lang effektus” néven ismeri a világ, s a számok magukért beszélnek. Így lett Kína talán a világ első olyan országa, ahol egy klasszikus zongoraművész olyan ikonná emelkedhetett a fialatok szemében, amilyen népszerűséget Nyugaton manapság csak a pop- és filmsztárok tudhatnak magukénak. Farkas wuhani hotelszobájából kipillantva pedig épp rálátott a Hangszerek utcájára, ahol a rohamosan növekvő igények kielégítésére egymás mellett sorakoznak a Petrof, Bechstein, Bösendorfer, Yamaha és persze az olyan kínai zongoragyártók üzletei, mint a Kayserburg, vagy a Yangtze River, s itt nem Pekingről, vagy Sanghajról beszélünk. Talán ennek is köszönhető, hogy Farkas Gábor kínai közönségének átlagéletkora nem haladja meg a 18-20 évet, ami a műfajra való tekintettel nyugati ésszel végiggondolva szinte felfoghatatlan. Főként annak a tendenciának a fényében, ami a komolyzene bölcsőjében, Nyugaton, azon belül is főként Európában figyelhető meg, s sajnálatos módon éppen ellentéte a kínainak. Farkas ezen a ponton idézte Lantos István zongoraművész professzor azon gondolatát, aki ezt a jelenséget a buddhizmus elterjedéséhez hasonlította, ami ugyan Indiából indult útjára, s terjedt el a Távol-Kelet számos országában – így Kínában, Japánban, Koreában, vagy épp Thaiföldön -, ám utóbb szülőhazájában a Sankara-reform nyomán szinte teljesen háttérbe szorult.
Farkas Gábor kiemelkedően fontosnak tartja az utánpótlásképzést, a magyar zongoraiskola és zenei hagyomány továbbadását, ezáltal pedig egyszersmind alma matere, a Zeneakadémia nevének öregbítését. Ehhez pedig távol-keleti koncert- és pedagógusi praxisának köszönhetően bőven áll rendelkezésére olyan hallgatói háttér, akik közül a legkiválóbb művészek nevelhetők, akár Keleten, akár Magyarországra meghívott növendékekként. Farkas már zeneakadémiai évei alatt is tanított fél évet Szöulban, majd négy éven át élt Japánban, ahol a Tokyo College of Music kinevezett professzora volt. Utóbbi intézménynek egyébként a mai napig vendégprofesszora.
Úgy látja, hogy az a lenyűgöző arányokban megmutatkozó tehetség, ami előfordul Ázsiában, melyhez egyúttal egy páratlan fejlődés társul, aminek köszönhetően évről évre jobbnál jobb növendékek játszanak neki, valósággal elképesztő. Ennek legszembetűnőbb, s egyben legfrissebb példáit a nyári, sanghaji fesztivál, de a mostani langzhoui fesztivál mesterkurzusain is megtapasztalhatta. Farkas világosan látja és átérzi ezen kurzusok kultúrdiplomáciai súlyát, egyrészt mivel személye által az őt delegáló zenei intézmény és annak hagyományvonala képviselteti magát, másrészt pedig az itt kiválasztásra kerülő leendő zeneakadémiai növendékei lesznek a nagykövetei annak a kínai-magyar együttműködésnek, amely a liszti zongoraiskola Kínában való jövendőbeli tovább élésének zálogát képezi. Langzhouban és turnéja többi állomásán is örömmel tapasztalta, hogy a mesterkurzusok és a koncertek tapasztalatai nyomán egyre többen választják a budapesti Zeneakadémiát, mint azt az ideális intézményt, ahol klasszikus zenei tudásukat a jövőben tökéletesíthetik. Farkas Gábor ezzel lényegében nem pusztán a magyar zongorahagyomány és zenekultúra nemzetközi szintű elterjesztéséhez járul hozzá, de egyszersmind nagymértékben gazdagítja a kulturális kapcsolatok elmélyülésének lehetőségét is. A lelkesedés és elkötelezettség azonban olyan más ázsiai országokra is igaz, mint Japán vagy Dél-Korea. Farkas kollégáját, Jeffrey Cohent, a Manhattan School of Music oktatóját idézve rámutatott, hogy a szellemileg nyitott és kiemelkedő tehetségű ázsiai hallgatók nyugati intézményekbe történő áramlása olyannyira esszenciálissá vált az utánpótlásképzés számára, hogy nélkülük mára a vezető amerikai egyetemek jelentős része akár kapui bezárására is kényszerülhetne. Ez ismét azt a korábban már említett tendenciát testesíti meg, ami a saját zenekultúrája iránt egyre kevésbé fogékony Nyugat és az arra egyre inkább nyitottá váló Kelet stafétaváltását példázza. Ehhez elég azt is megnézni, hogy a nagy nemzetközi versenyeket mára jelentős részben ázsiai művészek nyerik. Kína pedig a világ élvonalába került. Farkas rámutatott, hogy ez Ázsiában immár egy több generációra kiterjedő hagyomány, amelynek hátterében már vezető nyugati művészek mellett áttanult évek állnak, s nem pusztán a szorgalom és a technikai precizitás eredménye. Azt azonban hozzátette, hogy a Zeneakadémián magyar tehetségekben szerencsére még egyáltalán nincs hiány, azonban a mesterkurzusain megismert kvalitásos ázsiai növendékek Zeneakadémiára történő meghívása mindenképpen pozitív hatást gyakorol a hazai zenekultúra szélesebb körben való elterjesztésének lehetőségére. Arról nem is beszélve, hogy a Zeneakadémián végzett ázsiai muzsikusok majdani versenygyőzelmei a magyar intézmény dicsőségét öregbítik, rendkívül komoly reklámértékkel bírnak, s megteremtik annak a lehetőségét, hogy a liszti zongorahagyomány és általában a nyugati zenekultúra a Távol-Keleten is tovább éljen, ahol ennek fontosságát és mélységét megértik, és maximálisan megbecsülik. Ennek kapcsán Farkas Gábor végezetül rámutatott, hogy amennyire üdvözlendő és támogatandó tendencia Kína és más távol-keleti országok nyitottsága a mi zenekultúránk felé, addig mi itt a nyugati kultúra bölcsőjében át kell, hogy érezzük annak a felelősségét, amit ez az örökség jelent, különösképpen Kodály országában, akinek idevágó gondolata időszerűbb útmutató, mint valaha: „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak”.
