A Zeneakadémia egyházzene tanszékének hallgatói adták a szólista-gárdát a zenetörténet első fennmaradt dramma per musicájának — mai szóval operájának — különleges előadásához a Magyar Zene Háza tereiben november 28-án.
- hirdetés -

De mi köze az egyházzenének Perihez? Az 1600-as évek formálódó monodikus stílusa az ókori dráma rekonstruálási kísérletének izzásában szöveg és zene újfajta viszonyával kísérletezett, az olasz nyelvű beszéd zenévé való kottázásának izgalmas terepe volt. A Peri zenében megkülönböztethetünk több réteget: relatíve statikus recitációt, dinamikus énekbeszédet, a tánc ritmikáját is magába felvevő dalszerűséget. A monódia sokszínűsége mögött felsejlik az egyházi ének gazdag, évszázadokban mérhető hagyománya. És milyen finoman árnyalt, milyen kifejező ez az énekbeszéd! Bali János az előadás rögtönzött bevezetőjében elmesélte, hogy az alvilágot megjárt Orfeusz alakja az ókortól kezdve Krisztus-szimbólum volt.
Az előadást Bali János Liszt díjas karnagy, a Széchenyi Művészeti Akadémia címzetes tagja, egyetemi tanár, a Zeneakadémia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Győri Egyetem tanára rendezte, ő volt az egyetemek közti projekt létrehívásának kezdeményezője és művészeti vezetője. Az opera annak eredeti — Caccini változtatásaitól mentes — formájában hangzott el, ugyan ez alkalommal kissé rövidített formában. Az előadásban, amellett, hogy zeneileg historikus elvek szerint, historikus hangszerekkel játszották, a színrevitelt fiatalos lazaság jellemezte a körülményeket ügyesen kihasználó korszerű, “villámrendezésnek” köszönhetően. A vonzó, friss minimalizmusból néhány markáns elem expresszív, összefogott, emlékezetes produkciót teremt: hidat régi zene és modern látvány, egyetemi színjátszás és professzionális igényű historikus előadás között” — olvassuk a Zene Háza ajánlójában. Rendhagyó módon a helyszín ligetet idéző belső előterében zajlott az előadás, az üvegfalakon keresztül beengedve a külső liget látványát is. Szabadon mozoghattak a nézők is, akik a harmadik szín után a zenészekkel együtt harsonaszó kíséretében levonultak Orfeót követve az alvilágba a -2. szintre, ahol vörös fényben izzottak a falak. Táncos fúriák látványában gyönyörködhettünk, amíg meg nem érkezett liften a holtak kara is. Plutone és felesége, Proserpina grandiózus gesztussal nyíló fotocellás ajtó mögül lépett elő. Orfeót éneke győzelemre segítette, és nyomában a közönség is visszatérhetett a föld színére a meghitt ligetbe. Ez nem is történhetett másként, hiszen Peri műve egy királyi menyegzőre készült 1600-ban.

Fotó: Demecs Zsolt
Az előadásban részt vevő Pázmány Egyetemi kórust Bali János alapította, most Ney Andreával közösen vezetik. A szöveg magyar fordítását, amelyet a kivetítőn követhettünk, a Pázmány olasz tanszékének professzora, Domokos György készítette. A szólisták betanítását az egyházzene tanszék tanárai, Rajk Judit, Tóth Orsika és Pétery Dóra végezték. A billentyűs continuot Pétery Dóra játszotta. Az Orfeo énekét kísérő lantosok — a korabeli gyakorlatnak megfelelően teorba és chitarrone párosa — a Pécsi Egyetemről érkeztek, Kónya István tanítványai. További hangszeres közreműködők jöttek a Győri Egyetemről, a Bartók és a Szent István Konzervatóriumból. A koreográfus Pétery Melinda volt.
Az egyházzene tanszék szólista-hallgatói: Ábrahám Dzsenifer (Euridice), Szendrei Dávid (Orfeo), Jasmin Hoppe (La Tragedia, Arcetro, Proserpina), Horváth Benedek (Aminta), Preisinger Virág (Dafne), Pati-Nagy Boglárka (Venere), Igali Csanád (Plutone), Máté Gábor (Radamanto), Tóth Péter (Tirsi), Péterfay Ferenc (Caronte).
A cikk szerzője Kovács Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos főnunkatársa.