Amikor Madrid leghíresebb sugárútján, a Gran Vián korzózik az ember, nem is gondolja, hogy néhány perc sétára, egy eldugott kis utcában van egy templom, ahol Szent István király és Szent Imre herceg fogadják a látogatókat. Külön büszkeségre adhat okot, hogy freskóikat a barokk művészet egyik legjelentősebb mestere, Luca Giordano alkotta.
- hirdetés -
„A Gyorskezű Luca”
Luca Giordano (1634-1705) a spanyol fennhatóságú Nápolyban született, szülővárosán kívül Rómában, Velencében és Firenzében is teljesített megbízásokat, mielőtt Spanyolországba utazott. Széleskörű elismerést azzal vívott ki magának, hogy sikeresen ötvözte a római és a velencei művészet stílusjegyeit. Alkotásain igyekezett meglepő hatásokat kelteni és a végtelen tér képzetét megteremteni, mindeközben azokon a színek is hangsúlyos szerepet kaptak.
A festő emellett bámulatos gyorsaságáról is ismeretes volt. Amikor az egyik nápolyi templom boltozatára 48 óra alatt rittyentette fel a freskókat, meg is kapta a Fa presto (Gyorsan csinálja) becenevet.
Egy kis zsarolás
Giordano hírneve a spanyol királyi udvarba is elért, ahol bizony híján voltak a freskó festéshez igazán értő mestereknek. A sokat betegeskedő, hosszú életre nem számító II. Károly királynak (1661-1700) jól jött volna a „Gyorskezű Luca” szolgálata. Az idősödő művész azonban nehezen adta be a derekát. Már többször nemet mondott, mire a király egy kis zsaroláshoz folyamodott: akkor volt hajlandó megerősíteni Giordano fiának pozícióját a nápolyi kormányban, ha a festő cserébe a szolgálatába áll. Luca Giordano végül 1692-ben lépett spanyol földre és neki is állt a San Lorenzo de El Escorial kolostorpalota díszítéséhez.
A nagy beázás
A San Antonio templomot eredetileg a portugál közösségnek építették 1624 és 1632 között, de a spanyol és a portugál korona különválása után az udvar német tagjai kapták meg. A templom ovális kupoláját az 1660-as években kezdték el kifesteni a Szent Antal életét ábrázoló jelenetekkel, valamint spanyol és portugál szentekkel. 1690-ben aztán a tető kilyukadt, és a beázások miatt a freskók is megsérültek. Azok kijavítására Luca Giordanot kérték fel, aki addigra már számos nagyszabású megbízást teljesített a királyi udvar számára.
Szent István és Szent Imre a „madridi Sixtus-kápolában”
Giordano először tovább „barokkosította” a kupola ábrázolásait, növényi- és építészeti motívumokkal dobta fel őket, a főoltár fölé pedig egy allegóriát festett. Ezután kaptak helyet az addig díszítetlen falakon a Szent Antal csodáit ábrázoló jelenetek, alattuk pedig nyolc király és királynő. Közöttük szerepel Szent István és Szent Imre, rögtön a bejárat két oldalán. A megtalálásukat nagyban segíti az alattuk lévő felirat.
Szent István vaskos, barokkos alakja vagy hatalmas, télapós fehér szakálla ugyanis nem könnyíti meg a beazonosítást,
alig különbözik a kissé sematikusan ábrázolt többi királytól, a francia IX. Lajostól vagy a kasztíliai III. Ferdinándtól. Nem is a megjelenés a fontos itt, hanem valami egészen más.
Az ábrázolt személyek mindannyian királyi családból származó szentek voltak, a pogányság elleni küzdelemben kiemelkedő európai uralkodók, akik sokat tettek a kereszténység védelmében. Fontos erény volt ez a Habsburg II. Károly király számára, így érdemelték ki, hogy a San Antonio de los Alemanes, vagy ahogy egyesek emlegetik, a „madridi Sixtus-kápolna” falán örökítsék meg őket.
A blog támogatója az idén 30 éves Cervantes Intézet:
