A madridi Prado Múzeumot a megnyitása óta több ezer másoló kereste fel, hogy az ott kiállított mesterműveket tanulmányozza és lemásolja. Ezekről a kopistákról az intézmény már a 19. században pontos nyilvántartást vezetett, amelyet böngészve magyar művészek nevére is rábukkanhatunk. 1899 nyarán nem is egy, hanem egyszerre három magyar festő kereste fel a rangos múzeumot, hogy másolatot készítsenek az egyik leghíresebb spanyol festő, Velázquez alkotásairól.

- hirdetés -

Ahol a művészet születik

Külföldi múzeumokban járva gyakran találkozunk a kiállítótermekben festőállványok mögött elmélyülten dolgozó másolókkal. A művészi másolatok készítése valaha a művészeti oktatás szerves részét képezte, általa a növendék behatóan tanulmányozhatta a régi mesterek kompozícióit, stílusát, ecsetkezelését. Készültek másolatok megbízásra is, magángyűjtők és múzeumok is gyarapították velük a gyűjteményeiket.

A Prado Múzeum kétszázéves történetében a másolók kiszolgálásának rendkívül komoly hagyományai vannak, talán meglepő, de ez a tevékenység egykor jóval fontosabb volt, mint a pusztán nézelődő látogatók fogadása. Már az alapító királyi dekrétum is kiemeli ezt a fajta didaktikai célt és ennek megfelelően az intézmény a kezdetekben heti öt napot a másolóknak tartott fenn, míg a nagyközönség számára csak heti egyet.

A műgyűjtő José Lázaro Galdiano Velázquez festménye, Az Udvarhölgyek (Las Meninas) egyik másolata mellett a Prado Múzeumban – Forrás: viajarconelarte.blogspot.com

A Másolók könyve

Természetesen nem állíthatott be akárki a múzeumba festeni, a másolók fogadásának pontos rendje volt. A másolni szándékozó személyek minden esetben kérvényt nyújtottak be a múzeum igazgatója számára, melyhez egy akadémiai tanár vagy egy ismert művész ajánlólevelét is csatolniuk kellett. Érkezésükkor aztán részletes leltár készült a bevitt tárgyakról és segédeszközökről, távozáskor pedig egy múzeumi dolgozó mindezt gondosan leellenőrizte. A másolással kapcsolatos legfontosabb adatokat a „Másolók könyvében” tartották nyilván. Ezekből a füzetekből azt is megtudhatjuk, hogy ki melyik alkotást másolta és mennyi időt töltött a munkával.

A madridi királyi gyűjteményt eleinte leginkább spanyol művészek keresték fel, de a közlekedési viszonyok javulásával egyre több külföldi, főleg angol és francia művész is felfedezte: a Másolók könyvében megtaláljuk Manet, Degas, Berthe Morisot, Toulouse-Lautrec és Monet aláírását is.

Egy oldal a Másolók könyvéből, benne Thorma János és Zemplényi Tivadar nevével – Forrás: 1898-1900 Libro de Copistas, Museo Nacional del Prado, Sign.L4

Három magyar festő Madridban

1899 nyarán három magyar festőművész kereste fel a Budapesttől igencsak távoli múzeumot. Hegedűs László nevét június 30-án jegyezték be a Másolók Könyvébe, Thorma János július 19-én, Zemplényi Tivadar pedig két nappal később kezdte meg a munkát. Mindannyian július végén fejezték be a másolást, vagyis, míg Hegedűs László majdnem egy hónapig festhetett, Thormának és Zempélnyinek egy bő hét állt rendelkezésére.

Mindhárman a spanyol aranykor nagy festője, Velázquez egy-egy remekét másolták, Hegedűs az ókori filozófus Menipposz, Thorma János a törpe Sebastián de Morra alakját, Zemplényi Tivadar pedig egy másik udvari bolondot, Bobo de Coriát. (Azóta már az újabb művészettörténeti kutatások eredményeképpen e két utóbbi festményt átnevezték.) Az egybeesés nem véletlen, a három kiváló festőművész ugyanis állami megbízatásra utazott Madridba, képeiket az akkoriban szerveződő Szépművészeti Múzeum számára készítették. Az újságok már a festők madridi kiküldetése alatt beszámoltak a munka alakulásáról, főleg Hegedűs Menipposzát övezték nagy várakozások.

Diego Velázquez: Menipposz,1638 körül, Madrid, Museo Nacional del Prado – forrás: Wikipédia

Hogy milyen benyomást keltett a spanyol főváros a festőkre, azt Thorma János egyik leveléből sejthetjük: „Napokban elutazom ebből a tohuvából Párizsba, ne vedd rossz néven, hogy ilyen röviden értesítelek, de úgyis nemsokára szóval jobban elmesélhetem a benyomást, amit reám tett ez a kirándulás.” Írta Madridból július 20-án Réti Istvánnak Nagybányára.

A hazaút tartogatott némi izgalmat, a szomszédos Portugáliában ugyanis éppen ekkor ütötte fel a fejét egy pestisjárvány, amely könnyen átterjedhetett volna Spanyolországra is. Festőink még időben elhagyták az országot azelőtt, hogy a francia-spanyol határon felállították volna a vesztegzárat.

A Velázquez kiállítás

A Madridban készített másolatok bemutatására a Velázquez születésének háromszázadik évfordulója alkalmából rendezett budapesti kiállításon került sor. A tárlatot 1899. október 29-én nyitották meg a Magyar Tudományos Akadémia palotájának második emeletén, ahol azelőtt egy 14 000 látogatót vonzó Van Dyck kiállítást rendeztek. Mivel eredeti alkotásokhoz szinte lehetetlen lett volna hozzájutni, ezek híján a kiállítás rendezője, dr. Térey Gábor, az Országos Képtár őre főleg fotóreprodukciók és festménymásolatok – vagy az akkori szóhasználattal élve „eredeti olajmásolatok” – segítségével mutatta be a mester munkásságát. Hegedűs, Thorma és Zemplényi már említett képei mellett láthatóak voltak még Aranyossy Ákos, Balló Ede, Kovács Mihály és Tornai Gyula különböző gyűjteményekben készült kópiái is.

Zemplényi Tivadar – Fotó: Ellinger – Forrás: Vasárnapi Újság, 1901.03.24.

A három, frissen készült kép vegyes fogadtatásban részesült, egyes kritikusok hiányolták a hűséges másolást és a festők szemére hányták az egyéni stílus túlságos jelenlétét. Malonyay Dezső dícsérte Hegedűs Lászlót és Zemplényi Tivadart, de megjegyezte, hogy „Thorma János másolata jobb Thorma festmény, semmint hű Velázquez”. dr. Lázár Béla, kritikája élesebb volt: „De bezzeg nincs bennük köszönet! Balló két jó másolatát kivéve, a többi hevenyében és hamisan összeütött kópiák (…) kapunk egy Zempléni plein-airt, meg egy széles ecsetkezelésű Thormát”. Az ilyen kritikák ellenére a kiállítás iránt szokatlanul nagy volt az érdeklődés, a kiállításkatalógust pedig olyan gyorsan elkapkodták, hogy egy hónapon belül újra kellett nyomtatni.