Szinte alig tudunk valamit Pfeiffer Antal származásáról és életéről, aki nyilvánvalóan kulcsfontosságú fuvolaművész volt Pest-Budán, és hivatásának folytatása fiában, Adolfban követőre talált. Az apa valószínűleg a Táborszky-vonósnégyes brácsása volt, illetve ő töltötte be a pesti német színház zenekarának első fuvolás állását, valamint ő lett a Nemzeti Zenede első fuvolatanára.
Táborszky Mihály 1827-ben alapított meg a magyar vonóskultúra szempontjából is igen jelentős vonósnégyesét. A brácsaszólamot egy bizonyos Pfeiffer úr játszotta, aki, meglehet, azonos azzal a fuvolással, aki az 1830-as években tűnt fel a korabeli írott forrásokban. A kvartett tagjai a pesti német színház (Städtisches Theater) muzsikusai voltak, az együttes 1834-től a Nemzeti Casino rezidens vonósnégyese lett. Így ír 1832-ben a Tudományos Gyűjtemény 7. száma gróf Brunszvik Ferenc akadémiájáról – azaz hangversenyéről – amelyben megtaláljuk a Pfeiffer nevet is.
El nem mellőzhetem ama jeles Akadémiákat, mellyeket Pesten télen által hetenkint több ízben adni szokott M. Gróf Brumszvik Fer.[enc] esmeretes derék Violoncellista; mellyekben több Pesti rendes ‘s legjelesebb hangművészek, mint Taborszky, Bezdák, Pfeiffer, Tsukly ‘s a’ t. részt vesznek; sőt maga a’ M. Grófné is, szül. Just, mesteri Klavir játszásával díszesíti azokat.
A korabeli sajtóforrások alapján egyértelműen azonosítható, hogy a kvartett brácsása és a fuvolaművész ugyanaz a személy. A Honművész 1834-es novemberi számban látjuk, hogy Pfeiffer nyilvánvalóan a Táborszky vonósnégyes brácsása, míg alig egy hónappal később, a decemberi számban ugyanezt a nevet találjuk egy különleges mű, egy Friedrich Kuhlau által szerzett fuvola-kvartett előadásakor.
Pesten Taborsky ur hangversenye, mellyről múltkor emlékeztünk, nov. 3-án a’ Duna fördő teremében tűrhető számú közönség előtt ment végbe. (…) Tárgyai voltak: 1) Jansa brillant quartettjainak egyike Taborsky, Adler, Pfeiffer, ’s Wagner urak által előadva.
Pesten a’ nemzeti casinóban nov. 30-kán adatott hangászati mulatságra szép számú gyülekezet jelent-meg. (…) — 3) Kuhlau quartettja négy flautára. Előadák Pfeiffer, Scheibel, P…i, és Schmidt urak. Az utósó mű valamint ritkaságára, úgy érdekes előadására nézve különös figyelemmel és részvéttel fogadtatott, ’s a’ négy jeles művészek tapsokkal tiszteltettek.
Pfeiffer Antal – a Honművész 1836-ban keletkezett beszámolója szerint – egy saját szerzeményű, kettősverseny-szerű kompozícióját is előadta fuvolázó kisfiával, az ifjú Pfeiffer Adolffal.
Pesten a’ nemzeti casino teremében jannarius 3-kan adatott hangászati mulatság részei voltak. (…) — 2) Pfeiffer kettős flauta-concertja. A’ két flautát játszá a’ szerző ur, ’s kis fija, Adolf. A’ fennemlített kísérő hangszerekhez még fagot is járult.
Pfeiffer Antal fia, Adolf tehát követte apját a fuvolaművészi pályán, és az 1830-as évek egyértelműen a Pfeiffer család – apa és fia – évtizede volt. A Honművész egyik 1837-es cikkében a fiút tízévesnek említi. Ebből az évadból több fontos hangverseny emelkedik ki, így azok a márciusi koncertek, amelyeken az ifjú, ekkor tizenhét éves belga hegedűvirtuóz, Henri Vieuxtemps (1820–1881) mutatkozott be, a kor szokásának megfelelően mindkét városban, Budán valamint Pesten is. A budai hangverseny alkalmával „a kis” Pfeiffer Adolf is fellépett.
Három nappal később Vieuxtemps ismét hangversenyt adott – ezúttal Pesten – a Honművész tanúsága szerint Pfeiffer Antal részére, aki a „pesti színház első flautása”. E jelentős hangverseny zárószámában a fiú, Adolf ezúttal a német fuvolázás meghatározó alakjának, Anton Bernhard Fürstenaunak (1792–1852) egyik Concertinóját – valamelyik kettősversenyét – játszotta apja oldalán.
Még mindig márciusban az énekes, Minkné asszony búcsúkoncertjén került sor a következő fellépésre, ahol a művésznő mellett Vieuxtemps, Erkel Ferenc és Pfeiffer Adolf is fellépett. A Honművész tudósítása itt a fiatal – bátran állíthatjuk – fuvolás csodagyereket tízévesnek említi. Sajnos nem állapítható meg, hogy francia fuvolázás jelesének, a párizsi Conservatoire professzorának, Jean-Louis Tulounak (1786–1865) melyik fuvolaversenye hangzott el, de a francia fuvolavirtuóz művei minden esetben nagy felkészültséget kívánnak.
Majdnem napra pontosan két hónap elmúltával a fiatal tehetség ismét színpadra lépett, és belga Eugène Walckiers (1793—1866) egyik virtuóz szerzeményét szólaltatta meg, sajnos nem világos melyiket. A darabválasztásban talán a belga hegedűvirtuóz látogatása is szerepet játszott.
1837.05.25. HANGÁSZAT – Pesten a’ nemzeti casino teremében a’ május 21-dikén adatott hangászati mulatság tárgyai voltak: 1) Haydn Józs. B-dur quartettja. — 3) Walkiers szerzeményeiből a’ kis Pfeiffer Adolf flaután több izbeli tapsokkal megtisztelve egy egyvelget igen csinosan játszott quartett-kiséret mellett.
A nyári szünet után, az őszi koncertévad nyitányaként szeptemberben a két Pfeiffer együtt lépett színpadra, mégpedig az apa kétfuvolás kompozíciójával. A műsor első számát a Táborszky-vonósnégyes adta, ahol – amint az a beszámolóból egyértelműen kitűnik – Pfeiffer Antal brácsásként lépett fel. Amikor a vonóskvártett már a két fuvolát kísérte a következő műsorszámban a cikk szerzője megemlíti ki helyettesítette a brácsa szólamban a fuvolázó Pfeiffer Antalt.
Pesten a’ nemzeti casino teremében oct. 11-én déli 12 órakor kezdetett-meg az őszi hangászati mulatság. (…)Onslov szép A-moll quartettja; előadva Táborski, Pfeiffer, Stocker ’s Wagner urak által. — 2) Pfeiffer urnak lengyel szellemű rondáját quartett-kiséret mellett (mellyben Härtl úr látá el a’ brácsa-szerepet) két flaután előadák e’ hangmű szerzője és 10 esztendős Adolf fija, ki nemcsak pontos hanem érzés teljes játszása által szép reménységgel biztatja tanítóját, jeles művész atyját, jövendő művészi pályája felől. A’kis fiúcska nemcsak megjelenésekor, hanem játszása közben ’s végén is érdemlett tapsokkal buzdittatott.
A fenti darab, a „lengyel szellemű” rondó azonosítható az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében Pfeiffer Antal op. 9-es kompozíciójaként. A mű ajánlása az olasz írónak és politikusnak, Giovanni Ruffininak (1807–1881) szól. Az előkelő családból származó művész készítette Donizetti Don Pasquale című operájának librettóját, és Giovine Italia (Fiatal Olaszország) mozgalmának lelkes híve volt. A kompozíció ajánlásában félreérthetetlenül kitapintható a reformkor légköre.
A Pfeiffer család következő éve már sokkal szerencsétlenebbül alakult az 1838-as árvíz miatt. Januárban, tehát bő két hónappal a szerencsétlenség bekövetkezte előtt még együtt lépett fel a két Pfeiffer, a fiatal Erkel Ferenc és Táborszky társaságában. Ekkor szintén ösmeretes kettős-t, azaz vélhatően a már említett op. 9-es kompozíciót adták elő.
Az árvíz súlyosan érintette a családot, minden ingóságuk elveszett, ezért az ekkor alig tizenkét éves Adolf már májusban Bécsbe utazott koncertet adni családja megsegítésére. A dunai árvíz károsultjainak megsegítésére érkezett pénzadományok listáján találkozunk a fuvolaművészek nevével.
Pfeiffer Adolf, a’ pesti elszerencsétlenült Pfeiffer Antal’ 12 évü fija, Bécsben apr. 20-kán fuvolával hangversenyt adott, mellynek jövedelme szerencsétlen apjának vala szánva.
Az elemi csapás nem törte meg a fiatal fuvolás lendületét, mert a szeptemberi évadnyitón két művet is előadott. Az egyik Johann Christian Lobe (1797–1881) technikailag rendkívül igényes fuvolaversenye – szinte biztos, hogy az op. 21-es mű – valamint a koncert zárószámaként, apja, Pfeiffer Antal kompozícióját, a magyar témára írt variációkat. Ennek a műnek a lelőhelye egyelőre ismeretlen.
A következő évben ismét találunk hírt, de ezúttal az idősebb Pfeiffer egyedül lép fel, Karl Keller (1784–1855) német fuvolaművész művét játssza vonósnégyes-kísérettel. De a következő év tavaszán apa és fia ismét együtt léptek fel, és megtudhatjuk, hogy Pfeiffer Antal a városi, azaz a német színház első fuvolása.
Pesten a’ hangversenyek egymást érik. így 1) mart. 23-án a’ városi színházban Pfeiffer Antal színházi első Fautajátszó jutalmául ,,a’ granadai éjszállás 1-sö fönása után mellyben Miklevicsné assz. (szül. Heinefetter Fatime) szívességből mint Gabriela, és Stampfl Ferd. ur (vadász) első színi próbául léptek-fel, de mindkettőnek tehetségei tökélyesb kifejezést óhajtatnak; a’ versenyt adó ur és Adolf fija, Fürstenau-szerzette verseny-művet derekasan játszottak két flaután.
Az ifjabbik Pfeiffer, Adolf továbbra is fellépett az új évtized koncertjein, és a kor legnehezebb darabjait tűzte műsorára. 1841-ben a Honművész ismét az apáról, Pfeiffer Antalról tudósít fuvolaművészként, aki most is technikailag magasabb követelményt támasztó variációkat játszott Louis Drouet (1792–1873) holland születésű francia fuvolaművésztől. Egy további, kora tavaszi koncerten Pfeifferék, ismét együtt lépek fel, de már külön műsorszámokban. Pfeiffer Antal Romberg kvartettjében tüntette ki magát, míg fia Adolf apja szerzeményét játszotta – talán ugyanazt a magyar témára írt variációs művet, amellyel korábban is találkoztunk. A koncerten a nemzeti és a német színház hangszeresei együtt léptek fel.
A következő hónap műsoraiból sem marad ki a fuvola, így nemcsak azt tudjuk meg, hogy a tizennégy éves Pfeiffer Adolf a Nemzeti Színház Zenekarának tagja. Azt is, hogy egy különleges művet játszik: Peter Lindpaintner (1791–1856) német karmestere és zeneszerző fuvolaversenyét, amelyet a szerző a fiatal Theobald Böhmnek ajánlott.
A’ városi színházban a’ Pest városi tisztviselők özvegyei s árváinak nyugpénzi intézetére apr. 6-án estve adatott hangversenyt szép számú közönség látogatá. (…) Az élőzenék — Lindpaintner concertje flautára, játszá Pfeiffer Adolf a‘ nemzeti színház hangászkari tagja; (…)
Az utolsó, de annál érdekesebb adatot 1843-ben találjuk Pfeiffer Adolfról, amikor a húszesztendős Doppler Ferenccel játszott együtt. Ekkor Adolf tizenhét éves lehetett. Ezt követően megszűnnek a kiemelkedő képességű fuvolásról szóló híradások, elképzelhető, hogy külföldre – talán Bécsbe vagy Prágába – távozott, további tanulmányok céljából.
A Pfeiffer név felbukkan egy 1845-ös erdélyi lapban, a Múlt és Jelenben, ahol arról számolnak be, hogy egy, a bécsi és prágai konzervatórium diákjaiból alakult együttes kitűnő hangversenyt adott Kolozsváron. Ennek értelmében feltételezhetjük, hogy a tizenkilenc éves Adolf valamelyik intézmény diákja lehetett, sőt a sajtóanyag egyértelműen egyenlőségjelet tesz Pfeiffer Adolf és a 19. század egyik kiemelkedő virtuóza, Giulio Briccialdi (1818–1881) játéka közé. Az olasz művész 1844 őszén járt Erdélyben, így a nagy zenei hagyománnyal rendelkező Kolozsváron is, ahol szeptember elsején lépett fel, így koncertjének élménye még élénken élhetett a városban, amikor a Pfeiffert foglalkoztató együttes a városba látogatott 1845 júniusában. Ebben a beszámolóban hangzik el a híres mondat: „Ha a’mult öszszel, Briccialdit nem hallottuk volna, ez elsőségben akkor Pfeiffer fuvolája is osztoznék.”
A Filharmóniai Társaság alapító okiratán aláírói között megtaláljuk Pfeiffer Antal nevét, aki akkor, 1853-ban brácsásként szignózta a dokumentumot.
A későbbi években az idősebb Pfeiffer a Zenedében tanított fuvolát. 1855-ben egész biztosan ő vezette a fuvola osztályt.
A tanszak hat van, u. m. Zeneszerzés és generalbassus tanszaka; tanár: Them Károly; ugyanő tanár a zongora-szakban is; gordonka-tanszakban tanár : Szűk Leopold ; e szak két osztályból áll: fuvola-tanszak, tanár Pfeiffer Antal; hegedű-tanszak, négy osztálylyal; a két elsőben tanár: Huber Károly; a két utolsóban : Rid1ey-Kohne: az ének hasonlólag négy osztályban tanittatik; az ifjak külön, a leányok külön; mindkét neműek első két osztályában tanár: Engesser Mátyás; s a két utóbbiban Menner Lajos. A klarinét-osztály 1854. nov. 21-kén nyittatott meg.
Két évvel később pedig két tanítványát is megismerhetjük.
A zenedének szombati próbatétele a fuvolára és az énektanszaki ifjak mind a négy osztályára terjedt ki. A fuvolázók között nincsenek ugyan még Dopplerek, hanem azért van Pfeiffer tanár úrnák egy pár jeles tanítványa, nevezetesen Fürvasz Sándor, ki Briccialdi éji zenéjét és Richter Foren ez, ki Pfeiffer változatait oly ügyességgel és érzéssel játszották, hogy idővel zenedénk díszére válhatnak.
De kanyarodjunk vissza a fiatalabb Pfeifferhez. Egyes későbbi adatok arra mutatnak, hogy Adolf Odesszában telepedett le, ahol egy művészetpártoló nagyherceg szolgálatába állt, ám további életpályája e pillanatban ismeretlen. Annyi azonban bizonyosan kijelenthető, hogy a fuvolaművész korának kivételes tehetsége volt – egyike a 19. század legkiválóbb magyar fuvolásainak – ezt nemcsak az általa fiatalon előadott nehéz darabok sora jelezi, hanem ez az utolsó híradás is, amelyben a 19. század egyik legnagyobb fuvolaművészéhez hasonlították.
A két Pfeiffer életútjának adataiból kirajzolódik a reformkori Pest-Buda fuvolás élete. Az idősebb Pfeiffer 1841-ban egyértelműen a Pesti Német Színház fuvolása volt, míg fia ugyanekkor a Nemzeti Színház zenekarában játszott. Életútjuk feltárása fontos adalék lehet a magyar fuvolázás történetéhez.
- Az idézeteket eredeti, korabeli helyesírással közöljük.
