Mivel „A magyar fuvolázás kétszáz éve és európai beágyazódása” című kötet immár fizikai valójában is eljutott az olvasókhoz, ezért talán érdemes szót ejteni arról miként alakult ki és épült fel ez a kiadvány.
Ahogy Dalos Anna írja az előszóban a könyv „fuvolaművészek és zenetudósok gyümölcsöző együttműködése nyomán született” vagyis a kiadvány hazai, de külföldi mértékkel is unikális megközelítéssel közelített vállalt témájához. Az alkotópártos – Szilágyi Szabolcs és Czeloth-Csetényi Gyula (fuvolaművészek) – a zenetudomány területéről hívott meg szakembereket, hogy közös koncepció mentén térképezhessék fel a hazai fuvolakultúra legfontosabb történéseit, fordulópontjait.
Kusz Veronika, Ozsvárt Veronika, Riskó Kata a Zenetudományi Intézetből tapasztalt zenetörténészként csatlakoztak az alkotópároshoz segítségükkel számos hiánypótló anyaggal gazdagítva a könyvet.
A végeredményt tekintve – ahogy ezt a kiadvány alcíme is jelzi – a kötet egy esszé- és tanulmánygyűjtemény, amelynek minden fejezete külön-külön is olvasható. Tartalmi szempontból, kronológiai síkba helyezve egy átfogó történeti képet ad az olvasók és a fuvolázás történetével foglalkozó – akár külföldi – szakemberek számára, akiknek látóköréből a közép-európai fuvolakultúra eseményei, szereplői eddig kimaradtak. Tehát a felépítésből adódóan a kötet egyrészt heterogén, másrészt hálózatszerű is, fejezeteit nem feltétlenül kell egymás után olvasni, sőt – az alkotók szándéka szerint – az egyes esszék és tanulmányok egymással tartalmi kapcsolatban vannak, egymásra reflektálnak, kommunikálnak.
Ahogy az ilyen jellegű szakmai anyagoknál ez megszokott az információsűrűség nem feltétlenül támogatja a gyors olvashatóságot, ezért a kötet teljes „kiolvasása”, megértése hosszabb időt is igénybe vehet.
Magyarországon a hangszeres szakmai könyvek – így a fuvolázással kapcsolatos szakirodalom – megjelenésének szinte alig van hagyománya – bár örömteli, hogy az utóbbi néhány évben ez a helyzet megváltozni látszik. Mégis olvasói oldalról szokatlan és újszerű helyzet, hogy saját nyelvünkön olvashatunk fuvolázásunk múltjáról. Nem csak az érdeklődő, zeneszerető laikus számára nyitott tehát az út, de a szakma szereplőit fokozottan hívja, várja a kötet. A kiadvány ebben is újítani kíván, hiszen külföldön már sok évtizede elérhetőek a fuvolázással kapcsolatos fundametális munkák, akár az adott ország nyelvén, így a rendszeres tájékozódás, és ismeretanyag rendelkezésre áll.
Éppen ezért a „A magyar fuvolázás kétszáz éve” tartalmilag úgy épül fel, hogy elegendő információt, támpontot nyújtson az Olvasójának, aki esetleg más, idegennyelvű kiadványok felé kíván fordulni. Ebben segít a kötet közel ezer lábjegyzete. Ezen túlmenően a könyv a magyar fuvolakultúra jelenkori önreflexiója is, egy olyan anyag, amely történeti szemléletből kíván mélyebb identitástudatot adni valamennyi Olvasójának. Tehát nem csak hiánypótló anyagok kaptak helyet a közel 500 oldalas kiadványban, hanem az alkotók megkísérelték néhány jól ismert, de mára sztereotípiává halványult téma újszerű megközelítését, modernebb artikulációját.
Dalos Anna szavait idézve:
Nem csodálkoznék, ha ez az „esszégyűjtemény” a hangszeres muzsikusok körében „a nagy fuvolás könyv” elnevezést nyerné el. Páratlanul sok információ található magukban a tanulmányokban is, ám az olvasónak érdemes a lábjegyzetekben is elmélyednie: nemcsak a fuvolázás, de a zene, sőt a kultúra egészének történetébe kaphat betekintést a könyv alapos böngészője.
Valóban, a nagy fuvolás könyv nem titkolt célja, hogy kiindulópont, origo lehessen a jövőben, nem csak egy újabb művészgeneráció számára, hanem támpont és forrás mindazoknak, akik a témájához ma is elkötelezett szakmai vagy épp laikus érdeklődéssel közelítenek.
