Kirill Troussov november 8-án este legkiválóbb zenész barátaival tér vissza a Magyar Zene Házába, a Szextett sztárokkal című koncertre. Az estet a közös zenélés iránti határtalan szeretetük hívta életre – nem mindennapi pillanat, hogy ezek a világszerte turnézó művészek – Várdai István, Szűcs Máté, Pusker Júlia, Fejérvári Zsolt, Fejérvári Zoltán, Abouzahra Amira –, egy időben egy színpadon állhatnak. A hegedűművésszel a kamarazenélés örömei és a programon szereplő művek mellett arról is beszélgettünk, miért tartja fontosnak a közvetlen, személyes kapcsolattartást a közönségével.
– Mendelssohn és Glinka egy-egy szextettjét tűzik műsorra, és talán nem túlzás azt állítani, hogy egyik sem számít alapműnek a kamarazenei repertoárban. Miért állítják egymással párba épp ezt a két művet?
– A koncert alapötletét az adta, hogy nagyon szerettünk volna együtt játszani. Várdai Istvánt nagyon régóta ismerem, az egyik legjobb barátomnak tartom. Vele és Szűcs Mátéval már sokszor játszottam, de Fejérvári Zsolttal még nem igazán volt erre alkalmunk, mert a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezető nagybőgőseként ő is nagyon elfoglalt. Megkerestük azokat a darabokat, amelyekben mindannyian együtt zenélhetnénk – a Glinka- és a Mendelssohn-mű a szextett repertoár talán két legjobb darabja. Ebben a felállásban nincs egyébként nagy választási lehetőségünk, Schubert Pisztrángötöse jöhetett volna még szóba, de ezúttal úgy döntöttünk, hogy valami szokatlanabbat választunk.
Glinka szextettje nem túl gyakran játszott, de nagyon érdekes darab, és könnyen befogadható. Mendelssohné pedig, mint általában, egy nagyon inspiráló, lendületes kompozíció, tele boldogsággal és ragyogással. A két darab egyszerre nagyon különböző és nagyon hasonló, ezért is állítottuk párba őket. Eddig csak a vonós barátaimat említettem, de itt lesz velünk a zongorista Fejérvári Zoltán is, akivel ugyancsak játszottunk már néhányszor – csodálatos ember és fantasztikus zenész.
– Milyen a kapcsolata Mendelssohn zenéjével?
– Nagyon sokszor játszottam Mendelssohn oktettjét és a két zongoratrióját – mindig is nagy vitáink voltak a csellista Benedict Kloecknerrel, hogy az első vagy a második a jobb. Mindkettő zseniális a maga nemében. Az e-moll hegedűverseny pedig talán az egyik leghíresebb darab a zeneszerző repertoárjában. Minden zenéje különlegesen ragyogó, mindig megvan benne a pozitivitás, az egyedülálló kreativitás. Boldogságot hoz magával.
– Önt szenvedélyes kamarazenészként ismert. Honnan ered a kamarazene iránti szeretete?
– Fiatalon nagyon sok kamarazenei projektben vettem részt, jártam többek között a Kronberg Akadémiára, majd természetesen a szóló repertoáromra, szonátákra, versenyművekre koncentráltam. Később olyan nagyszerű művészekkel hozott össze az élet, mint Várdai István, akit Kronbergben ismertem meg, vagy az imént említett Benedict Kloeckner, aki ugyancsak nagyon közeli barátom.
A kamarazene számomra nemcsak a játékról szól, hanem arról, hogy kapcsolatba kerülünk egymással, hogy örömmel töltjük együtt azt a két-három napot, amikor próbálunk. És amikor színpadra lépünk, azt is ünnepeljük, hogy a világ egy pontján épp találkozunk és együtt zenélhetünk, miközben mindannyian rengeteget utazunk. Csodálatos időt töltünk egymás társaságában, nemcsak a próbákon, hanem barátokként is. Esténként elmegyünk szórakozni, beszélgetünk a repertoárról, új dolgokról, amelyeket felfedeztünk, ismerősökről, akikkel találkoztunk. A kamarazenélés az egyik legfontosabb aspektusa számomra a klasszikus zenei pályának, mert nemcsak a közönséget hozza össze a koncertteremben, hanem a művészeket is a színpadon. Igazi win-win helyzet ez.
– Ha el kellene magyaráznia valakinek, aki még soha nem játszott hangszeren, hogy miért olyan különleges élmény kamarazenélni, hogyan kezdené?
– Párbeszéd ember és hangszer között, beszéd nélkül, zenei hangokkal, az adott mű és a zeneszerző szándékának interpretációjával. A kamarazene egyedülálló, közvetlen művészete annak, hogy zenészként, egyénként, a saját személyiségünket is megmutatva kommunikáljunk egymással a színpadon. A közönség pedig élvezheti ezt a kommunikációt, ami akkor működik elég jól, ha őket is megérinti az, amit hallanak.
– Ön állandó vendég a magyar koncertéletben. Mit szeret a legjobban Magyarországon?
– Csodálom a zene és a magyar emberek kapcsolatát. Az a benyomásom, hogy az itt élők valamiképp még ma is magukban hordozzák a népi hagyományokat, az ezekhez kapcsolódó érzéseket, ezáltal pedig sokkal könnyebben megértik a zenét, mint más országokban. Azt is gondolom, hogy mindennek sok köze van Bartókhoz, akinek alapvetően minden darabja valamilyen módon a népzenéhez és Magyarországhoz kötődik. Sokat tett azért, hogy a zenét a magyar emberek szívébe juttassa.
– Nemrég útnak indított egy sorozatot, amelyben elérhetővé teszi élő koncertjeinek felvételeit – ez a Kirill Troussov Live. Minek a hatására döntött így?
– Az ok tulajdonképpen nagyon egyszerű. A koncertjeim után az emberek gyakran odajönnek hozzám és megosztják velem, mit jelentett számukra egy-egy pillanat, amikor átélhettek valami különlegest, amikor velem és a közönség többi részével osztozhattak az élményben. Minden koncert más, én is mindig másképp játszom, így ezek a pillanatok egyediek, megismételhetetlenek. Mégis szeretném megőrizni ezeket a hallgatóség számára – akár ott voltak a koncerten, akár nem – és a magam számára is, hogy újra meghallgathassuk, felidézhessük őket.
– A YouTube-csatornáján gyakran válaszol is a videóihoz kapcsolódó kommentekre. Mit jelent az ön számára ez a típusú kapcsolattartás a közönséggel?
– Fontos feladatomnak érzem ezt, ami persze sok időt is igénybe vesz. Azt gondolom, hogy ha az emberek megosztják velem az érzéseiket, elmesélik, hogy tetszett nekik az előadás, vagy kifejezik a hozzám és a koncertjeimhez való kötődésüket, akkor sokat jelenthet számukra, ha erre választ is kapnak tőlem. Sajnos nem tudok mindenre reagálni, de igyekszem megadni a lehetőséget a minél közvetlenebb kapcsolatra.
További információ a koncertről ide kattintva.
A cikk Magyar Zene Háza támogatásával jelent meg.
