Papageno Radio
Blogok Marton Éva Énekverseny Már javában próbálnak a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny indulói

Már javában próbálnak a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny indulói

A névadó művésznő köszöntőjével, majd a versenyzők fellépési sorrendjének meghatározásával kezdődött, majd próbákkal folytatódott a tavalyról idénre halasztott, IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a Zeneakadémián.

„Ne idegeskedjenek, lepjenek meg! Boldog vagyok, hogy ilyen szép számban eljöttek” – fordult a fiatal tehetségekhez Marton Éva, a világhírű drámai szopránénekesnő a sorsolással egybekötött megnyitón. Az elsőként érkező versenyzők már szombaton jelentkeztek a Versenytitkárságon, többen pedig próbát is tartottak a hétvégén. E célra a szervező Zeneakadémia biztosít zongorás tantermeket. Ezen felül mindenkinek lehetősége van egy úgynevezett akusztikai próbára is az elődöntőknek helyet adó Solti Teremben.

További segítség, hogy aki nem hozott magával zongorakísérőt, annak biztosít a Zeneakadémia, valamint rendelkezésre állnak például kínaiul és oroszul beszélő hoszteszek is. Érkezéskor minden versenyzőn koronavírus-gyorstesztet végeztetett az intézmény.

Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nyitónapja - fotó: Zeneakadémia, Mudra László
Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nyitónapja – fotó: Zeneakadémia, Mudra László

A vasárnap esti ünnepélyes sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a 20 éves ukrán bariton, Mikita Kijascsenko húzta ki az első fellépő sorszámát, aki Cheung Viola kínai szoprán lesz. A többiek betűrendben követik majd egészen az ábécé végéig, majd onnan elölről. Ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes lesz.

„Önök még fiatalok, karrierjük elején állnak, amit talán nyújtani tudok most, az a biztatás, hogy van jövőjük, ezért higgyenek önmagukban”

– tanácsolta köszöntőjében Marton Éva, felidézve az elmúlt másfél év számos nehézségét, amelyek a művészeti életet is érintették. Mint rámutatott, az online tanításban eleinte nehéz volt személyes kapcsolatot kialakítani a növendékekkel, tartani a lelket bennük, és hitet adni, hogy vége lesz a rossz időknek, pedig ez nagyon fontos – hangsúlyozta.

Marton Éva a díjakkal a nevét viselő énekverseny nyitónapján - fotó: Zeneakadémia, Mudra László
Marton Éva a díjakkal a nevét viselő énekverseny nyitónapján – fotó: Zeneakadémia, Mudra László

Arról is szólt, hogy mit vár a versenyzőktől: az előadandó műveket személyiségükön keresztül újrateremtve visszaadni az ihletett pillanatokat, hiszen azt már tudja, hogy az elődöntőbe került tehetségeknek gyönyörű hangjuk van. Marton Éva úgy fogalmazott: hisz abban, hogy ez a megmérettetés a következő lépés a versenyzők karrierjében, a díjak és a velük járó összegek lehetőséget adnak további tanulmányokra, pályájuk magasabb szintre emelésére.

Ide kapcsolódik:
Élőben a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Az elődöntők műsora 32 Liszt-dalból és 88 opera 125 áriájából áll össze. A versenyzők egy Liszt-dalt, majd egy általuk választott áriát énekelnek a korábban megadott kettőből. A másodikat csak akkor adják elő, ha azt a zsűri kéri.

Mivel az egyik zsűritag, a neves orosz zenetanár, Larisza Gergijeva váratlan akadályok miatt csak hétfőn ér Budapestre, öt elődöntő lesz a tervezett hat helyett, az első így hétfőn este 6 órakor kezdődik.

Az elődöntőkre a belépés ingyenes. Az élő közvetítés megtekinthető a Marton Énekverseny honlapján, a Zeneakadémia honlapján, a YouTube csatornán, valamint a Marton Énekverseny, a Papageno és a Zeneakadémia. Facebook-oldalain. A linkre kattintva olvasható a verseny menetrendje, a döntőre és gálára jegyek itt vásárolhatók.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!