Hol található egy hotel műgyűjteménye? Meg lehet-e venni a festményt a szállodai szobánk faláról? Hogyan kerültek a kortárs írók Kempinski Hotel Corvinusba? Dudás Ildikóval, a Kempinski Hotel Public Relations Igazgatójával, a Mesélő lakosztályok-kezdeményezés kitalálójával beszélgettünk.
Az írók munkafolyamatának már a múlt század óta részei a hotelek, szállodák. A legenda szerint Mikszáth ihletért járt szállodákba a szomszédos szobák lakóit kihallgatni, J.K. Rowling pedig épp a csend miatt vonult vissza egy hotelszobába a Harry Potter befejező kötetének megírásakor. Dudás Ildikó házhoz hozta a szerzőket. Öt kortárs írót kért fel, hogy költözzenek be a szállodába és a hotel műgyűjteményének egy-egy darabjából, a szobáikban látható alkotásokból ihletet merítve írjanak novellát.
– Mi ezeknek a lakosztályoknak a különlegessége, amelyekben a szerzők eltölthettek egy éjszakát?
– Az az öt lakosztály, ami a kiadványban szerepel, külön kategóriát alkot, Corvinus Art Collection Suites, vagyis a műgyűjteményünket hangsúlyozzuk ki a lakosztályok elnevezésében. Ezeket újítottuk fel teljesen a COVID alatt és szerettük volna bemutatni a vendégeinknek és partnereinknek. Hagyományosan a lakosztályok leírásában arról esik szó, hogy milyen bútorok találhatóak bennük, milyen méretűek, milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Én azt gondolom, hogy ma már nem ez a legfontosabb. A történetmesélés, az érzelmi viszonyulás került előtérbe. Ezért jött az ötlet, hogy irodalmi alkotásokon keresztül hozzuk közelebb a vendégekhez azt az adott lakosztályt.
– Mi alapján választottad ki, hogy kiket kérsz fel?
– Segítségemre voltak a Szépművészeti Múzeum munkatársai, akiknek a Textúra programját nagyon szeretem. Részben ez inspirálta a Mesélő lakosztályokat.
Én kértem fel a szerzőket. Összeállítottam egy hosszú listát, hogy kiket szeretnénk meghívni, arra számítva, hogy nem mindenki fogadja majd el a felkérést. De az első öt író, akit megkerestem, rögtön azt mondta, hogy igen, igen, igen. Ez egyértelmű visszajelzés volt arra, hogy ez egy jó kezdeményezés, ha ennyire lelkesen fogadja mindenki.
– Hogy dőlt el, melyik író melyik lakosztályt – és művet – kapja?
– Személyesen találkoztunk, megmutattam nekik a lakosztályokat, és érkezési sorrendben választhattak. Az első még ötből, a többiek a megmaradtak közül. De szerencsésen jött ki, mert mindenki tudott valahogy kapcsolódni a választott szobához és a műhöz.
Halász Rita az elnöki lakosztályt választotta részben a Mesélő lakosztályok című kiadvány címlapján is szereplő Ujházi Péter festmény miatt. Ő ugyanis korábban a Várfok Galériában dolgozott, foglalkozott Ujházi műveivel és személyesen is ismerte őt.
Terék Anna, aki a Herend lakosztályt kérte, nem is a műalkotásra reflektált elsősorban, hanem a vitrinben kiállított porcelánról a nagymamája porcelánja jutott eszébe és ez ihlette meg.
Mécs Anna, miután végignézte a lakosztályokat, azt mondta, hogy azt választja, ahol az a kép van a párral és a kutyával. Ezerszer láttam már ezt a festményt, de nekem a kisvárosi hangulat maradt meg. Egyáltalán nem emlékeztem, hogy hány ember van rajta, vagy van-e kutya. Megnéztük és valóban, ott volt az az alak, aki Anna szerint nem is egy ember, hanem egy piros ruhás nő és egy férfi, aki átöleli. Ebből is látszik, hogy egy mű mindenkinek mást mond, teljesen egyedi, hogy ki mit vesz észre rajta.
– Milyen visszajelzések érkeztek az íróktól miután itt töltötték az éjszakát?
– Én egy irodalmi élményt kértem tőlük, amit aztán a vendégeinknek ajándékozunk. Cserébe mi is adtunk egy élményt, hogy átélhessék, milyen egy ilyen szállodában megszállni, jöhettek a családtagok is, és mindent megtettünk azért, hogy felejthetetlen legyen számukra.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, a kötet sajtóbemutatóján is itt voltak. Igyekszem továbbra is bevonni őket a szálloda életébe. Egy kicsit úgy érzem, hogy most már hozzánk tartoznak, ezeken a történeteken keresztül mindenképpen.
– Vannak olyan alkotók, akik a meghívottakon kívül rendszeresen visszajárnak ide ihletért vagy dolgozni? Ahogy a hagyomány szerint Mikszáth Kálmán vagy a kortársak közül J.K.Rowling.
– Hosszú évekig létezett a Kempinskinek egy Young Artist programja. Egy Németországban élő kurátor hölgy volt a lelke a kezdeményezésnek. Ő bárhol járt a világban, kereste a tehetséges fiatalokat minden művészeti ágban: képzőművészet, zene, fotográfia, akiket összehozott egy-egy Kempinski szállodával – lehetőleg teljesen más kontinensen lévővel. Így került hozzánk egy indiai művész, aki két hónapot töltött a hotelben, hogy inspirációkat gyűjtsön. Ezért elvittük múzeumokba, a Képzőművészeti Egyetemre, táncházba, ahova csak lehetett, hogy ízelítőt kapjon a magyar kultúrából, életérzésből.
Ő hálából a vendéglátásért készített egy műalkotást kifejezetten a szállodának. Ez a műgyűjteményünk egyetlen olyan darabja, ami nem magyar művésztől származik.
– Hogyan kezdődött a Kempinski műgyűjteményének története?
– A tulajdonosaink, akik nem magyarok, a szálloda megnyitásakor szép gesztusként a beruházás egy százalékát -, ami akkor egymillió német márka volt -, magyar alkotások vásárlására fordították. A tulajdonosok képviselői annyira szeretik ezt a fajta tevékenységünket, hogy ők is folyamatosan kutatnak az új művek és művészek után. Több alkotóval azóta személyes ismeretségbe is kerültek. Organikusan épül a kapcsolat a vezetőség, a tulajdonosok és a magyar művészek között.
– Ha jól láttam, a kávézóban függő festmény mellett QR-kód is van. Ezen szerepelnek a hozzá tartozó információk?
– Igen, például a festő neve és a kép címe. Ebben az esetben Fehér László New York-i SMS című alkotása, ami a művész egyik kiemelkedő képe. A vendégek nagyon szeretik, sokan kérnek információkat róla.
A vendégszobákban lévő műalkotásokon nincsen QR-kód, vagy felirat, de a vendégek kérdeznek. A kollégáim mindenkit hozzám küldenek, aki bármelyik műalkotás iránt érdeklődik, így tudom, hogy valóban fontos az itt lakóknak, hogy mit látnak a falakon, a posztamenseken.
– Kapcsolatban állnak magukkal a művészekkel is?
– A szálloda már a nyitáskor rendelkezett egy nagy kollekcióval. Sok művészt, akitől szerepel benne műalkotás, személyesen is ismertünk. Szabolcs Péter, akinek minden emeleten van egy-egy csodálatos bronzszobra, például elég gyakran megfordul nálunk.
2013 óta azonban számos új alkotás került be a gyűjteménybe. Törekszem rá, hogy akit csak lehet személyesen is megismerjek és a művekről is minél többet megtudjak. A személyes ismeretség akkor is hasznos, ha egy vendég olyasmit kérdez, amit én nem tudok megválaszolni. Ilyen esetben fel tudom hívni a művészt, hogy segítsen. Néhány hete például Takáts Márton Milánó című képéről kérdezték meg, hogy pontosan mit csinál a kislány a festményen. Megkerestem a művészt, aki elmesélte, hogy a milánói útjukon a kislánya egy sárga labdát kapott a vendéglátóiktól. Ez került a képre – stilizálva.
– Akkor ez járulékos nyereség.
– Igen. Szerintem a művek mindenkinek, aki itt száll meg vagy itt dolgozik, örömet adnak. Otthon is azért díszítjük fel a lakásunkat műalkotásokkal, mert ez egy plusz érzelmi töltetet ad.
Az egész földszintet átépítettük 2013-ban, aztán az első emeletet, utána a szobákat, lakosztályokat, és az új dizájnhoz igazítottuk a meglévő műalkotásokat.
Élmény volt újra átnézni az összes alkotást, hogy mi hova illik, illetve, hogy ezt követően milyen alkotások kerüljenek a gyűjteménybe. Ez mind a munkakörömhöz tartozó járulékos öröm.
– A festményeknek és szobroknak megvan az állandó helyük vagy bizonyos időközönként átrendezik, esetleg cserélődnek a raktárban lévőkkel?
– A hotel 30 éves, 1992-ben nyitott, a belsőépítészeti megoldásai az akkori ízlést tükrözték. 2013-ban elkezdtünk egy nagyobb, a mai napig tartó felújítási folyamatot, amelyben ezt a ’90-es éveknek megfelelő stílust a jelenlegi trendekhez igazítottuk. Emiatt bizonyos műalkotások már nem fértek el, vagy a méretük miatt, vagy azért, mert a stílusuk nem illett a jelenlegi terekbe. Ezek a Kogart raktárába kerültek, ott megfelelő körülmények között őrizzük őket, ahogy egy múzeumi raktárban is lennének. A tulajdonosunk nagyon ragaszkodik ezekhez a műalkotásokhoz, fel sem merült, hogy eladjuk őket.
Néhány évvel ezelőtt viszont jött az ötlet, hogy mutassuk be a gyűjtemény legszebb darabjait egy utazó kiállításon. Először a Kogart akkor még létező Tihanyi Galériájában láthatott a közönség körülbelül ötven képet és szobrot. Ezt követően a berlini Magyar Nagykövetségen, a Brandenburgi kapunál állítottunk ki.
A COVID megakasztotta a további külföldi kiállításokat, de tervben van a folytatás. Ez egyben egy kultúrmisszió is: nemcsak a magyar művészetet juttatjuk el külföldre, hanem a szállodát is úgy mutatjuk be, mint műpártoló szervezetet, amelyik nemcsak a fő tevékenységével foglalkozik -, hogy legyen ágy, kávé, reggeli -, hanem hogy élményeket és új inspirációkat adjon a vendégeinek.
– A saját gyűjteményből rendezett utazókiállítás mellett házon belül is szoktatok tárlatokat rendezni?
– Van egy galériánk a Promenádon. Korábban az első emeleten volt, az átépítés után került a földszintre. Ennek számos előnye van. Bár kisebb a felület, mint fent volt, de központi helyzete miatt sokkal többen látják a műveket.
– Említetted, hogy a raktározás helyett nem merült fel az eladás. Olyan előfordult már, hogy egy vendégnek annyira a szívéhez nőtt egy mű, hogy megpróbálta megvásárolni?
– Nagyon ritkán, de előfordul. Volt egy kép, amibe egy nagyon régi törzsvendégünk annyira beleszeretett, hogy végül azt eladtuk neki. Ez kivételes eset. Ha valakinek megtetszik egy kép vagy szobor és olyan művészről van szó, akinek vannak még műalkotásai a városban, akkor vagy összehozzuk az alkotóval, vagy azzal a galériával, ahol meg lehet vásárolni a műveit. Ez történt akkor is, amikor az egyik lakosztályban látható Müller Árpád festményt nézte ki az ott lakó sztárvendég, aki gyűjtötte a bohócos képeket. Akkor még élt a művész, így összekötöttük őket és azt javasoltuk, rendeljen tőle képet.
Ezek nagyon jó visszajelzések, arra, amiért csináljuk, hogy a vendégeknek tényleg fontosak ezek a művek, sőt, akár magukkal is vinnék őket, ha tehetnék.
– Arra volt példa, hogy egy szobát vagy lakosztályt az ott található művek miatt kértek?
– Olyanra nem emlékszem, hogy valaki kifejezetten a műalkotások miatt kérte volna, inkább a szoba jellege számít. Tulajdonképpen részben a kiadvány is azért készült, hogy akik ezekben a lakosztályokban szállnak meg, ne csak egy szobát jelentsen nekik, ahol alszanak, hanem egy külön belső utazás is legyen számukra, ha elolvassák a novellát, és így kerüljenek közelebb ezekhez a műalkotásokhoz.
