Egy történelmi múltú szentpétervári zenekar, melynek nevét a plakátokon meglátva a közönség a világ minden táján megtölti a hangversenytermeket; egy oszét származású orosz karmester, akinek pontos ütéstechnikáját és szuggesztivitását négy évtizede dicséri a kritika; egy francia születésű, de oroszos hangzású nevet viselő ifjú zongoravirtuóz, akinek pályakezdéséhez emlékezetes moszkvai versenygyőzelme adta a kezdőlendületet — és egy koncertműsor, melynek idején francia és orosz zene osztozik. December 15-én a Müpa a szláv és a gall kultúra találkozásának színhelye lesz.
A szentpétervári Mariinszkij Színház Zenekara nagy múltú együttes, története 1783-ig — Nagy Katalin cárnő uralkodásának idejéig — nyúlik vissza. Később az együttes a Maria Alekszandrovna cárnéról, II. Miklós cár feleségéről elnevezett, 1860-ban létrehozott Mariinszkij Színház zenekara lett. 1935-ben Sztálin „jóvoltából” kapta az intézmény a Kirov Állami Akadémiai Opera és Balett nevet, ám 1992-ben visszanyerte régi titulusát: azóta ismét Mariinszkij Színházként ismeri a világ az opera- és balettelőadásairól egyaránt híres műhelyt, melynek zenekara saját jogon is megbecsülést vívott ki magának.
Az együttest a nemzetközi élvonalban tartják számon: nemcsak Oroszország zeneéletében játszik vezető szerepet, de turnéi is világszerte nagy érdeklődést váltanak ki. Természetes, hogy egy zenekartól, amely története során olyan zenés színpadi művek bemutatóinak lehetett részese, mint Glinka, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Prokofjev vagy Hacsaturján operái és/vagy balettjei, sokan akarják az orosz zeneművészet remekeit hallani, ám ahogyan a bécsi Staatsoper zenekarának tagjaiból álló Bécsi Filharmonikusok is a teljes nemzetközi repertoár megszólaltatója, ugyanúgy a Mariinszkij Színház Zenekara is hitelesen játssza a német, az olasz vagy a francia mesterek alkotásait.
A zenekar és az akkor még Kirov nevét viselő dalszínház korábbi zeneigazgatója a magyar közönség által is jól ismert Jurij Tyemirkanov volt: tőle vette át 1988-ban az intézmény vezetését Valerij Gergijev, aki asszisztens karmesterként akkor már egy évtizede ott dolgozott, s aki máig szavatol a zenés színház és a zenekar színvonaláért. A karmester 2015 óta a Müncheni Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója is — emellett a szentpétervári Fehér Éjszakák fesztivál művészeti vezetője. Oszét származású család sarjaként 1953-ban született Moszkvában.
Tanulmányait az (akkor még) leningrádi Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumban folytatta Ilja Muszin növendékeként. 1976-ban a Moszkvai és a Herbert von Karajanról elnevezett berlini Karmesterversenyt is megnyerte. Nemzetközi karrierje 1985-ben vette kezdetét első nyugati fellépéseivel, melyekre olyan szólisták kísérték el, mint Kiszin, Vengerov vagy Repin. Világszerte ünnepelt operakarmester: a New York-i Metropolitantől a Bayreuthi Ünnepi Játékokig a legfontosabb zenés színházakban lép fel. Zenekari vendégszereplései során a Berlini Filharmonikusoktól a Bostoni Szimfonikusokig a világ számos jelentős szimfonikus együttesét vezényelte.
A Müpa már sokszor volt színhelye új fiatal tehetségek felfedezésének. Erre számíthatunk, meghallgatva a koncerten fellépő huszonnégy éves zongoristát. „Tüzet okádó virtuóz, poétikus bájjal” — ez a Clermont-Ferrandban született Alexandre Kantorow a Gramophone szerint. A muzsikus családból származó ifjú művész a verseny történetének első francia győzteseként az I. díjat, a nagydíjat és az aranyérmet egyaránt elnyerte a 2019-es moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, melynek döntőjében nemcsak Csajkovszkij G-dúr, de Brahms B-dúr zongoraversenyét is eljátszotta. Világkarrierje ekkor már évek óta tartott: ünnepelték Párizsban, Berlinben, Amszterdamban, Brüsszelben. Saint-Saëns zenéje korántsem idegen tőle: a Müpában a 2. zongoraversenyt adja elő, lemezen azonban már megszólaltatta — édesapja, Jean-Jacques Kantorow vezényletével — a 3., 4. és 5. koncertet is.
A műsorban a nyitány funkcióját Debussy szimfonikus prelűdje, az Egy faun délutánja tölti be. Különös arra gondolni, hogy ez az 1894-ben keletkezett, párás atmoszférájú, egymásba áttűnő pasztellszíneket és elmosódó dallamalakzatokat felvonultató darab, melyben Pierre Boulez a modern zene kezdetét látta, egyidős Brahms kései klarinétszonátáival. Saint-Saëns 2., g-moll zongoraversenye huszonhat évvel korábbi: 1868-ban keletkezett. A sziporkázó, háromtételes mű a stíluselemek és szerkesztésmódok olyan változatosságát kínálja, melyre a kor egy zongoraművésze csípős bon-motval reagált: a darab Bachhal kezdődik és Offenbachhal fejeződik be.
Frappáns ellentét: míg a koncert két francia száma orosz kapcsolatokkal rendelkezik — Debussy prelűdjéből Nizsinszkij koreografált balettet, Saint-Saëns zongoraversenyét az ősbemutatón Anton Rubinstejn vezényelte —, addig a második részt kitöltő Stravinsky-balett, a Petruska olyan orosz mű, amelyben a „francia kapcsolat” a meghatározó, hiszen Gyagilev, aki a művet megrendelte, társulatával Párizsban mutatta be a Burleszk jelenetek négy képben alcímű balettet. A Petruska (1911), mely a Tűzmadár (1910) és a Tavaszi áldozat (1913) között keletkezett, megőrzi az előbbi szláv népiességét, miközben már az utóbbi modernségéből is sokat előlegez.