Nagy örömmel várt vendéget üdvözölhet június 13-án a Müpa közönsége: a világ egyik legismertebb basszbaritonja, René Pape érkezik a Budapesti Wagner-napokra. Az elsősorban az operaszínpadokról ismerős énekes ezúttal nem a német mester valamelyik zenedrámájában lép fel, hanem dalestet ad stilárisan változatos műsorral, amely a 18. század végétől a 20.-ig ível. Azért operarészlet nélkül sem maradunk, az est zárásaként Hans Sachs híres monológja hangzik majd el A nürnbergi mesterdalnokokból
Drezda mindig csodálatos muzsikusokat nevelt, köztük olyan énekeseket, mint Theo Adam vagy Peter Schreier. Az ő méltó örökösük René Pape, aki szintén az Elbaparti városban született, és átfogó zenei nevelése is ugyanott kezdődött, ahol egykor két nagy pályatársáé: a Kreuzkirche híres fiúkórusában, a hétszáz éves múlttal büszkélkedő Kreuzchorban. Visszaemlékezései szerint a zene iránti érdeklődését nagymamája keltette fel, akinél sokat időzött, miután szülei elváltak, de pályaválasztásában az is szerepet játszhatott, hogy anyai nagyapja operett-tenorista volt.
Tehetsége hamar megmutatkozott: már a Kreuzchor tagjaként megkapta első operaszínpadi szerepét, amikor A varázsfuvolában énekelte a három fiú egyikét. Ma az 1964-ben született művész a világ egyik legismertebb és legjobb basszbaritonja, olyan hanggal, amelyet mélysötét fénye és tartalmas matériája miatt a New York Times kritikusa a fekete gyémánthoz hasonlított. Pályafutása Berlinben, a Staatsoperben indult, majd Solti Györgynek köszönhetően ért el nemzetközi elismerést, amikor a magyar karmester 1991-ben ráosztotta Sarastro szerepét A varázsfuvolában. Karrierje ezt követően mind magasabbra ívelt: Milánón, Párizson, Chicagón,
Bécsen és Bázelen át Bayreuthig. New Yorkban 1995-ben, A nürnbergi mesterdalnokokban mutatkozott be, és azóta is a Metropolitan az egyik kedvenc munkahelye — de Milánóban is több időt tölt, mint odahaza Drezdában.
Noha repertoárján számtalan szerző darabja megtalálható, Wagnerhez különleges kapcsolat fűzi. A Bayreuthi Ünnepi Játékokon 1994-ben énekelt először: Fasoltot A Rajna kincsében. Azóta sorra hódítja meg a német mester újabb és újabb darabjait. Idén tavasszal és nyáron Marke királyt alakítja több helyszínen is: azt a szerepet, amelyben a bayreuthi közönség kétszer is láthatta-hallhatta, és amelyre világszerte a szokottnál is elragadtatottabb kritikákat kapott. „Kevés énekes képes ilyen büszke és nemes gyötrődéssel kifejezésre juttatni Marke király érzéseit, amiért elárulta őt szeretett unokaöccse, Trisztán” — írta egy amerikai kritikus. Angol kollégája pedig úgy fogalmazott: „René Pape Marke királya pompás és méltóságteljes teljesítmény, rendkívüli együttérzés és a basszushang irigylésre méltó színgazdagsága jellemzi.” Ugyancsak gyakran énekelt Wagner-szerepe Gurnemanz, a Szent Grál lovagja a Parsifalból, a leghosszabb feladat, amit basszista kaphat. „Wotant megtanulni is sok időbe telt, de határozottan ez volt a leghosszabb” — mesélte egy interjúban, elárulva, hogy amikor először készült rá, egy teljes évet szánt a darab elsajátítására. Wagnerről gyakran vélekednek úgy, hogy az ő operái képviselik az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladatot, amivel énekes csak találkozhat.
Nemcsak az az összetettség ennek az oka, amelynek szellemében az emberi hangok beleolvadnak a zene komplex szövetébe, hanem a szerepek rendkívüli, olykor több mint négy órán átívelő hosszúsága is. Pape azonban a Parsifal kapcsán egy interjúban úgy nyilatkozott, a komponista valójában igen figyelmesen bánik az énekeseivel. „Wagner nagyon körültekintő volt — mondta. — A főszereplőknek mindig sok időt hagy, hogy kipihenhessék magukat. Itt [a Parsifalban — a szerk.] például az első és a harmadik felvonásban lépek színre.
A Ring második estéjén, A walkürben az első felvonásban semmi teendőm nincs, a másodikban csak egy kicsi, és csak utána jön a harmadik nagy erőpróbája. Kimondottan tapintatosan osztotta be a basszus részeit.” Legutóbbi interjúiban a művész elárulta, mostanában igyekszik lassítani, hogy egy kicsit több ideje maradjon élvezni az életet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondana egyéb fontos főszerepekről és álmokról.
Újabban egyre több operaszínpadon kívüli fellépést vállal, például Verdi Requiemjében, de budapesti dalestje is ebbe a kategóriába sorolható. Camillo Radicke zongorakíséretével Mozart, Hugo Wolf és az 1877-től 1953-ig élt, Magyarországon ismeretlen brit szerző, Roger Quilter három Shakespeare-megzenésítése mellett Schubert és Sibelius dalaiból összeállított műsorral.
Ezen kívül egy olyan mókás feladatra is vállalkozott, hogy modellt álljon egy gumikacsához. Régóta gyűjti ugyanis ezeket a játékokat, így figyelt fel egy amerikai cég tréfás gumikacsáira, amelyek különböző hírességek képmását viselik, Shakespearetől Chaplinen át a Mona Lisáig. Kapcsolatba lépett velük, és együttműködésük nyomán megszületett a limitált kiadású PapeDuck, amelyet a művész honlapján rendelhetnek meg a rajongók.
