Mindig valami más, valami szokatlan, és mindig a zene lényegére mutató, kreatív vizuális élményekkel erősített produkcióra számíthat, aki jegyet vált a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyére. December 11-én a Drámai és játékos szerelem című esten nem egyetlen, hanem három különböző mű szólal meg, zene és mozgás találkozásának dramaturgiai egységébe fogva.
Hollerung Gábor karmester nemcsak az elsöprő sikerű Cinemusic-sorozattal nyitott új fejezetet a hazai koncertéletben, hanem a vakmerően színre vitt operákkal is, például a címszereplő mágikus kisugárzását artikuláló Don Giovannival, vagy a mű igazi jellegzetességeit feltáró Eladott menyasszonnyal.
Az estet dirigáló Guido Mancusi maga is elismert zeneszerző, sikeres filmzenék alkotója, aki ezúttal saját művét is vezényli: a Klangfiguren für Orchester (Hangzásalakzatok zenekarra) című darabot, amelyben játékos dallamok, váltakozó harmóniák vezetik át az egyik tánctételt a másikba. A színpadi sikert a látványos tánctablók mestere, Feledi János garantálja társulatával, a Feledi Projecttel.
Szergej Gyagilev, az Orosz Balett alapító igazgatója igazi megszállott volt: szerződtette az általa ismert legjobb koreográfust, Mihail Fokint, a legjobb táncost, Václav Nyizsinszkijt, és az ő „teremtménye” volt az orosz születésű Léonide Massine, a modern balett egyik úttörője.
Színpadképeit sem bízta a véletlenre: Pablo Picasso is dolgozott számára. Legfontosabbnak azonban azt tartotta, hogy megfelelő zeneművek álljanak rendelkezésére. 1909-ben hallott először Stravinsky-zenét, és szerette volna, ha a komponista balettet írna társulatának. Pergolesinek tulajdonított darabokat adott át neki, hogy azok segítségével komponálja meg Pulcinella történetét. Stravinskynak tetszett a zene, az pedig különösen, hogy Massine-nal és Picassóval dolgozhatott együtt.
A harminchárom hangszerre és három, hangszerként alkalmazott énekhangra írt mű zenetörténeti jelentőségű darabbá vált, a neoklasszikus stílus nevezetes képviselőjévé, amely a rokokó szellem, a commedia dell’arte vaskos humora mellett ízig-vérig Stravinsky-zene, közeli rokonságban a korábbi, oroszos, illetve jazzelemeket tartalmazó alkotásokkal. A hangversenyen felcsendülő műben a vokális tételek helyén Vivaldi-részletek mellett a barokk korszak szellemét idéző Respighi-tételek hangoznak fel a Pulcinella sajátos hangszerelésének stílusában.
1909-ben Gyagilev Ravelt is felkérte: írjon valamit egy Fokin által elkészült új cselekményvázlathoz. „Szándékom az volt, hogy nagy zenei freskót komponáljak, arra a Görögországra gondolva, amely inkább ahhoz hasonlít, ahogyan a 18. század végi francia festők elképzelték és ábrázolták.”
Ravel sorai azt is elárulják, hogy Daphnis és Chloé történetének feldolgozásában is ott bujkál a rokokó: igaz, nem a szerző zenéjében, inkább azokban a vizuális élményekben, amelyek Ravelt inspirálták. A bemutató éve ebben az esetben is 1912 volt, a darabot Pierre Monteux vezényelte. A két balettzene között sem áll meg az élet a színpadon.
