Kollár-Klemencz László a magyar popzene egyik nagy kívülállója, aki dalaival mégis belülre, hol a rengetegbe, hol egy folyó sodrásába tud kerülni. Kamarazenekarával közös ötödik, legújabb nagylemezét mutatja be február 24-én és 25-én. A folyó című anyag a természetben mélyre hatoló munka zenei leképezése, modern, klasszikus és népzenei elemekkel is dolgozó zenekari megszólalással.
Kollár-Klemencz László a nyolcvanas évek végén a Boann zenekar frontembereként kezdte zenei pályáját, megszólalásukat ma artrockosnak hívnánk. Majd az abból az amerikai David Bornsteinnel alakult Andersennel már nemzetközi ismertségig jutott, hiszen alternatív rockdalaikat, klipjeiket a Music TV is játszotta. Itthon a szélesebb közönség a Zene a nyulaknak projekttel ismerte meg Kollár-Klemencz Lászlót, A kis tehén című dallal és lemezzel (és rajzfilmfigurával). Ezek hamar átfolytak a Kistehén Tánczenekarba, amely aztán valóban országos slágereket jegyzett (Szájber gyerek, Virágok a réten, Szerelmes vagyok minden nőbe). A 2006-os Szerelmes vagyok minden nőbe című lemez idején jelentős nemzetközi érdeklődést is generált — magam egy holland fesztiválon ugráltam dalaikra a több ezer fős közönség társaságában.
A zenekar később is megőrizte remek jellegzetességeit, de Kollár-Klemencz László a Kistehén népszerűsége csúcsán, 2008-ban jelentette meg első olyan lemezét (Ember a fán), amely már egyértelműen személyes világát prezentálta. A lemezcímekkel (Legesleges — 2014, Rengeteg — 2016, Ég az erdő — 2020, A folyó — 2023) is természetközelséget hirdető anyagok a mára Kollár-Klemencz Kamarazenekarrá formálódott felállással intimebb, kamarahangszerelésű zeneiséget fejlesztettek ki albumról-albumra, s ebben a klasszikus és modern kamarazene mellett népzenei ihletettség és folkos dalszerző-előadó-hagyományok is találkoznak.
Nem csoda, hiszen Kollár-Klemencz alkotásaiban, ideértve írói munkásságát is (eddig két novelláskötete és egy regénye jelent meg), a tudatos munkálkodás és az ösztönös játékosság keveredik. Az elemek nála a legtermészetesebb közeget jelentik: a föld, a rengeteg mélyén eredő folyó, a mindenben jelen lévő víz vagy a tűz, az égő erdő mind naturális, jelenvaló, ám dalaiban éppen annyira megidézi a természetfelettit is.
A kettősségek játéka tovább is folytatható: amennyire hordozzák dalai a magyar kultúra hatását, annyira határok nélküliek. Amennyire érett lett zenekara a klasszikus megszólalásokra, annyira modern is, de ahogyan a szerző mindig új utakat keres, ugyanúgy a szilárd állandóság is jellemzi. Öröm és fájdalom kéz a kézben jár nála, dalai mindennaposak és ünnepiek, de mindig szeretettel teliek.
