Több jelentős alkotó életrajza kezdődik így: orgonista, zeneszerző, tanár. A Concerto Budapest két korszak, két zeneszerzői világ rokonságára összpontosító hangversenyén február 8-án a késő romantikus César Franck és a kortárs francia zene meghatározó alakja, Thierry Escaich művei szólalnak meg.
A közkeletű vélekedés szerint a belga-francia César Franck stílusa mélyen a német hagyományban gyökerezik, de azt talán kevesebben tudják, hogy kortársai éppen tőle remélték a német stílustól független, sajátosan francia új zene megteremtését. Az orgonaművész és zeneszerző Franck Magyarországon ritkán játszott szimfonikus költeményeiben például a programzenei szimfonizmus francia eredetéhez, jelesül a berliozi világhoz való visszanyúlást üdvözölték.
A Káli Gábor vezényelte koncerten felhangzó darabjában (Az elátkozott vadász — Le Chasseur maudit) mellékes körülménynek látszott, hogy a zene cselekményes mozzanatai egy jól ismert német balladát követtek, a kortársak számára fontosabbnak tűnt, hogy a túlvilági erőket megjelenítő szimfonikus vízió a Fantasztikus szimfónia zárótételének (Boszorkányszombat) szellemében fogant.
A programzenei elképzelések a sokféle műfajban alkotó, száznál is több művet jegyző Thierry Escaich-től sem állnak távol. Zenéjének meghatározó alkotóelemei az erőteljes gesztusok, a vizuális asszociációkat keltő hangszerelés, a vállaltan illusztratív effektusok és a zenetörténeti korokat idéző, eklektikus nyelv. A versenymű és a programszimfónia összekapcsolására vállalkozó, Az idő négy arca (Quatre visages du temps) című harmadik orgonaversenyének (2017) egyes szakaszaiban például a korai barokktól Vivaldin és romantikus tánczsánereken át a 20. századi folklorizmusig a nyugati zene nagy korszakait idézi meg.
A néhány évvel korábban, a Konzerthaus Berlin felkérésre írt La Barque solaire (A napbárka, 2008) című, orgonát és zenekart foglalkoztató darab Olivier Messiaen szelleme előtt tiszteleg. „Bár mindketten az orgona, az improvizáció és a komponálás szentháromságának szenteltük magunkat, zenei világaink távol állnak egymástól” — nyilatkozta Escaich a mű berlini ősbemutatója előtt.
„Ugyanakkor sok tekintetben mégis érzem a közelségét, például a múlt örökségéhez való viszonyunkban. Engem is foglalkoztat a gregorián, az antik metrika, a wagneri vezérmotívum-dramaturgia vagy Debussy és Ravel zenekarkezelése. Szenvedélyesen keresem a zenei kifejezés új lehetőségeit, de tartózkodom a korlátozó avantgárd attitűdöktől.”
A Müpa César Franck–Thierry Escaich-estjén orgonaművészként maga a zeneszerző, Thierry Escaich ül a játszóasztalhoz. A párizsi Conservatoire egykori neveltjét 1996-ban nevezték ki a Saint-Étienne-du-Mont-templom orgonistájává. A Müpában már többször fellépett, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nemzetközi presztízsnek örvendő hangszerét tehát jól ismeri.
A koncert sokszínűségét fokozza, hogy a műsorban a közönség szólóműveket is hallhat. Escaich előadásában megszólal Franck Cantabiléja, valamint E-dúr korálja, egy régi hagyomány folytatásaként pedig improvizáció egészíti ki a műsort, mikor a kettős portré részeként az orgonaművész Hommage à Franck címmel rögtönöz.
