Március 18-án újra ellátogat a Müpa nagytermébe Dianne Reeves, a jazzéneklés nagyasszonya, hogy csodálatos, mesterkéletlen, mégis királynői énekét hallhassuk.
Detroit szülöttének, aki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben éppen egy hosszabb európai turné első állomásán lép közönség elé, nincs szüksége apropóra, évfordulóra vagy bemutatandó új lemezre ahhoz, hogy koncertet adjon: a legnagyobb hangversenytermek minden különleges aktualitás nélkül is megtelnek, ha fellépését hirdetik a plakátok, annál is inkább, mivel mint oly sokaknak, az énekesnőnek is kevesebb alkalma nyílt turnézni a koronavírus-járvány idején. Kipróbált, szinte állandónak tekinthető kísérőzenekarával, amelyben a Jonh Beasley—Reuben Rogers—Terreon Gully zongorás trióhoz a brazil Romero Lubambo gitáros társul, mindent meg tud mutatni, ami a jazzben izgalmas — és annál is többet.
Reeves, akinek teljesítményét eddigi pályafutása során öt Grammy és számtalan egyéb díj ismerte el, azon kevés női előadók közé tartozik, akik a műfaj legmagasabb amerikai állami kitüntetését, a Jazz Mastert is megkapták. Szó szerint bebújt Ella Fitzgerald cipőjébe, amikor hajdan, még középiskolásként be kellett ugrania helyette egy denveri klubban, ahol már ott volt a híresség ruhatára. Miután először hallotta Betty Cartert, egy héten át árnyékként követte. A legnagyobb hatást azonban Sarah Vaughan gyakorolta rá: az ő művészete előtt bő húsz éve egy teljes albummal tisztelgett — ennek elkészítésében és pályája egyengetésében George Duke vállalt szerepet, aki történetesen a nagybátyja volt. Elképesztően nagy terjedelmű orgánumát többször hasonlították Vaughanéhoz, operai mélységei valóban az övéire emlékeztetnek, és vitathatatlan, hogy a denveri tanulóévek klasszikus vokális képzése is jelentősen hozzájárult énektechnikájának kialakításához, de Reeves hangja Vaughanénál derűsebb csengésű. Nem csoda, hogy mindeddig legsikeresebb albuma, a Beautiful Life az életigenlést hirdeti.
Sokoldalúságára jellemző módon jelentős partnerei között Harry Belafonte, Kenny Kirkland, Esperanza Spalding és Wynton Marsalis mellett Daniel Barenboim és Simon Rattle nevét is megtaláljuk; a jazz alapjaira épülő előadásait nemcsak brazil ritmusokkal és gospeles hangzásokkal, hanem crossover, R&B és popfeldolgozásokkal is színesíti. Többször megragadta az alkalmat, hogy kiálljon a nők jogaiért, egyebek között a Nina Simone-emlékturnén Lizz Wright és Angelique Kidjo mellett. Ilyen értelmű szöveggel íródott, Endangered Species című dalát a tavalyi Emmy-díjátadón barátnője, a színésznő Sheryl Lee Ralph óriási sikerrel énekelte el spontán módon, a megszokott közhelyes köszönetmondások helyett.
Az utóbbi időben megjelent koncertalbumain is felbukkannak új, saját számai. A Jazz Master elismerés óta korai felvételei közül több is előkerült, legújabban egy élő lemezfelvétel, amely az 1989-es Berkeley-i Jazzfesztiválon adott koncertjét örökíti meg. Akkor még főként örökzöldekből állt a repertoárja, amely azóta jelentősen kibővült. Budapesten talán abból az anyagból is merít majd, amelyet a George Clooney által rendezett Jó estét, jó szerencsét! című filmhez (2005) készített, és amelyet szintén Grammy-díjjal jutalmaztak. Számíthatunk kristálytiszta szövegmondására, rögtönzéseinek spontaneitására és hangjának kifejezőerejére.
