Nem mondhatjuk, hogy harag nélkül válunk el a Müpa fiatalokat megszólító, a zenében fellelhető alapérzelmeket számba vevő sorozatától: március 19-én az utolsó alkalommal ugyanis másodszor kerül ez az emóció a figyelem középpontjába.
2020 őszén indította útjára Alapérzelmek a zenében című szériáját a Müpa: a cél az volt, hogy a zeneszeretők új generációja ráébredjen, hogy a nagy komponisták összetett, mégis jól tetten érhető eszköztárral dolgoztak azon, hogy hallgatóságukból érzelmi reakciókat váltsanak ki. A zenekari és énekelt darabokat egyaránt felvonultató népszerű sorozat házigazdája, egyben állandó énekes közreműködője Szélpál Szilveszter, akit tapasztalatairól, meg persze a „haragos” zenékről is kérdeztünk.
„Legerősebb élményem a sorozatról, hogy vegyes korosztályt sikerült megszólítanunk: a nagyszülőktől az unokákig mindenki ott volt a telt házas eseményeken. Ki merem mondani, hogy szerették a koncerteket: ezt lehet érezni abban a pillanatban, amikor az ember színpadra lép. És ez azon is jól lemérhető volt, hogy a nézők szívesen működtek együtt, hagyták magukat megnevettetni, élvezték az interakciót” — meséli az operaénekes.
Amikor arról kérdezem, mit érez igazán sikeresnek a vállalkozásban, így felel: „Két dolgot említek: az egyik, hogy a nézők mennyire élvezték a 20. századi, kevéssé ismert zenéket. A másik pedig az, hogy a zenésztársak több alkalom után is lelkesen jöttek gratulálni. Gondolja meg: ha egy profi zenész számára is, aki számtalan koncertet végigült már, sikerül érdekessé tenni egy-egy témát, az igazi fegyvertény.”
A felhangzó darabok javát jól ismerte Szélpál Szilveszter, de vajon nem jelentett ez nehézséget a felkészüléskor? „Igen és nem: amikor megkaptam a vezérfonalat és a koncert műsorszámait, újra és újra meghallgattam a zenéket, közben új színeket, hangulatokat fedeztem fel.
Sok olyasmit észrevettem, amin első hallgatásra esetleg átsiklottam. Ezután építettük fel a koncert menetét a szerkesztővel és a karmesterrel. Mindig zenével kezdtünk, majd a szöveges és zenés betétek váltották egymást, de a végéhez közeledve tudatos törekvés eredményeként fogyott a próza — a zene maradt a centrumban.”
A korábban gimnáziumi tanárként is sikeres énekestől eleve nem áll távol a közönség aktivizálása. Elárulta, hogy ennél a sorozatnál a zongoristával közösen csempésztek bele némi játékosságot a zeneművekbe: új ritmus, váratlan tempók, más hangnem, és máris rácsodálkozunk a zene rejtett aspektusaira. Apropó, változások: Szélpál Szilveszter elmondja, hogy aki két és fél éve már részt vett a haragot taglaló eseményen, bátran jöhet az újabb alkalomra is. „Van egy alap, amire építkezünk, de mindig tiszta lappal indulunk: kíváncsiak vagyunk, ezúttal hová jutunk el. Azért is ajánlom ezt az alkalmat, mert korántsem csak dühös muzsikák hangzanak fel: Schumanntól éppen a Nem haragszom… kezdetű dalt éneklem. Szeretjük a váratlan asszociációkat, ahogy szeretjük meglepni a közönségünket is.”
