Kevéssé ismert Verdi-opera: olyan fordulat ez, amelynek alkalmasint mindkét fele vonzó lehet. A lombardok koncertszerű előadása, melyre április 26-án kerül sor a Müpában, ráadásul még operai világnagyságokat is ígér a művel való találkozásunk alkalmára.
Lombardokról szóló operát írni Lombardia fővárosa, Milánó és a lombard kulturális élet középpontja, a Scala számára — első pillantásra aligha lehetne másnak vélni Giuseppe Verdi 1843-as témaválasztását, mint kockázatkerülőnek és bombabiztosnak. Szűk egy évvel az áhított áttörést meghozó Nabucco után ez éppúgy érthetőnek tűnhet, mint az a tény, hogy a harmincadik életévében járó maestro és szövegkönyvírója, Temistocle Solera többé-kevésbé ragaszkodni látszott a megelőző siker receptjéhez. Vagyis újabb közös művükben szintén kitüntetett szerep jutott a kórusnak, amely kapott is egy Va, pensiero-utánérzést (O Signore, dal tetto natio), és persze itt is jutott hely a valójában csupán enyhén kockázatos, ám annál hálásabban megtérülő hazafias utalásoknak.
S ha nem is az Ótestamentumhoz mérhető módon, de az új operának is volt közkeletű irodalmi előzménye és alapja: a klasszikusként tisztelt kortárs, Tommaso Grossi azonos (teljes) című vadromantikus eposza, A lombardok az első keresztes hadjáratban. Ez az alkotás egyébiránt alig pár év múltán elveszítette népszerűségét és irodalmi becsét, s a 19. század végén már így sommázták a derék olasz literátor fáradozását: műve
„eposz akart lenni, ám [Grossi] iparkodását vajmi kevés siker koronázta, s a nemzeti tárgyú hősköltemény igen hamar feledésbe merült.”
Akárhogy is, az első felvonásában még egy jól ismert milánói színhelyet, a Sant’ Ambrogio-bazilika előtti teret is az operaszínpadra telepítő Lombardok utóbb tartósan megsínylette ezt a fokozott körültekintést és a vélelmezett sikerkalkulációt. Vagyis a mű még jócskán a komponista életében a nemzetközi operarepertoár és a Verdi-életmű peremére szorult, akárcsak Párizs számára megalkotott francia nyelvű és jelentősen átdolgozott variánsa, a Jérusalem. Mint több más Verdi-opera, amely 1843 és 1850 között, a zeneszerzői robot, a „gályarabság” éveiben keletkezett, úgy A lombardok is jószerével csak a 20. század utolsó harmadában kapott újra érdemi esélyt a feltámadásra, az újrafelfedezésre. Méghozzá úgy, hogy az esély beteljesedésének egyik fontos színterévé éppenséggel Budapest vált, ahol 1974-ben Verdi fiatalkori operája „drámai legenda” alakjában került az Erkel Színház színpadára: Lamberto Gardelli vezényletével, Mikó András rendezésében, a világkarrierjét itt és ekkor elindító Sass Sylviával az egyik főszerepben.
Annak a csillagórás produkciónak részint valósággal világraszóló, nemzetközi hírű sikere támadt, részint a hazai operaközönség másfél-két generációjával megismertette ezt a művet, hiszen A lombardok utóbb vagy két évtizeden át ott szerepelt a Magyar Állami Operaház műsorán. Így hát némi bocsánatos túlzással most akár úgy is várhatjuk a Bajor Rádióval együttműködésben megvalósuló április 26-i koncertszerű előadást, mint találkozást egy régi, szívünknek kedves ismerősünkkel. Vagy valamelyest reálisabban és számolva az eltelt évtizedekkel: mint az újra felkínált első randevú lehetőségét a magyar operaközönség számára.
Akár így, akár úgy készülnénk is A lombardok (be)fogadására, a produkció kiváló közreműködőkkel fokozza a ránk gyakorolt csáberőt. Hiszen mindjárt a női főszerepben, vagyis Giseldaként Nino Machaidzét láthatjuk majd a pódiumon: a nagyszerű grúz szopránt, aki immár másfél évtizede tündököl a nemzetközi operasztárok legelső vonalában. Méghozzá teljességgel megérdemelten, hiszen az ő esetében a filmsztárokat megszégyenítő színészi teljesítmény az éneklésnek olyan játszi könnyedségével és kifejezőerejével párosul, ami ritkaság. Az opera legizgalmasabb és leginkább komplex figurája gyanánt azonosítható Pagano szerepét-szólamát pedig Michele Pertusi kelti életre, mint világszerte keresett Pagano-specialista és mint a jelenkori olasz basszusok egyik legnagyszerűbbje.
Az ő oldalukon szerepel majd többek közt az Ivan Repušić vezényletével meghirdetett előadásban a III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny mexikói-amerikai fődíjasa, a tenor Galeano Salas, valamint azonos hangfajú olasz pályatársa, a rutinos Piero Pretti, de éppígy a magyar közönség büszkesége, Sebestyén Miklós is, aki pályafutása során a New York-i Metropolitan színpadáig is eljutott, valamint a Virtuózok felfedezettje, Kristóf Réka. Olyan előadógárda készül tehát elénk lépni A lombardok megszólaltatásakor, amely kikezdhetetlen hitelű — akárcsak maga Verdi.