A Müpa Home közvetítés sorozat keretében május 27-én Rameau A gáláns indiák című művének előadását idézhetjük fel újra. A koncertszerű előadást élőben öt évvel ezelőtt, 2018-ban láthatta a közönség, Vashegyi György, valamint az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közreműködésével.
Amikor 2018-ban a Müpa Első látásra című videókampánya keretében a közönség figyelmébe ajánlotta Rameau A gáláns indiák című opéra-ballet-ját, néhány kiválasztott először láthatta és hallhatta felvételről Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egy koncertjének részletét. A szerencsések között voltak férfiak és nők, gyermekek és felnőttek — ők élesben, a kamerák előtt alkottak véleményt, és többek közt a következő gondolatok hangzottak el: „a karmester együtt él a zenével”, a muzsika „hullámzó és mély…”, máshol „emelkedett”, vagy például „ez olyan nekem, mintha egyedül sétálnék az utcán, és csak úgy belemerengenék az utca ürességébe”.
Fantáziadús, költői reakciókat idézett elő tehát a zene, az ilyen gondolatok pedig igencsak felkelthetik az érdeklődést, tegyük azonban hozzá gyorsan, a szóban forgó Rameau-mű az utca ürességéről és az egyedül sétálásról szól talán a legkevésbé, helyette a szerelem apoteózisának lehetünk szem- és fültanúi benne, hiszen a prológ és a négy felvonás a legszebb emberi érzelmet járja körül távoli tájakra, egzotikus helyszínekre repítve bennünket.
A francia barokk mester operabalettje kisebb antológia, hiszen mindegyik felvonás más szereplőket vonultat fel és máshol játszódik. Hőseink közt találunk török pasát, perui inkát, perzsa herceget és indián vezért egyaránt. A címben a „gáláns” szó a szerelmi értelmezésre utal, az „Indiák” pedig egyaránt jelenti a Kelet-Indiákat (ide érthető a Közel- és Távol-Kelet), valamint a Nyugat-Indiákat (vagyis az amerikai kontinenst). Rameau számára az inspiráció minden bizonnyal André Campra műve lehetett a 17. század végéről A gáláns Európa címmel, hiszen az is különféle nemzetiségű emberek szerelmi történeteiről szól.
A komponista szövegírója Louis Fuzelier volt, aki történetírók munkáiból és utazók leírásaiból merítette inspirációját. De ha már az inspirációról beszélünk, a Les Sauvages (A vadak) című felvonáshoz valódi élmény jelentette az inspirációt, ugyanis tíz évvel A gáláns Indiák keletkezése előtt, 1725-ben Louisianából érkezett, igazi észak-amerikai indiánokat láthattak a párizsiak a Théâtre Italien színpadán.
Les Sauvages címmel először remekbe szabott csembalódarabot írt Rameau, majd ebből lett az opéra-ballet leghíresebb részlete. A szórakoztató színpadi mű valamennyi felvonása happy enddel zárult, sőt, az európai, „civilizált” nézők elé tartott görbe tükröt, így nem véletlen, hogy 1735 és 1773 között több mint háromszáz előadást ért meg a párizsi Operában.
Vashegyi György és együttesei 2018-ban A gáláns indiák 1761-es változatát vitték színre, azt a verziót, amelyet utoljára még maga Rameau felügyelt és alakított. Sűrített, izgalmas változata ez az operabalettnek. A produkcióban a karmester által három évtizede alapított és azóta is vezetett Orfeo Zenekar és Purcell Kórus vokális szólistáiként olyan nemzetközi rangú énekesek vesznek részt, mint az Hébé és Zima szerepében pódiumra lépő francia szoprán, Chantal Santon-Jeffery, valamint a szintén szoprán hangfajú brit Katherine Watson, akit Émilie-ként hallhatunk. Továbbra sem fogytunk ki a szopránokból, hiszen Phani megformálója, a francia Véronique Gens is a legmagasabb női szólamban énekel. Valère, Carlos és Damon alakítója a belga tenor, Reinoud Van Mechelen, míg a francia bariton, Jean-Sébastien Bou Oszmán és Adario figuráját jeleníti meg. A felsorolás végére is nagyszerű énekes maradt: egy újabb francia bariton, Thomas Dolié, akit Bellona, Huascar és Alvar szerepében hallhatunk.

Valamennyien a Vashegyi György vezényelte produkciók visszatérő közreműködői, olyan művészek, akik már sokszor ajándékozták meg emlékezetes percekkel a Müpa közönségét. Aki tehát nem hallotta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben A gáláns Indiák 2018. február 27-i előadását (vagy annak élő közvetítését), most az előadógárda puszta felsorolása alapján is biztos lehet abban, hogy érdemes lesz a mulasztást a Müpa Home virtuális széksoraiban helyet foglalva pótolnia.