Idén nyáron ingyenes bel canto mesterkurzus várja a tehetséges pályakezdő művészeket Nagyváradon. A Coopera szárnyai alatt, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., a Művészeti Alap Értetek Egyesület és a Partiumi Keresztény Egyetem partneri együttműködésével megvalósuló projekt kapcsán Bocskor-Salló Lóránt színművésszel, a Coopera ügyvezető igazgatójával beszélgettünk többek közt arról, mit nyújthat a fiatalok számára ez a képzés, és hogyan kapcsolódik egymáshoz a művészet és a hit.

- hirdetés -

– Hogyan született meg a Musicum Laude mesterkurzus terve?

– Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes barátommal régóta dolgozunk együtt, és a beszélgetéseink alatt derült ki, hogy amikor fiatalok voltunk, mindketten részt vettünk különböző mesterkurzusokon, amelyek nagy hatással voltak ránk mind szakmai tapasztalatszerzés, mind emberi és szakmai kapcsolatok szempontjából. Arra gondoltunk, ha nekünk ezek ilyen kellemes élmények voltak, miért ne lehetne hasonlókat nyújtani a mai fiatalok számára is.

Így született meg egy tehetséggondozó központ létrehozásának terve, amely egyfajta „kultúrbölcső” lenne a fiatal művészek számára. Ez egy hatalmas projekt, amelynek megvalósítása lépcsőnként lehetséges, de ha sikerül, akkor az egész Kárpát-medence fiatalságának kulturális életére hatással lehet.

Elsőkörben létrehoztunk egy egyesületet, melynek vezetőiként a Bethlen Gábor Alap támogatásával mesterkurzusokat indítottunk hangszeres és énekes művészeknek Erdélyben és Budapesten. Az NKA támogatásával létrejövő Musicum Laude nevű bel canto mesterkurzus és énekverseny – amelyet idén nyáron első alkalommal rendezünk meg Nagyváradon – ennek a projektnek a következő lépcsője. A jelentkezőket május 31-ig várjuk, a musicumlaude.hu weboldalon.

– Mit nyújt ez a mesterkurzus a résztvevők számára?

– Hangsúlyoznám, hogy nem helyettesíteni, csupán kiegészíteni szeretnénk vele a jól működő hagyományos zenei oktatást. Ez egy speciális, gyakorlati alapú képzés, mely során a diákok és a tanárok egy hetet töltenek együtt, miközben nem kell szoros tanmenetet követniük. A jelentkezők közül összesen 30 fő vehet részt az ingyenes kurzuson, ahol olyan nemzetközileg elismert és széles körű tapasztalatokkal rendelkező szakemberek lesznek a mestereik, mint a Kossuth- és Liszt-díjas Kolonits Klára, a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea, a Széchenyi- és Erkel-díjas dr. Batta András, Berkes János Érdemes Művész, a Liszt-díjas Molnár Levente és Prof. Dr. Ionel Pantea. A kurzus végén a mesterek választják ki azokat a diákokat, akik felléphetnek a gálakoncerten, ami egy énekverseny is egyben.

Azoknak, akiket felfedezünk, szeretnénk fellépési lehetőséget adni későbbi Coopera előadásokban, koncerteken, és komoly tárgyalások folynak a gálakoncert televíziós sugárzásáról. Hisszük, hogy ez az igazi lehetőség a fiatal tehetségeknek: a gyakorlat, a fellépés lehetősége. A projekt fontos célkitűzése, hogy megtanítsuk a fiatalokat arra, mit hogyan valósíthatnak meg, érhetnek el ebben a szakmában. Segítsük őket, hogy megtalálják a személyre szabott útjukat, amelyen haladva egyszerre lehetnek jó és sikeres művészek, alkotók.

– Az én gondolataimban ez a kettő azért fonódik össze, mert hiába jó művész valaki, a művészetét el is kell tudni adnia.

– Én haragszom is kicsit emiatt a világra: vannak klasszikus marketing eszközök, amit sajnos egy művésznek is meg kell tanulnia, éppúgy, mint az üzleti világban. De ha azt választjuk, hogy ezen a vízen szeretnénk hajózni, ezzel is szembe kell néznünk.

– Többek között erre is segítitek felkészülni a szárnyaitok alatt fejlődő művészpalántákat?

– A célunk a fiatal pályakezdők támogatása, a saját igényeikhez igazodva. Egyfajta egyénre szabott tehetséggondozás, egyebek mellett a személyiségük formálásával, fellépési lehetőségek biztosításával. Megadni nekik az érzést és a tudatot, hogy vannak gyökereik, van kire támaszkodniuk. Ezek nagyon fontos dolgok egy fiatal életében, hiszen még keresi az útját. Mit csináljon, hogy csinálja? Kialakul köztünk egy kölcsönös bizalom, és sokan még később is felhívnak telefonon, hogy „Lóri, erre most mit feleljek nekik?” Van, amikor csak arra van szükségük, hogy egy lakmuszpapír, egy tükör megmutasson nekik valamit. És ilyenkor itt vagyok én, vagy ott van Levente, aki még több diákkal tartja a kapcsolatot.

Plácido Domingo, Balázs-Piri Soma és Bocskor-Salló Loránt – fotó: Virtuózok

– Neked is van ilyen tükröd vagy lakmuszpapírod?

– Életem egyik legnagyobb ajándéka Bocskor Bíborka, a feleségem. Ő az én legőszintébb lakmuszpapírom, tükröm, és én is igyekszem neki az lenni. Életem másik legnagyobb ajándéka a hitem.

– Te mit kapsz vissza azoktól a gyerekektől, fiataloktól, akiket támogattok?

– Látom a szemükben azt a hevületet, ami idővel átalakul. Nem azt mondom, hogy egy kiforrott művészben nincsen meg ez az alkotói tűz, de már bizonyos kompromisszumokra is hajlandó, és az alkotókedvet gyakran valami másba fojtja. Ezeknél a fiataloknál ez nagyon kis arányban történik meg, és ez nekem is lendületet, erőt ad. Visszajelzés, hogy érdemes csinálni. Valahogy ezt a tüzet, teljes odaadást kellene megőrizniük a gyakorló művészeknek is. Régen az alkotás papszerű hivatás volt, neki szentelték az életüket. Ehhez kellene visszatalálnunk. Ezért is szeretnék rendszeres előadásokat a csíksomlyói nyeregben, ahol a művészetet egy szakrális helyszínnel lehet összekapcsolni. A művészetnek szüksége van ilyen kapcsolódásra a hit világával: kapcsolódni a Teremtővel. És te is teremtőnek érzed magad, miközben művész vagy.

– Te magad a színház, a filmek területén nemcsak művészként, de a háttérben tevékenykedő alkotóként, sőt menedzserként is sikeresen szerepelsz, sőt még jogot is tanultál. Hogy férnek meg ezek egymás mellett az életedben?

– Gyerekkorom óta ilyen – mindent megtapasztalni vágyó – természetű vagyok. Sok minden érdekel, és muszáj folyton aktivizálnom magam. Nem szeretek egyedül maradni a gondolataimmal. A művészetek mindig is érdekeltek: általános iskolában például képzőművészeti osztályba jártam. A középiskolát pedig matek-fizika szakon végeztem el. Az első két hónapban otthon kellett maradnom, mert beteg lettem. Akkor kezdtem el olvasni 14 évesen Dosztojevszkijt, Kafkát, Thomas Mannt és másokat. Egyre jobban érdekelt az irodalom. Olyannyira, hogy a többiek csodálkoztak is, miért nem megyek át humán irányultságú osztályba. Olvasni azonban így is volt lehetőségem, viszont nem akartam otthagyni az osztálytársaimat, akiket nagyon szerettem. Mai napig is így vagyok ezzel. Sokkal fontosabb, hogy kikkel veszed körbe magad, hogy szeretnek-e téged. Ha van egy közösség, ahol ezt a szeretetet érzem, azért bármit hajlandó vagyok megtenni,  mert tudom, hogy ők is bármit megtennének értem.

– A matematika-fizika szakos középiskola után a marosvásárhelyi színművészetire jelentkeztél.

– A színművészet már a suliban is része volt az életemnek: részt vettem a Márton Áron Gimnázium színjátszókörében. Ezért is jelentkeztem a Színművészetire. Annak elvégzése után sok előadásban részt vettem, nagyon jó rendezőkkel és színészekkel dolgozhattam együtt, és egy komoly színházat sikerült létrehozni Marosvásárhelyen. De sajnos sokan eljöttek Magyarországra, a jobb érvényesülés reményében. Én Erdélyben szerettem volna maradni, mert akkor így gondoltam jónak. De a társulat szétesett, így egy kis időre eltávolodtam a színháztól. Három évig jogot tanultam, de nem fejeztem be. Rájöttem, hogy az én utam mégiscsak a művészetek felé visz, eljöttem hát én is Magyarországra „a jobb érvényesülés reményében”, az „ha magam megtagadom, akkor is fejlődök” öntörvényű mondatommal felvértezve, ahol érdekes, jól sikerült,  kísérleti jellegű előadások részese lehettem. Így visszatértem a színházhoz is, de magam mögött hagytam egy felépített életet Erdélyben.

Bocskor-Salló Loránt és Molnár Levente – forrás: 4K Média Studió

– Később pedig – bár a művészet területén maradtál – menedzserként kezdtél tevékenykedni.

– Molnár Leventével már barátok voltunk, amikor arra gondoltunk, hogy próbáljunk meg közösen is csinálni valamit. Természetesen énekelni nem tudok vele a színpadon (nevet), viszont kialakult köztünk egy olyan kapcsolat, amit nem neveznék sem asszisztenciának, sem menedzselésnek. A lényege, hogy barátként segítem őt mint embert és mint elfoglalt művészt. Közösen megálmodunk dolgokat, együtt megyünk időnként az úton, amelyen sokan csatlakoznak hozzánk. Amikor Magyarországra költöztünk, mindent elölről kellett kezdenem a feleségemmel, Bíborkával, aki most a Magashegyi Underground énekesnője. Egy évig a zenekar életébe is belefolytam menedzserként, aztán jött a Virtuózok, aminek az operatív igazgatója lettem. Ez olyan sok munkát és időt igényelt, hogy sok dolgot le kellett építenem, köztük ezt a közös munkát is. Nehéz, de jó döntés volt, hisz a Magashegyi Underground önmagában is egy nagyon erős brand, nincs feltétlenül szükségük rám. Persze azóta is figyelem a működésüket.

– Korábban is láthattunk kisebb filmszerepekben, többek között a Csak szex és más semmi című vígjátékban, a napokban bemutatásra kerülő Édennek azonban a magyarországi főszereplője vagy. Hogy fér bele ez is a mindennapjaidba?

– A Csak szex és más semmi című filmnek egyébként Csányi Sanyi barátomnak, és persze Goda Kriszta rendezőnek hála lehettem részese. Nagyon jó, izgalmas tapasztalat volt az a lehetőség, amire akkor éppen szükségem is volt. Az Édennel kapcsolatban pedig felhívtak, hogy éppen meghallgatás van a főszerepre. Először ingadoztam, mert akkoriban, 2017-ben, a Virtuózok operatív igazgatójaként ez nem fért bele az életembe. Aztán felhívtak, hogy enyém a főszerep, így én lettem az a színész, aki hobbi szinten csinálta a forgatást, miközben a cég ügyeit intézte. (nevet) Ez is érdekes tapasztalat volt, egy nagyon jó baráti és kollegiális szerveződés. Még nem láttam teljes egészében a filmet, 26-án lesz a premier, 27-től pedig a mozik is játsszák. A Virtuózokkal aztán barátsággal elváltak útjaink, és azóta is közösen dolgozunk bizonyos projekteken. Közben a Coopera ügyvezető igazgatója lettem, ami szintén komoly kihívás. Nagyon szép komolyzenei projekteket sikerült összerakni munkatársainkkal és Vadász Dániel producer úrral közösen. Ez most nagyjából le is köt, tehát ha a film után is akarnak hívni filmszerepre, az nagyon érdekes helyzet lesz.

– Milyen érzés volt nem menedzserként, hanem ismét művészként lenni jelen egy produkcióban?

– Nem tudom, más menedzserek hogy csinálják, mert nem látok bele a mindennapjaikba, de nálam ez a kettő nem különül el nagyon. Egy díszlet, egy produkció kivitelezése, marketing ötletei, plakátjának megtervezése pontosan olyan gondolkodást igényel, ami egy művésznek is kell. A művészet maga egy szimultán történő valami. Egy karakter megformálásakor egyrészt önmagad tapasztalásából is építkezel, ezenkívül vannak olyan dolgok, amiket megtanultál akár könyvek, akár élethelyzetek által, és még nem is említettem a partnerek ugyanilyen komplikált jelenlétét. Ezeket egybegyúrva hozol egy figurát, ami onnantól kezdve élni fog, amíg az előadás tart. Ugyanígy él egy produkció is: folyamatosan alakul, történnek vele dolgok. És ugyanígy van ez a produkcióval vagy a művészekkel kapcsolatos pénzügyekkel, a marketing résszel is. Egy művészt és egy produkciót is fel kell építeni művészi és marketing szempontból egyaránt. Egy alkotónak tudnia kell, mi a jó neki személyesen, és mi a jó neki mint brandnek. Egy produkció kapcsán ugyanez a helyzet: művészileg is fel kell építeni, hogy színvonalas legyen, ugyanakkor a színteret is meg kell számára találni.

– Ha jól értem, azt az utat kell meglelni, ahol a minőség és az eladhatóság együtt járhat.

– A legfontosabb, hogy elsajátítsunk egyfajta gondolkodást. Ezért volt például hasznos a matematika-fizika szak is. Nem az számít, hogy emlékezzek a képletekre – azokat rég el is felejtettem – de adott egyfajta strukturált gondolkodásmódot, amivel például egy teljes művészeti gondolat stratégiai tervét is össze tudom rakni. Mindig, mindenbe szerettem egy kicsit belecsipegetni, belekóstolni, hogy mi, hogy működik. Meg tudok például vágni egy kisfilmet, aminek azért örülök, mert ha találkozom azzal, akinek ez a szakmája, akkor tudom, hogy amit kérek, az lehetséges-e egyáltalán. Szokták azt mondani, hogyha valaki nem mélyül el valamiben, akkor tulajdonképpen nem lesz jó semmiben. Én ezt nem hiszem. Én azt hiszem, hogy megszülettünk Isten által, és visszatérünk Istenhez, a feladatunk pedig az, hogy olyan sok tudást és tapasztalatot szerezzünk, amennyit csak lehet, mindegy, hogy az vertikális vagy horizontális. Ez csak rajtunk áll. Annyi minden van ebben a világban, amiben ki lehet teljesedni! Mennyi kreativitás, variábilitás, lehetőség van egy plakáttervben, egy klip vagy egy CD elkészítésében, vagy akár a főzésben, amit szintén nagyon szeretek. Én sokáig azt hittem, hogy a reál tudományokban nincsen kreativitás. De igenis van! Mindenben ott a lehetőség, és az csak tőled függ, hogy milyen szinten tudod megtalálni a kreativitást akár egy üzletinek, száraznak tűnő feladat elvégzésében is.